XI. Váratlan vendég.

2.3K 169 5
                                    

" Azt mondta a szívem, hogy szerelmes vagyok. És én boldogan, mosolyogva aludtam el. "

Paulo Coelho

1 hónappal később....

Már egy hónapja annak, hogy ott hagytam Asgardot. Visszaált minden a normális kerékvágásába, két hete újra dolgozom. S, hogy mit is csinálok? Egy ruházati boltban vagyok eladó. Lehet nem a legmenőbb állás, de nekem teszik és ráadásul még szeretem is.
A kezdetekben mindennap, minden percben Lokin agyaltam, hogy jól van-e, vagy gondol-e rám. De, aztán az utóbbi egy hétben, már alig gondolok rá. Ezt Ericknek köszönhetem, bár ugyan még csak barátok vagyunk, de ma este elmegyek vele randira, el sem hiszem, ennyi idő után, elmehetek vele egy randira. Igaz egyszer említettem, hogy az első csók elcsattant, de az nem volt az igazi.

Fáradtan estem haza a munkából, ledobtam magamról a kabátot, majd a konyhába vettem az irányt és a hűtőben lévő kajákat kezdtem el vizsgálni.

Mivel még estig, rengeteg időm van, úgy döntöttem, hogy elmegyek vásárolni. Úgyis itthon kifogyóban van pár dolog,
meg még anyáékhoz is bekell ugranom, úgyhogy fél óra múlva indulására készen kell állnom.
Addig picit ledőlök, ma elég sokan voltak az üzletben. Az emberek, lefárasztottak idegileg.

***

A boltokat jártam, nutella után kutatva, ugyanis mindenhol kivolt fosztva. Biztos az akciók tehetnek róla.
De, aztán az egyik szuper marketben, sikerült rálelnem.
Gyorsan fizettem a kasszánál, majd mentem is tovább az utamra.
Ahogy a kocsi felé igyekeztem, egy furcsa alak messziről igen bámult engem, a vonásai az állása olyan ismerős volt, de Loki nem lehet az, ő Asgardban van.
Miért? Miért gondolok rá folyton, miért nem tudom őt egyszer és mindenkorra kizárni az életemből? Miért?
Lehet csak, azért akarok Erickkel lenni, hogy elfelejtsem Lokit, de ez hülyeség, vagy mégsem. Fogalmam sincs. Ha meg igen, akkor nem akarom megbántani a legjobban barátomat, jobb is lenne ha azok maradnák, barátok. Este mindenképpen közölni fogom Erickkel.

- Haza jöttem!- léptem be a bejárati ajtón.

- Legalább az egyik gyermekünk hazajön látogatóba.- ölelt át anya.

- Anya minden héten
vasránap jövünk a bátyámmal a családi ebédre, nem értem miről beszelsz most!- néztem rá értetlenül.

- Hagyjad kislányom, ne foglalkozz anyáddal.- legyintette le apa, majd ő is köszönés képpen átölelt.

Anya nagyon hiányol minket a családi fészekből, én már három éve, hogy nem lakom itt, a bátyám meg már elég régóta, na és a húgom, ő korán kirepült, ezért is lehet anyának ennyire rossz.

- Jack emlitte, hogy ma este randid lesz, na és ismerjük az illetőt?- kezdett el érdeklődni apa.

- Ami azt illeti igen, ismeritek őt, de inkább azt mondanám, hogy egy barátai vacsora, mint egy randi.- feleltem.

- Akkor biztos Erickkel mész, de mi történt, már nem érzel iránta szerelmet?- tette fel a kérdést az én drága anyukám.

- Az az igazság édesanyukám, hogy valaki más iránt kezdtem el, érzelmeket táplálni, s egyszerűen nem tudom kiverni őt a fejemből. Próbáltam már ezerszer, de nem jártam sikerrel. Mindig elhitettem magammal azt, hogy már nem gondolok rá, de tévedtem. Nem tudom azt, hogy mivel sikerült annak a személynek elcsábítania, de valamit nagyon tud az biztos!- fogtam a fejemet, majd ledőltem az asztalra.

I fell in love with a god [BEFEJEZETT]Where stories live. Discover now