the neighbour ~ jjk | ✔

hatvannegyedik fejezet

- Soha többet nem akarok ide bulizni jönni - motyogtam, miközben azon voltam, hogy minél közelebb bújjak Jungkookhoz és még jobban lenyugtassam magam.

Amikor beengedtem a szobájába, ismét elsírtam magam, bár előtte sosem szeretem az érzékeny énemet mutatni. Egyszerűen csak elegem volt ebből a buliból, hiába vagyunk még csak két órája itt. Nem értettem, hogy miért fogott mindenki össze ellenünk, amikor sem én, sem Jungkook nem csináltunk semmit. Jungkook ölelése azonnal megnyugtatott, utána pedig az ágyban bújtunk egymáshoz, ami még jobb hatással volt rám, így most már nem bőgtem, hanem csak bámultam ki a fejemből azon gondolkozva, hogy megéri-e kedvesnek lenni a körülöttem lévőkkel.

- Nem értem, hogy mivel érdemeltem ki ezt a hangnemet és ezt a viselkedést még Soljitól is. Ő eddig tökre megértett, kedves volt velem és nem mutatta, hogy különcnek tart. Most viszont úgy tűnt, hogy mindenki szemében egy kívülálló vagyok, aki mindenkit zavar és azt akarják, hogy ne legyek a barátnőd. - öntöttem ki a lelkemet Jungkooknak, mert muszáj volt beszélnem a gondolataimról, ugyanis nem akartam megőrülni.

- Kár, hogy nem ők döntenek helyettem - vonta meg a vállait. - Egyébként persze, hogy nem bírnak. Te túl jó vagy hozzájuk, akiből lehet valaki, ha felnő. Nem egy füves, lecsúszott huszonéves, akinek az az egyetlen szerencséje, hogy a szülei gazdagok és mindent megvesznek neki, amit csak kérnek. - mondta, miközben csupasz felkaromat cirógatta ujjbegyeivel.

- Tényleg így gondolod? - kérdeztem tőle, mire bólintott egy hatalmasat. Akaratlanul is elmosolyodtam, mert jól esett, hogy így gondolja és ennyivel többre tart, mint az állítólagos barátait. - Akkor jó - vettem egy hatalmas levegőt, majd mellkasának döntöttem a fejemet és behunytam a szemeimet.

- Nem szabadna velük törődnöd és most már bánom, hogy belementem abba, hogy elgyere velem. Ha tudom, hogy megint ilyen faszok lesznek, akkor inkább én sem jövök el.

- Veled nem voltak faszok, csak velem - pillantottam fel rá, mire elmosolyodott és adott egy apró puszit az orrom hegyére.

- Ha téged bántanak, akkor engem is - jelentette ki, az én szívem pedig olyan hevesen kezdett verni, hogy azt hittem, mentem meghalok.

Jól estek a szavai, bár tisztában voltam vele, hogy a lent megivott vodka miatt ennyire érzelgős. De az ittas emberek őszinték, nem? Mondjuk tisztában vagyok vele, hogy Jungkooknak mennyire fontos vagyok és, hogy mennyire szeret, de azért rettenetesen jól tud esni, ha ilyeneket mondd nekem, néha pedig még bókol is. Én is teljes mértékben így gondoltam egyébként. Ha valaki rosszat mondd rá, akkor harapok és képes vagyok összeveszni vele, mert senki sem ismeri őt igazán a haverjaim közül és a családomból sem, csak is én. Ők sosem fogják megismerni a romantikus, érzelgős Jungkookot, mert igyekszik elrejteni ezt az énjét és a macsó fiú szerepét előtérbe helyezni. Nem tudom, hogy miért, talán azért, mert így nevelkedett és ezt szokta meg.

- Átmegyünk hozzánk? Ott nyugodtabban tudunk beszélgetni és nem kell attól parázzak, hogy levadásznak. - sóhajtottam fel, majd kimásztam Jungkook öleléséből.

- Oké, menjünk - tápászkodott fel ő is az ágyáról.

Azonnal összekulcsolta az ujjainkat és így indultunk meg a bejárat felé, hogy minél hamarabb elmenjünk innen, mert még véletlenül sem akartam egyik emberrel sem találkozni Jungkook társaságából, mert rendesen felhúztak már ahhoz, hogy visszaszóljak nekik és kiálljak magamért. Arra viszont egyikünk sem számított, hogy majd a lépcsőnél találkozunk Gayoonnal, Suaval és Junheevel. Nyeltem egy hatalmasat, mert utóbbival akkor találkoztam utoljára, amikor Jungkookkal összeverekedtek és átvittem hozzánk, hogy anya ellássa a sebeit.