down in the other side

kettő - szép cipő

Az a helyzet, hogy nincsenek emlékeim.

Semmilyenek.

Mármint arról, hogy hogy kerültem ide, mióta vagyok itt, ki a fogvatartóm és egyáltalán, hogy mi történt...

A halántékomon van egy óriási dudor és egy jókora seb, ezt már kitapogattam a sötétben, miután a sikoltozó Lenny-hasonmást elvitték. A végtagjaimba lassan visszatért az élet, az oldalam pedig olyan, mintha ki akarna szakadni a helyéről...

Ahogy odanyúlok, nedvességet érzek, de tovább nem jutok, mert ájulással fenyeget a fájdalom.

Valószínűleg lázas is vagyok, az elmém szörnyű alakokat fest a szemem elé a sötétben.

Egyszer megpróbálok felülni, de mivel hasból kéne felhúznom magam, felsikoltok az oldalam miatt és ez ki is üt egy időre.

•.•.•

Mikor legközelebb kinyitom a szemem, éles fény bántja a retinámat.

A torkom száraz és dagadt, és szédülök.

Zajokat hallok mindenfelől, de nehezen forgatom a fejemet. Mégis megpróbálom, és a mozgást keresem a szememmel.

És ott van a férfi, háttal nekem, valamit keres az egyik szekrényben.

Olyan a szoba, mint egy régi műtő - nem tudom, honnan tudom ezt, hiszen szerencsére sosem kellett megműteni.

Valószínűleg a műtőasztalon fekhetek, a magasságból ítélve.

Az agyam folyamatosan figyelmeztet, menekülésre ösztökél, nem is vagyok tudatában annak, mit csinálok épp.

Felülni nem tudok, így csak egyféle módon juthatok le az ágyról.

Minden erőmet összegyűjtve, az ép oldalammal fordulva lelököm magam.

Lényegében térddel belezúgok a földbe, a jobb oldalamat is éri a nyomás, szinte kibírhatatlan a fájdalom. Nyöszörögve érintem meg a ruhát a - most realizálom csak - véres rész fölött.

- Kár volt felkelned - szólal meg valaki.

A szívem a torkomban dobog.

Nem, nem akarok meghalni.

Nem, nem, nem.

Lábakat látok a csillagok között a földön megállni előttem. Divatos, barna cipő.

- Na gyere - ragadja meg a karomat, mire felkiáltok, és rávágok kezeire. Nem érzékelem, mekkorát ütök, de felszisszen, és egy pillanatra enged a szorítása. Megrántom magam, és állásba kényszerítem magam.

Előttem áll a férfi, és egy pillanatra meg is lepődöm, ahogy végre meg tudom nézni magamnak.

Hiszen fiatal és jóképű.

Fekete ruhát visel, a haja hátrafésülve.

- Ugye tudod, hogy mennyire igazságtalan a rosszfiúnak jól kinézni? - nyöszörgöm az oldalamat szorongatva.

Elkerekedik a szeme, szerintem annyira meglepődik azon, amit mondok, hogy csak szótlanul elfordul, és visszatér a szekrényekhez és pulthoz.

A műtőasztalom mellett kikészítve késeket, ollót, szikét látok egy asztalon. Felkapom a legnagyobbat.

Mikor a srác visszafordul, az ujjai közt egy nagyon vastag és óriási tű fityeg, mint egy fegyver.