the neighbour ~ jjk | ✔

negyvenedik fejezet

Olyan pontosan érkeztünk meg hozzánk, hogy egy szavuk nem lehetett anyáéknak. Ötvenkilenckor léptünk be a bejárati ajtón, majd gyorsan lepakoltunk a szobámba és már ültünk is az ebédlőasztalhoz. Időm sajnos nem volt átöltözni, így a tegnapi szettemben maradtam és az erős sminket sem mostam le magamról, mert úgy voltam vele, hogy ebéd után úgyis mindketten letusolunk, majd akkor lemosom magamról.

- Jó volt a buli? - kérdezte anya, miközben elkérte a tányéromat, hogy levest szedhessen bele.

- Hát, nem annyira - vontam meg a vállaimat. - De Solji jól érezte magát, szóval nem panaszkodok.

- Neked tetszett, Jungkook? - kérdezte a mellettem ülőtől, miközben az ő tányérját is teleszedte.

- Hát, amennyire emlékszem belőle, az alapján nekem bejött - vonta meg a vállait, mire felkuncogtam, hiszen anya szemei kétszeresükre nőttek a kapott válasz miatt.

- Te is ennyit ittál, Yena? - kérdezte apa, mire azonnal heves fejrázásba kezdtem.

- Nem szoktam inni, nyugi - eresztettem el egy apró mosolyt, viszont amint a mellettem ülőre pillantottam, nehezemre esett nem elnevetni magam.

Ha nem lettem volna olyan "jó kislány" az általános, illetve gimis éveimben, akkor anyáék nem hittek volna most nekem. Viszont a bulikról, ahova megyek, nem szoktam nekik részletesen beszámolni, mert mindig csak annyit mondok, hogy jó volt vagy éppen nem nyerte el annyira a tetszésem. Sosem mondtam nekik, hogy másnapos vagyok, ilyenkor mindig próbáltam a szobámba zárkózni és elrejteni előlük, hogy most már nem vagyok annyira ártatlan, mint az előző években.

Ezután hosszú percekig némán ettünk, viszont anya rettenetesen furán viselkedett. Nem szólt egy szót sem Jungkook válasza óta és szinte minden másodpercbe rám nézett. Vettem egy mély levegőt, amikor megelégeltem, hogy csak bámul, de nem mondd semmit és úgy döntöttem, hogy rákérdezek arra, hogy meg is mi van.

- Mi a baj, anya? - kérdeztem tőle, mire ismét rám vezette a tekintetét.

- Nincsen semmi - válaszolta, de szerintem még a hülyének is leesett volna, hogy hazudott.

- Biztos? Csak mert fura vagy.

- Nem vagyok fura - vágta rá azonnal, ezzel még gyanúsabb lett.

- Hát, jó - vontam meg a vállaimat és folytattam az evést, mert úgy voltam vele, hogyha nem akarja elmondani, akkor nem kell.

- Csak nem szoktam meg azt, hogy ilyen ruhában és ennyi sminkkel lássalak - mondta, majd vett egy mély levegőt. - Nem áll jó neked, ahogy a fekete körmök, a picsatakaró ruhák és ez az erős smink sem.

- Picsatakaró? - ráncoltam össze a szemöldökeimet.

- Csak nézz magadra, Yena - forgatta meg a szemeit. - Fél éve akkor sem vettél volna fel ilyen ribancos ruhát, ha fizetnek neked, most viszont szinte minden nap ilyenekben járkálsz el itthonról. Nem mesélsz semmit, van amikor csak üzenetben szólsz nekem, hogy itthon sem alszol. Nem értem, hogy mégis mikor változtál meg ennyire, de szerintem eléggé nyilvánvaló, hogy ki miatt estél át ekkora változáson. - pillantott a lehető legfeltűnőbben Jungkookra, aki eleresztett egy apró mosolyt.

- A lánya eddig nem élt igazán, most viszont lehetősége adódott rá. Ekkora probléma lenne ez? - kérdezte, mire anya megrázta a fejét.

- Azzal nincsen problémám, hogy bulizni jár és több időt tölt a barátaival, de nem díjazom, hogy például már cigizik is - válaszolta Jungkooknak, én pedig hatalmasra tágult szemekkel néztem az anyámra, aki értetlenül pillantott rám. - Több, mint húsz éve cigizik már, Yena. Annyira naivnak nézel, hogy szerinted nem érezném meg a szagát, amikor bemegyek a szobádba? Még a ruháid is bűzlenek a cigi szagtól. Attól, mert nem szóltam, meg nem jelenti azt, hogy nem jöttem rá, hogy korántsem vagy már olyan, mint voltál. Ennek pedig Jungkook az oka és ezzel mindketten tisztában vagyunk, felesleges tagadnod! - emelte fel a hangját a végére.