A Katona, a Kapitány és a Macska

17. rész - A háború utolsó éve

A háború utolsó éve - A front

Az utolsó év... Guy számára is pokol volt. Ő is kikerült a frontra Nathaneal-lel és Edward-dal együtt. Nathaneal pedig még hónapok elteltével is ugyanúgy bánt vele, mint azon a bizonyos napon, amikor felébredt. Egy cseppet sem változott. Hidegen, kifejezéstelenül bánt mindenkivel a környezetében. A harc pedig folytatódott, ezért Guy-nak arra sem volt ideje, hogy nagyobb gondolkodást szenteljen ennek. Ő is megtapasztalta a háború szörnyűségének legrosszabbikát. Mások megölését már a második támaszpontnál is sokat tapasztalta, de ez akkor is más volt. Sokkal több volt a halál, a vér. Tényleg olyan volt, mint a pokol. A halottak száma szinte tornyosult felettük, olyan katonák is akadtak, akik pont ebbe őrültek bele teljesen. Nathaneal viszont higgadt volt, szeme se rebbent abban a másfél évben, amit Guy-jal kint töltöttek. Mindig biztos lábakon állt. Guy-ban ez egyszerre csodálatot és rémületet is keltett. Nem tudta, hogy hova lett az igazi Nathaneal, de többé már nem is kutatta. Elfogadta, hogy ilyenné vált, bármennyire is fájt neki.

Nathaneal kitartása és sziklaszilárdsága meghozta a Fedorov által dédelgetett álmot. Egyre többen kezdték Kapitánynak hívni. Hogy ez pontosan hogyan is ragadt rá, már nem tudja senki. Valami olyasmi történhetett, hogy a sok katona, akik nem ismerték a fiút, annyira erősnek és keménynek tartották, hogy elkezdtek róla hírek terjedni végig mindenfelé. Sokan teljesen meg voltak bizonyosodva, hogy csakis egy Kapitány lehet. Éppen emiatt a háború utolsó évében már mindenki odabiggyesztette a Rire név után a Kapitány szót, az igazi Kapitányokat leszámítva természetesen. Sőt, maga Guy is úgy döntött, hogy ezzel a ranggal fogja illetni legjobb barátját. Amilyen távol érezte magát tőle, ez nem is volt nehéz feladat. Számára Rire Kapitány nem Nathaneal volt, hanem egy teljesen ismeretlen, kőszívű férfi. Tiszteletreméltó, bátor és erős, de nem Nathaneal. Azután pedig, hogy ő is így hívta már tényleg semmi olyan dolog nem volt, ami messzebb vihette volna tőle lélekben barátját.

A háború utolsó éve alatt Kero Király és William Király pedig végre kieszelték a nagy, megváltó tervet, ami végre megszabadította az országokat a háborútól. A békekötés egyszerű volt és teljesen ésszerű is. Követeket küldtek Malumbia Királyához azzal az üzenettel, hogy házassággal szeretnék eloszlatni a viszályt. Ez volt már az utolsó mentsváruk, ugyanis eddig akármilyen békéről szóló üzenetet küldtek egyik sem talált meghallgattatásra. Pedig sokat próbálkoztak. Azonban a legutolsó küldöttekből már annyira elege volt a malumbiai Királynak, hogy felnégyeltette őket és csak darabjaikat küldte.

Kero Király állt elő a házassági ajánlattal. Már korábban is megtette, azonban William Királynak esze ágában sem volt semelyik lányát se hozzáadni, ahhoz az undorító malumbiai Herceghez. Legalábbis ő váltig állította, hogy undorító. Ennyi év és próbálkozás után viszont végre beadta a derekát és nem is hiába. A házassági ajánlatra ugyanis egy sokkal kedvesebb választ kaptak vissza. A háborúnak tehát úgy tűnt, hogy lassan vége szakad.

Amikor a malumok pedig végre visszakotródtak a saját hazájukba a katonák fellélegezhettek. Munka... az sajnos így is volt bőven. Akármennyire is örülniük kellett volna... a halál még így is a nyakukra járt. Annyi halottat már régen jegyeztek fel a világ történelmébe, mint akkoriban. Dorincia katonasága is jócskán megfogyatkozott. A négy év alatt majdhogynem hétezer embert kellett elküldeniük még a mellé az ötezer mellé. A sumniaiakról nem is beszélve. Nem csakhogy a katonaság, de a lakosság is a felére csökkent a mostoha évek alatt. Már éppen ideje volt, hogy ennek véget vessenek.

És ez úgy tűnt, hogy megvalósulni látszik.

Kero Király magához hívatta tíz katonáját köztük Nathaneal-t és Guy-t is. Nathaneal-t azért, mert be akarta mutatni William Királynak azt a katonát, akiről a legtöbbet hallhattak az elmúlt évek alatt. Guy-t pedig azért, mert ő már korábban is elkísérte útjaira és remek társaságnak bizonyult.