Mimivel épp a büfé előtt beszélgettünk, mikor Dani, Flórián és Andris elhaladtak előttünk. Nekejm ilyen ❤️ szemeim nőttek és addig bámultam őket, amíg el nem tűntek a szemünk elől. Néha már kezdek félni magamtól...
🏵️🏵️🏵️🏵️🏵️🏵️🏵️🏵️🏵️🏵️🏵️🏵️🏵️🏵️
Most beszéltem Mimivel. Csak annyit mondok róla, hogy az életem egy hazugság. Meg némi igazságtalanság... Lehetetlen boldogan élni ebben a világban. Lehetetlen az is, hogy amíg mások boldogan elrontják az életem addig én tétlenül ülök és bámulok a hihetetlenül függő öcsémre, vagy a folyamatosan bagózó anyámra. Néha úgy érzem hogy egyedül én vagyok normális az országban. Nem szokásom a csúnya beszéd, de most tudnék írni egy pár cifrát. Nem vagyok mocskos állat, attól, hogy öt perccel később léptem fel mesengerre, mint kellett volna. Szerintem nem. VALAKI szerint viszont igen is az vagyok és másmilyen is vagyok, de az imént említett dolog miatt nem írom le. (Nem beszélek csúnyán!!)
Szóval katasztrófa. Az egész életem. Asszem. De remélhetőleg változhat. Most amúgy itt fekszem az ágy alatt, a szobát bekulcsoltam és zenét hallgatok a tapadós fülhallgatóval. Csak azért is, hogy ne halljak semmit. Késő van... Még tanulok kicsit, aztán alszok...💤
YOU ARE READING
Úton hazafelé -napló bejegyzésekből-
Teen Fiction\\BEFEJEZETT// Dorottyának keserű a múltja, de egy napon hirtelen megváltozik az élete... Részlet a könyvből: „Anya dudorászva lépett be az ajtón. Bejött az étkezőbe és körbetáncolta az asztalt. Lepakolta a cuccait és nagy öleléssel üdvözölt. Még so...
