Hé, ez az Én tündérmesém! [Félbehagyva]

|46.rész|

-Majd csak a holttestemen keresztül!- kiáltott fel idegesen az apám, miközben szemei szinte lángot szórtak ahogy a mellettem álló férfira nézett.

Az egész terem szinte kővé dermedt félemükben, én akaratlanul közelebb húzódtam a mellettem higgadtan álló személyhez ijedtemben. De ő egy pillanatra sem remegett meg. Csak egy kedves mosollyal lenézett rám, majd nagy tenyerét a fejemre helyezte nyugtatás képpen. Bevallom, ettől ténykeg kicsit visszajött a bátorságom a halványrózsaszín arcszínemmel együtt.

-Semmi gond, megpróbálom megoldani.- súgta nekem lágy hangon.

Válaszom egy bizonytalan bólintás volt, egy apró mosollyal.

De álljunk csak meg egy pillanatra. Még nem is magyaráztam ennek a klissés jelenetnek az előzetesét, ami 3 hónapra nyúlik vissza, egészen az új tanév kezdetével, ami egyben megegyezik az újévvel.

...

Kissé idegenkedve gomboltam be az új egyenruhám gombjait, amit még tegnapelőtt adott át az igazgató, hogy majd az első hivatalos tanításinapomat ebben töltsem. Tegnap érkeztem vissza a szobámba, amit a téliszünet alatt majdnem egy hónapra nélkülöznöm kellett. Így már új könyv adaggal és lelkesedéssel nyithatom a 2. évemet, ami egyben az utolsó is lesz. Pont fél év telt el mióta ideköltöztem, ami alatt sok minden történt. A listámon természetesen a halálközeli élmény is szerepel, amit nem szívesen éltem át... Bevallom nehéz volt visszaszoknom a régi kerékvágásba 1 hónap kihagyás után, de szerencsére a magántanárom rendesen korepetált az őszi szünet alatt. De talán a legemlékezetesebb emlékem, az a Herceg vallomása volt...

-Te jó ég, már elkezdődött a reggeli!- néztem sápadtan az órára.

Gyorsan még ellenőriztem a frizurámat, amit e nap alkalmából kiengedve hagytam. Miután még gyorsan hátrasimítottam egy babahajat, rohanva viharoztam ki az ajtómon.

A cipőm kopogása betöltötte a lépcsőházat, ahogy a lehető legóvatosabban szaladtam le a lépcsőfokokon. Emlékszem ősszel még minden sor egy-egy kínszenvedés volt számomra, de most hogy már teljesen felépültem meg se kottyan nekem. Ez a ragyogó arckifejezésemből is látszik, amit még a 10 perces késésem se halványított el.

Az ebedlő ajtaját ahogy kitártam, úgy halkult el az egész terem is egyben a jelenlétemnek hála. Egy izgatott mosollyal vettem el az ételemet, majd a szoknyámra ügyelve leültem egy üres helyre. Ebben a pillanatban mindenki visszazökkent a normális énjébe, és csevektek tovább úgy, mintha mi se történt volna. Az egyedüli személy aki még mindig engem nézett megbújva, az a tűzvörös hajú Fredrik volt, akinek smaragd szemei szinte lukat ütöttek a hátamba. Vele egy szót se váltottam egészen a balesetem óta, olyan kínos lett a viszonyunk. Bár egyszer otthonra kaptam egy csokor virágot jobbulás gyanánt, de pontosan jól tudtam, hogy nem ő volt az aki ezt küldte. Őt ismerve még ha a saját jegyeséről is van szó, ő akkor se ajándékozna virágokat. Valószínűleg a komornyikja volt, szimpla illedelemből. Természetesen muszáj volt úgy tennem mintha nem érdekelne, és inkább csak átadtam magam az isteni reggelinek. Felemeltem a teáscsészémet, majd elegánsan kihúzva magam belekortyoltam a múltkori hibámból tanulva. Eközben a fiú már elnézett rólam, így én is hátra tudtam pillantani fél szemmel, miközben a fejemben már meg is formálódott a mai napi programom órák után.

|□|

-Kijavítottam a téliszünet előtti dolgozatokat, amin meglepően sok jó eredmény született. Köztük Halding és Kidney úrfijé, akik bekerültek az iskola legfelső 100-ba 140 pontos eredményükkel.- osztotta ki a dolgozatokat a tanár.

Az egész osztály heves tapsba kezdett, mire a két szemüveges, enyhén stréberes beütésű srác csak elégedett vigyorral nézték eredményüket.

Azért reagál kindenki ilyen hevesen, hiszen ez valóban egy nagy elismerés. Minden év végén írnak a diákok egy dolgozatot, amiben az egész tanév anyaga benne van elszórtan egy 200 kérdésből álló dolgozaton belül. Az iskola 100-ba azok kerülnek, akik elérik az azévben megadott ponthatárt, ami idén 120 pont minimum volt. Bár ez nem tűnik soknak, de 200 különböző kérdést beosztani 1 órába szinte lehetetlen. Így kiszámolhatjuk hogy a 120 pont minimum azt jelenti, hogy minden percben legalább két kérdésre kell válaszolni helyesen. Ezért is van elismerésként a legfelső 100, hogy azt a kevés diákot ezzel is megdícsérjük. Bár most azon gondolkodhattok, hogy a legfelső 100 se kevés, de ez kivételt képez egy nagyjából 1200 fős elitt fiú iskolában.

Már mosolyogva nyújtottam a kezemet a tanár felé mikor végül én következtem, ám de mellettem megállt:
-Viszont szeretném külön kiemelni Nalson kisasszony eredményét, akinek sikerült elérnie a 168 pontot, ezzel elhelyezkedve az évfolyam legjobbjai közt.

Mire reagálni tudtam volna, az osztály egyszerre tőrt ki hangos hitetlenkedésben. Egy szerény mosollyal vettem el végül a lapomat, amin piros számokkal ott virított az eredményem. Bár kívülről úgy néztem ki mint aki higgadtan nézi át a hibáit, belül diadalittas kacajtól zúgott a fejem. A csodálkozó tekinteteket egy pironkodó pillantással viszonoztam, majd hátratűrtem egy tincsemet és hálásan meghajoltam.

Elérem hogy ebben a tanévben én legyek az iskola elsője, és úgy ballagjak el, hogy a nevemet beírjam a történelembe.

|□|

Jó estét~ Hogy vagytok? ^^ Én fáradtan, annnnyit gondolkodtam mit írjak. ;-; De nem kell sajnálni, mert szerencsére hősiesen megbirkoztam ezzel a résszel is, ami mint látom kereken az 50.! 😁 Bár azt mondtam 60 részt tervezek de... ebben már nem vagyok biztos, mert a fejemben ez talán túl gyors zárás lenne. De még semmi se biztos! >:'3

XOXO: Tunci123

Oh! Még mielőtt elfelejtem....

MEGKAPTAM ÉLETEM ELSŐ FANARTJÁT EGY KÖNYVEMRE!!💫 Legalábbis azt hiszem... Na mindegy, nem ez a lényeg, hanem hogy nagyon nagyon köszönöm a gyönyörű munkát LilyDarkover-nek, aki szuper rajzal lepett meg!❤

(A közös kedvencünket mutarom be)

A képen Darell és Emily található, tökéletesen felismerhetően megcsinálva! 😁 Hálásan köszönöm mégegyszer!❤❤