Mindenki fél valamitől.. ~befejezett~

A vesztesek tartsanak össze.-Part 17.

KÖSZÖNÖM SZÉPEN AZ 1K OLVASÓT❤️

~Richie szemszöge~
Mind a nyolcan a leggyorsabban kirohanunk az épületből. Megfogtam Eddie nem sérült kezét, és magam után húztam.
-Srácok mi spagettivel elhúzunk erről a leprafészekről. A viszont nem látásra lúzerek!
-Mi is megyünk, ugye Beverly?-kérdezte Ben a lánytól.
-Hé ho-hova mentek?-állított meg mindenkit Bill
-Haza. Hova mennénk?
-Igazából bárhova, csak el innen.
-J-jó de akkor legközelebb.. legközelebb felkészülünk.
-Nincs legközelebb Bill!-fakadt ki Stan.
-Miért? Más úgysem csinál semmit!-csatlakozott Billhez Stella.
-És? Naponta halnak meg emberek.-szóltam én is közbe.
-Csináljuk azt mint a többi gyerek és felnőtt. Egyszerűen nem foglalkozunk vele. Éljük tovább az életünk, élvezzük a nyarat, úgy mint régen.-Stan már majdnem az összeomlás szélén volt.
-Úgyhogy ha most megbocsájtasz Bill.. van itt rajtunk még egy sérült ember is. Ja nem csak egy, kettő. Nézz már rá Benre! Szó szerint felszabdalta! Eddie keze pedig.. arról ne is beszéljünk.-vetettem egy szomorú pillantást a fiúra, aki még mindig sokk hatása alatt áll.
-Már nem azért, de tudtommal Ed keze nem Billy miatt tört el Einstein!-védte meg Stella Billt. Hát így állunk, kedves Stella?

-De ha nem jövünk ide, ez az egész meg sem történik. Minden a te hibád Bill.
-Ez jogos. Mármint bocs Bill, de..-állt mellém Eddie, aki ezelőtt csak hallgatta az eseményeket.
-Fogd fel Bill. Georgie meghalt. Ahogyan Elizabeth is.-fordítottam át a tekintetem a lányra.
-Ezt szívd vissza!-majd egy hatalmas öklös landolt az arcomon Bill jóvoltából, amitől rögtön a földön kötöttem ki.
Egyből fel akartam kelni, és visszaadni az ütést Billnek, de Mike és Ben próbáltak visszahúzni.
-Bazdmeg!-próbáltam kimászni a szorongatásból, de sajnos nem tudtam.
-Héhéhé! Elég fiúk! Pont ezt akarja! Szét akar minket választani! De együtt kell maradnunk. Együtt letudjuk győzni őt.-állított meg minket Stella.
-Gyere Eddie.-fogtam meg a fiú hátát, majd elmentünk.-Hülye állatok vagytok mind, és meg fogjátok öletni magatokat egy kurva bohóc miatt!-szóltam vissza egy utolsót.
-Jólvan Rich, elég. Gyere menjünk.-súgta oda nekem Eds. Az eddig kitörő düh ami bennem volt, hirtelen el is szállt. Nem értem, Eddie hangja talán megnyugvást talál a lelkemben, eskü már jobban is érzem magam.
-Baszki Eddie. A kezed hogy van? Úr isten... őhm... figyu gyere hozzánk.. aztán, nem tudom.. bekötöm valamivel.-kezdtem sietni a fiúval.

-Így ni.-végeztem el az utolsó simításokat a fáslin. Elég jó lett, ahhoz képest, hogy csak filmekben láttam ilyet.
-Kösz Rich.-mosolygott édesen. Kurvaéletbe jó kész végem van.-Miért nézel.. ilyen furán?-szép volt Richard.
-RICHARD KIBASZOTT TOZIER!-futott le a nővérem az emeletről. Már csak ő hiányzott, de komolyan...-MIÉRT KELLETT TURKÁLNI MEGINT A SZOBÁ.. hát ez?-nézett kicsit lenézően Spagettire.
-Mi az hogy "ez"? Ő itt Eddie.-odamentem a lépcső aljára, hogy négyszemközt tudjam folytatni-Mi a faszért nem lehet egyszer az életben békén hagyni?
-Miért van itt?-nem mindegy az neked?
-Azért mert megsérült.. és segítettem neki. Ennyi. Na menjél szépen vissza anyádba vagy nemtudom de húzd el innen a segged az a lényeg.-toltam vissza az emeletre, de még egy szóra megállt.
-Te.. segítettél.. valakinek?-kezdett el kuncogni.-Hát ezt fel kell hogy írjam öcsi. Te, aki egy igazi önző, nagyképű, bunkó, mocskos szájú..
-Fejezd be. Ne szégyeníts már le előtte!-fogtam be a száját elhallgattatás képpen.
-Várjunk csak. Szóval ő.. ő a.. barátod?
-Igen, persze hogy a barátom. Egy nagyon jó barátom.-villantottam rá egy gúnyos mosolyt, hogy most már ideje lenne, ha tényleg eltakarodna már innen.
-Mármint nem úgy értem, balfasz.-forgatta meg a szemeit.
-Jézusom normális vagy?! Nem vagyok buzi!-tereltem vissza a testvérem a szobájába idegesen, mire ő csak védekezés képpen feltett kezekkel vonult el.
-Egyébként szép monokli!-szólt vissza egy utolsót, mire én csak bemutattam neki. A tükörben tényleg egy szép lila folt tündökölt a bal szemem alatt. Ezt még visszakapod Bill.

Visszasétáltam Eds-hez egy kínos mosoly kíséretében, és leültem a kanapéra mellé.
-Ez mindennapos.-törtem meg a csendet, a veszekedésünkre értve. Ed csak bizonytalanul, de bólogatott.
-Na és csinálunk valamit? Vagy pihenni szeretnél?-kérdeztem a fiutól.
-Inkább pihenni akarok. Ezt az egészet még fel kell.. dolgoznom.-majd buksiát az én lábamra lassan és kényelmesen ráhajtotta. Olyan aranyosan feküdt rajtam, azt hittem ott helyben elolvadok..
Félálomban volt, így egy kicsit piszkálni kezdtem a haját, és apró köröket rajzoltam a háta közepére. Nem láttam, de biztos voltam benne, hogy mosolyog.
Akartam hozni valami kis takarót, vagy valamit, de nem akartam megzavarni, vagy hogy azt hogyne hogy kurvára nem akarom, hogy rajtam aludjon.
Egy halk nevetés és egy kellemes sóhajtás közepette én is lehunytam a szemem.

-Stella szemszöge~
-Szerintem holnap már újból együtt lesz a csapat.-mutattam Bill felé egy biztató mosolyt, de ő csak szomorúan nézett a többiek után, akik itthagytak minket.
-N-nem hiszem.-szólalt meg Bill rekedt hangon.
-Miért? A vesztesek tartsanak össze.
-M-most úgy go-gondolom hogy mindenkinek k-k-kell egy kis idő.
Helyeslően megráztam a fejem.
-Lenne kedved átjönni hozzánk?

-Szia kincsem.. ééés egy fiú??!-köszönt anyukám, amikor beléptünk az ajtón.
-Bill.-mutatkozott be.-Bill Denbrough.
-Örülök. Egyébként hol voltatok, és miért vagytok ilyen.. piszkosak?!-vont kérdőre anyám.
-Hát az úgy volt..
-O-otthon kellett segíteni... a-apukámnak k-k-kint a... kertben.-hezitált Bill zavartan.
-Elestem.-jelentettem ki tömörítve.
Anya csak egy szemforgatással jutalmazott meg, és valami olyasmit motyogott, hogy "ügyes vagy".
-Van valami kaja?
-Főtt krumpli hússal.
-Fúj már megint? A héten már a harmadik.-undorodtam el.
-Mi az hogy fúj, kisasszony?-háborodott fel.
-Sz-szerintem igenis f-finomat főzött, Mrs. Clark.-állt Bill az ő oldalára.
-Köszönöm Bobby, végre valaki értékeli a munkám.-mosolygott.
-Bill.. de mindegy.
-Hát persze édesem, neharagudj. Már most kedvelem ezt a fiút-fogta át a vállát, majd magához húzta egy fél ölelés gyanánt.
-Oké anya, szerintem mi felmentünk.-majd magam után húztam az ételre nyáladdzó fiút. Most komolyan ezt akarja megenni?

-Jobban érzed már magad? Sikerült feldolgozni mindent?-kérdeztem a fiútól.
-A-azthiszem i-igen. Na és n-neked?
-Talán. Itt alszol?
-Ha nem gond..
-Dehogy. Matrac?
-Aludtunk már e-e-egymás mellett, ígérem n-nem cs-cs-csinálok hülyeséget.-tette szívére a kezét.
Kicsit gondolkodtam, de végül beleegyeztem. Bízom Billben.

A pizsimben visszatérve feküdtem be a már ő is pizsiben lévő fiú mellé.
-Még így is gyönyörű vagy.-hallottam meg ezt a halk bókot. Jól hallottam?
-Tessék?-kérdeztem vissza kicsit furcsálva.
-M-mondom t-tetszik a ruhád.-illetődött meg.
-Köszi.-zártam rövidre.
Leoltottam a villanyt, majd a fiú felé fordultam. Ő  is így tett. A Hold bevilágító fénye miatt láthattam egy kicsit Billt. Csak néztem a szemét és az ajkait. E kettő között cikázott a tekintetem, majd ő is csatlakozott ehhez a tevékenységhez.
Láttam a szenvedélyt benne. Éreztem, hogy akar valamit.
Egyre közelebb hajolt, majd mikor már csak pár centi volt közöttünk, lehunyta a szemét.
Majd még közelebb jött.
Éreztem ahogyan levegőt vesz, és fújja ki.
Csak ezt lehetett hallani a halk szobában.

-Tudom hogy hallottad.-suttogta a fülembe, majd nemes egyszerűséggel elfordult.
Meglepődve néztem a fiú hátát. Azthittem hogy.. na mindegy.
-Mekkora egy szemét vagy Denbrough!-dobtam neki egy párnát.
Ezt ő csak egy halk kuncogással díjazta, majd én is elkezdtem nevetni.
-J-jó éjt Stella.-mosolygott rám.
-Szép álmokat, Bill.

Ez egy ilyen kis shippes rész lett, szerintem ez a két páros együtt nagyon aranyos.🥰
Jó lebegést🤡🎈