𝘀𝗵𝗼𝗿𝘁 𝘀𝘁𝗼𝗿𝗶𝗲𝘀

Nico Hülkenberg-Surprise

𝕊𝕌ℝℙℝ𝕀𝕊𝔼

"Gyere kicsim." Az eddig a kezemben tartott kislányomat óvatosan teszem le és az apró kezét megfogva indulok el a Paddockon keresztül egyenesen a Renault garázs irányába. A másfél éves kislányom vigyorogva pillant fel rám az óriási barna szemeivel, majd izgatottan kezd el maga után húzni ahogy megpillant valamit ami felkelti az érdeklődését.

A 2019-es Forma 1-es szezon utolsó futamán úgy éreztem, hogy a kislányom már elég érett ahhoz, hogy a versenyt a garázsból végig tudja velem nézni - de nem kiábálok el semmit sem. Most lesz az első alkalom, hogy Mila látni fogja az apukáját miközben versenyez és szerintem én vagyok a legizgatottabb hármunk közül.

"Gyere keressük meg apát." Mila csillogó szemekkel pillant fel rám, majd a kezeit felnyújtva jelzi, hogy szeretné ha felvenném. Nagyot sóhajtva guggolok le a kislányom elé majd igazítom meg a rajta lévő citromsárga a Renault logóval díszített pólót, s a táskámat megigazítva felveszem a lányomat, aki a nyakamat átkarolva mosolyogva pillant körbe.

Az amúgy öt perces utat a kislányomnak köszönhetően körülbelül húsz perc alatt tesszük meg amit alapjáraton egyáltalán nem bánnék, de a futam előtt alig egy órával nem repesek az örömtől, hogy pont most kelti fel minden az érdeklődését. Mosolyogva intek az ismerős arcoknak, majd sietősen lépek be a Renault garázsába abban reménykedve, hogy itt megtalálom a vőlegényemet, azonban csak a csapattársával találom szembe magam aki ahogy megpillantja a kezemben tartott kislányt vigyorogva lép elénk, majd elvéve tőlem Milát vigyorogva kezd el neki szórakozni amit a lányom nagy nevetésekkel díjaz.

"Nem láttad Nicot?" Érdeklődve pillantok Danielre, aki egy pillanatra felém fordul, majd újra a lányomra nevet aki kacagva nyúl Daniel arca felé.

"Az előbb még itt volt." A férfi érdeklődve pillant körbe, majd leteszi a kislányomat aki kissé imbolyogva pillant fel a férfire, s a kezét megfogva kezdi el maga után húzni az apja autója felé. "Lehet kint van a garázs előtt." Daniel a boxutca felé bök a fejével miközben a kislányomat kísérgeti körbe a garázsban.

"Rád bízhatom amíg megkeresem?" Mila felé bökök a fejemmel mire Daniel azonnal bólint s leguggolva a kislány mellé kezdi el neki magyarázni az autó alkatrészeit és legfontosabb részeit. A fejemet rázva lépek ki a boxutca elé, s körbepillantva szinte azonnal megpillantom a vőlegényemet aki az egyik mérnökkel kommunikál.

Nico mintha megérezné a jelenlétemet, a válla fölött felém pillant, majd vigyorogva hagyja ott a mérnököt és indul el felém.

"Szia." Mosolyogva fűzöm a karjaimat a nyaka köré, majd közelebb hajolva hozzá egy lágy csókot hintek az ajkaira, majd végigsimítva a mellkasán ellépek tőle és a kezét megfogva visszaindulok a garázsba.

"Elhoztad Milat is?"

"Igen. Daniellel van." A fejemmel a vőlegényem pilótatársa és egyben jó barátja felé bökök, mire Nico azonnal elindul feléjük. Sietősen indulok Nico után, aki mire utolérem már a kislányunkat a kezében tartva fordul felém.

"Köszönöm." Nico mosolyogva hajol hozzám, majd egy lágy csókot hintve a homlokomra, a magasba emeli Milat aki nagyokat kacagva fogadja az apja bohóckodását.

Meg kell hagyni, nincs ilyen hangulat az összes garázsban.

"Ügyes voltál." Mosolyogva lépek Nico elé, aki egy nagyot sóhajtva simítja a tenyerét a derekamra, majd magához ölelve a fejem tetejére hajtja a fejét. Ujjaimmal az overálljának az anyagába marok, miközben még közelebb férkőzök a férfihoz. "Büszke vagyok rád." A szavak halkan hagyják el az ajkaimat, de tudom, hogy a férfi meghallotta mivel egy lágy puszit hint a hajamba majd ellépve tőlem összefűzi az ujjainkat.

"Hol van Mila?"

"Leraktam aludni. Már nyűgös volt az utolsó húsz körre." A fejemet a vállára hajtom miközben visszaindulunk a Renault garázsa felé. "De szerintem hamarosan felkel. Vagy ha gondolod, míg beszélsz a mérnökökkel addig idehozom." Nico egy aprót bólint, majd vigyorgva int és belép a garázsba, míg én a másik oldalon lévő Motorhome felé veszem az irányt.

Mosolyogva köszönök a bent lévőknek, majd a vőlegényem külön szobája felé veszem az irányt, s az ajtót óvatosan kinyitva elindulok a kislányom felé aki a hasán feküdve alszik.

"Ó, ne haragudj." Az ajtó felé pillantok, ahol az egyik felszolgáló lép be. "Pont most akartam ránézni."

"Köszönöm, hogy figyeltél rá." Mosolyogva köszönöm meg Larának, hogy vigyázott a lányomra, amíg végignéztem a futamot és beszéltem pár szót Nicoval.

"Semmiség." A lány mosolyogva int, majd behúzva maga után az ajtót visszamegy dolgozni.

"Ébresztő álomszuszék." Óvatosan simítok végig a kislányom pufók arcán aki összehúzza a szemöldökét, majd a szemét dörzsölve nyitja fel a pilláit ezzel felfedve a gyönyörű szemeit. "Gyere apa már hiányol." Mila négykézláb állva kúszik le az ágyról, majd a lábára állva megvárja míg stabilan meg tud állni, s az aprócska kezét felnyújtva felém jelzi, hogy indulhatunk. "Úgy látom sok bajunk lesz még veled." Nevetve ragadom meg a kezét, majd lassú tempóban indulunk el a garázs felé, noha a megint körülbelül két perces utat tíz perc alatt sikerül megtennünk köszönhetően annak, hogy Mila mindent túlságosan is érdekesnek tart.

Ahogy belépünk a garázsba Mila kirántja a kezét az enyém közül, majd szinte futva indul el az apja felé, miközben nagyokat sikkant amikor végre meg is pillantja a férfit.

Mosolyogva követem a lányomat, s mire a vőlegényem mellé érek Mila addigra már az apja kezei között ficánkol miközben a nagy szemeivel érdeklődve pillant körbe a garázsba.

A falnak dőlve figyelem ahogy Nico mindent megmutat a kislányunknak, s türelmesen megvárja, míg Mila leteszi a kezében tartott darabot és rá nem mutat a következőre.

A szívem nagyot dobban amikor Nico egy fél pillanatra felém fordul, majd újra Milara vezeti a tekintetét aki csillogó szemekkel fürkészi a garázs minden pontját.

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer egy autóversenyző mellett lelek a boldogságra. Eszembe sem jutott, hogy nekem egyszer majd gyerekem lesz egy olyan férfitől aki az év nagy részében nincs is otthon. Noha a kezdetekben minden erőmmel azon voltam, hogy elkerüljem Nicot, de ő olyannyira kitartó volt, hogy végül idáig jutottunk.

Egy hónappal az esküvőnk előtt a másféléves kislányunkkal.

Hát igen, a legmegdöbbentőbb dolgok történnek az életben.
És ebben az esetben hálás vagyok a Sorosnak, hogy ilyen tökéletes életet szánt nekem.