Hé, ez az Én tündérmesém! [Félbehagyva]

|30.rész|

2 hét választ el attól, hogy végre akadémiára mehessek. Oh boi, hogy mennyit vártam erre! És hogy ennek örömére mit csinálok? Yup, tanulok. Mivel már véglegesnek vehetjük a jelentkezésem, nagybátyámnak (vagy a befolyásának) hála, így már felvállalhatom a nem túl hercegnős oldalamat... a tanulást. Na igen, volt még olyan szerencsém is, hogy visszakaptam a régi magántanáromat, Wolfot.

-...és ha mindennel megvan akkor kérem nézze át a földművelési részt is. Utána foglalja össze nekem miután...- magyarázott éppen nagyban az említett férfi.

Előttem nyitva volt a tankönyvem, amit megpróbáltam értelmesen bámulni miközben Wolf szavai egyre jobban mosódtak össze, míg végül csupán mint háttérzajt érzékeltem. Erőltettem a szemeimet a cifra betűk olvasására, de mintha a lap forogna, és a betűk pedig lassan keringőzni kezdenének. A szemeim egyre fáradtabban próbálták követni az agyam utasításait, és a fülem is elkezdett egyre hangosabban sípolni. Fáradt vagyok, és erőtlennek érzem magam. Nincs kedvem ehhez, de muszáj vagyok figyelni hogy majd elismerjenek. Mint egy lányt.

.
.
.
.
.

/◇\

.
.
.
.

"-Wow, már megint ebbe a valamibe körmölsz?- tépték ki váratlanul a kezemből a kedvenc füzetemet.- Huh? Mi a franc ez?

Mielőtt még bármit is mondani tudtam, a másik barátom is kíváncsian odahajolt:
-Na ne bassz! Komolyan Dia írta ezt? Wow, ez a stréberség már következő lépcsőfoka.

-Hahahaha, hát ez kurva jó! Nézd még rajzolt is mellé!- lobogtatta a többieknek.- Ew, vajon minek indult ez?

Az arcom hirtelen vérvörössé vált, és feldúltan felálltam a székemből hogy a füzetemért nyúljak:
-N-ne nézzétek meg! Adjátok vissza!

-Whoa, kinek képzeled magad? Még csak most keztünk bele!- löktek vissza nevetve.

Ilyenkorra már a többi osztálytársaim is kezdtek errefelé nézni, bár csak óvatosan, nehogy ők is belekeveredjenek. Egy hátulsó barátom hátranézett, és az ott ülő reszkető fiú asztaláról egy mozdulattal elvette a dobozostejet:
-Hey, ezt nézzétek mit találtam~

Erre az elülső barátom mosolyogva kivette a kezéből, és vicsorogva felém fordult ismét:
-Tudod, igazán kivételezve érezheted magad amiért vettem a fáradságot, hogy megnézzem mit írsz. Sőt annnnyira tetszett, hogy megjutalmazlak egy kis ajándékkal! Fenékig~

Majd ezekután fogta, és a fejemre öntötte a doboz tartalmát. Éreztem ahogy a már melegedő tej beivódik a hajamba, és az arcomon csurog le, ami végül a nadrágomon landol. Nem reagáltam semmit, csak hallgattam az egyre hangosbodó nevetést, és tűrtem a végtelen lenéző tekintetet magamon.  Mocskosnak érzem magam. Undorítónak. De nem érdekel, amíg írhatok magamnak egy olyan világot, ahol mindenki mosolyog. Ahol minden színes. Írni akarok. Beakarom fejezni a happy end-et.

Miután az üees dobozt a fejemre ejtették, visszatértek a füzetemhez:
-Komolyan förtelmes. Undorodok az ilyen szarságoktól.

Lehajította a földre amit már beáztattak a tejfoltok, majd idegesen rátaposott. Egy ideig még megvetően nézett le rá, míg végül ott hagyta, velem együtt. Mikor már végleg kifordultak az ajtón a barátaim, lehajoltam, hogy összeszedjem a koszos füzetemet. Hallottam ahogy az ott maradt többi ember rólam súgdolózik undorodva, de nem érdekelt mit gondolnak, vagy mit tesznek. Nem érzem magam rosszul, és nem haragszom azokra akik ezt tették. Hiszen ők a barátaim."

.
.
.
.
.

|□|

.
.
.
.
.

Hirtelen nagyot csaptam az asztalra, hogy elkapjam magam, melőtt még eldőlnék. Fájdalmasan fogtam a zúgó fejemet, miközben hevesen vert a szívem a hirtelen sokk miatt.

-Lady Emily? Minden rendben?- kérdezte Wolf sokkólva.

Basszus.. Miért jutnak ilyenek az eszembe pont most? Mi van velem? Miért érzem ilyen szarul magam?

-Ha rosszul érzi magát, akkor hagyjuk abba. Hallottam a 3 hónappal ezelőtti balesetéről és nem hinném ho....

-Nem kell. Jól vagyok.- vágtam a szavába.- Csak kicsit elálmosodtam, ennyi az egész. Kérem folytassa.

Wolf vonakodva nézte a gondterhelt arcomat, majd behunyta a szemeit:
-Rendben. Akkor folytassuk a kereskedési résznél kérem. Ahogy már említettem a termék árát növelhetjük ha...

A fejem lüktetett, és a kezem, amivel támasztottam a fejemet pedig egyre csak zsibbadt. Mégis eltörpültek ezek a fájdalmak a zavaros emlékeimhez képest.

Sose tartottam a gyerekkorom nehéznek, mert tudom jól, hogy vannak akik irigyelnék a helyzetemet, de nem éppen szeretek visszaemlékezni rá. Főleg nem ilyen hirtelen, és tisztán. Bár ha jobban belegondolok nem ez volt az első hogy így elkalandoztak a gondolataim sajnos... De ezt most nem engedhetem meg magamnak, hiszen alig egy fél hónap, és akadémiába kerülök. Úgy, hogy egy nő vagyok.

Ami megtörtént az megtörtént, a mostani legfontosabb amire koncentrálnom kell, az a szökésem. Ha már a meghúzódásos tervem nem ment túl jól...

|□|

Kicsit érződik hogy este fejeztem ezt is be. ^^' Na mindegy, ezt kell szeretni.. Azért posztoltam ma (magamhoz képest lol) ilyen korán, mert a nap további részében elfoglalt leszek, és sajnos ez a posztolási nap elég rosszul jött ki nekem.. 😅 Nem sajnáltatni akarom magam, komolyan! Inkább hálás vagyok hogy van akinek írhatok, és akiknek tetszik is~❤

XOXO: Tunci123