𝘀𝗵𝗼𝗿𝘁 𝘀𝘁𝗼𝗿𝗶𝗲𝘀

Charles Leclerc-Mistakes|2|

Amikor másfél éve, kora délelőtt megbeszéltük Charlessal, hogy megszakítjuk a kettőnk között kialakult kapcsolatot, akkor úgy éreztem, hogy életem legjobb döntését hoztam meg. Noha tudom, hogy utána az első pár hétben amikor még összefutottunk a barátaink miatt akkor borzasztóan kínos lett a légkör körülöttünk; de sikerült az első hónap után civil emberként tekintetünk a másikra. Félretettük a korábbi sérelmeinket, és megbeszéltük a fiúval, hogy nem fogjuk felhozni a ferde éjszakáinkat. Megállapodtunk, hogy úgy fogunk tenni mintha meg sem történtek volna. Mintha soha semmi sem lett volna kettőnk között.

Soha semmi.

Pedig, ha nem akkor találkoztunk volna olyan körülmények között, biztos vagyok benne, hogy valami több is lehetett volna kettőnk között. Tudom, hogy tökéletesek lettünk volna együtt, és nem csak azért, mert az ágyban jók voltunk együtt. Amikor a fiú éppen nem sértegetett és nem piszkált akkor képesek voltunk normális beszélgetni amit mindig is imádtam.

És miután azt hittem, hogy végleg sikerült megszabadulnom a fiútól, amikor a tavasz közepén elkezdődött neki az F1-es szezon, tévedtem. Tökéletesen elvoltam nélküle egészen addig a pillanatig, míg észre nem vettem a testemen történő változásokat. Minden rendben volt az első két hónapig, de utána mintha minden a feje tetejére állt volna.

Terhes lettem.

Terhes lettem a fiútól, akit a legjobban utáltam. Terhes lettem egy olyan fiútól akinek a karriere mellett még a saját családjára sincs ideje, akkor egy gyerekre mégis hogyan lenne?

Pont azért, hogy megóvjam a saját gyermekemet, magamat és a fiú életét, nem szóltam neki a terhességemről. Noha borzasztóan nehéz volt eltitkolnom a fiú elől, azért döntöttem úgy, a várandósságom hatodik hónapában, hogy elköltözök Monacóból. Noha nem mentem olyan messzire, Marseillesben telepedtem le nem messze a szüleim lakásától. Gondoltam arra is, hogy egy teljesen másik országba költözzek, de rádöbbentem, hogy huszonkét évesen egy gyermekkel nem lenne olyan jó ötlet egy teljesen új életet kezdeni egy teljesen ismeretlen országban. Így legalább a közelemben van a családom és a legjobb barátom; Chloe és Pierre a gyermekem keresztszülei, akik ha lehet majdnem annyira imádják a kisfiamat mint én.

Tisztán emlékszek arra a pillanatra amikor megszületett és a két legjobb barátom csillogó szemekkel fogták a kezükbe a fiamat. Abban a pillanatban tudtam, hogy ők lesznek a legtökéletesebbek a keresztszülő szerepre, semmi kétség. Nem kellett bennük csalódnom, a fiam első hat hónapjában amennyire csak tudtak részt is vettek. Noha Chloe sokkal több időt tudott velünk tölteni és segíteni, de Pierre is amikor szabadideje akadt besegített nekünk.

Legnagyobb meglepetésemre még nem kotyogta el Charlesnak, hogy éppenséggel van egy fia akinek ő a keresztapja. De addig jó amíg ez így marad. Tudom, hogy idővel erőt kell vennem magamon és Charles elé állnom és elmondanom neki, hogy van egy fia, de még nem állok erre készen.

Az sem biztos, hogy hinne nekem. Lehet, hogy azzal jönne, hogy összefeküdtem valaki mással, tekintettel arra, hogy neki sem nagyon kellett győzködnie ahhoz, hogy az ágyában kössek ki.

De az igazság az, hogy Charles volt az utolsó fiú az életemben, és talán a fiam lesz a következő. Nem akarom a figyelmemet több felé osztani. Csak a fiamra akarok koncentrálni és vele akarom tölteni minden egyes percemet.

És ebbe egy kapcsolat nem fér bele.

Jules Antoine Brun Leclerc.

Egy igazi szeretetbomba, aki már hat hónapja, 2019. november 8-án jött világra és azóta életem egyetlen szerelme lett.