Vörös és Zöld: Headcannons

Karácsony Weasleyéknél

Mikor Draco kinyitotta a szemét, másodperceknek kellett eltelnie, míg rájött, hogy hol is volt.

A narancssárga tapéta és a Chudley Csúzlik poszterek bántották a szemét, ahogy az ablakon át hulló ragyogó hó is eléggé zavarta. Körülötte Harry és Ron még mindig aludtak, bár mindannyiuk lábánál tömve volt már a harisnya ajándékokkal. Draco néhány pillanatig matatott maga mellett a kezével, de aztán tudatosodott benne, hogy Lucy most nem mellette alszik, hanem jó pár szinttel lejjebb, a régi szobájában Ginnyvel és Hermionéval. Tudta, hogy nem tudták volna megoldani, hogy ők ketten kapjanak egy külön szobát, hiszen minden Weasley az Odúban tartózkodott (a két házaspárnak járt a saját szoba, míg Percy, Charlie és George szintén egy szobán osztoztak), de attól még ez volt az első alkalom a háború vége óta, hogy nem aludt együtt a barátnőjével.

Nem tetszett neki, hogy mellette üres az ágy. A rosszabb pillanatokban már kezdte azt hinni, hogy csak álom volt az egész és Lucy valójában...

Megrázta a fejét és gyorsan felült. Nem uralkodhatnak el rajta a rossz érzések, mikor neki kell lennie érzelmileg a legerősebbnek a mai napon: ugyanis ez volt Weasleyék első karácsonya a háború óta, vagyis az első, amit Fred nélkül kell töltsenek. Már a tegnapi készülődésnél és ünnepi vacsoránál látszott a nyomott hangulat, hiszen George az ikertestvére nélkül nem nagyon tudott gondoskodni a szórakoztatásukról. Dracot azonban meglepte, hogy ezt a feladatot Ron és Ginny magukra vállalták és nem kis műsort dobtak össze színes tűzijátékokból és a pálcájukból kirobbanó szerpentinekből. A fiú örömmel látta, hogy Lucy milyen jókedvűen nevetett a tűzijátékokból kirajzolódó formákon, ám az sem kerülte el a figyelmét, hogy a lány időnként maga elé meredt és úgy tűnt, azt sem fogja fel, amit közvetlenül neki mondanak.

Draco az órájára pillantva látta, hogy még csak reggel hét óra volt, tehát volt egy kis ideje, amíg az Odú elkezd ébredezni. Nem akarta elkezdeni az ajándékbontást, így inkább a falnak dőlt és elgondolkodott az elmúlt hónapokon.

A temetések után el kellett telnie pár hétnek, hogy Lucy ismét tudjon mosolyogni. Draco tudta, hogy a lány magát hibáztatta minden egyes halottért és Fred levele után különösen mély letargiába esett. Draco nem akarta felvidítani, hiszen azzal csak rontott volna a helyzeten, helyette folyton mellette volt és mindig biztosította róla, hogy ha a lány készen áll rá, ő ott lesz és meghallgatja. Tudta, hogy Lucynak előbb önmagában kell lerendeznie a dolgokat, mielőtt megnyílhatna neki és nem akarta sürgetni a gyógyulását.

Még mindig messze álltak a tökéletestől, de jó úton haladtak. Lucy lassacskán újra rászokott arra, hogy ha hazajön, mindig elmesélje a napját és ne csak Draco beszéljen folyton a vacsoránál. Ismét levitte Tapmancsot sétálni és újabban már George-nak is besegített a varázsvicc boltban. Ismét megtanult nevetni és viccelődni, lassan pedig a piszkálódós-flörtölős énje is visszatért. Megvoltak persze a rossz napjai, de Draco földöntúli boldogságot érzett attól, hogy ezek voltak a ritkábbak.

Gondolatmenetéből mocorgás hangja szakította ki. A másik kempingágyon Harry is mozgolódott már, ahogy egy elég hangos ásítással Ron is jelezte, hogy ébren van.

- Merlin szakállára, te mindig így ébredsz? - kérdezte bujkáló mosollyal a vörös hajút.

- Neked is boldog karácsonyt - ásított még egyet Ron. - Mióta vagy ébren?

- Hét körül - vetett egy pillantást a karórájára Draco, ami negyed nyolcat mutatott.

- Nyugtalan éjszaka vagy...? - hagyta lógva a kérdést, Harry, de látszott rajta, hogy nyugtalanítja, amit esetleg hallhat.