Slytherin Prince |Drarry|✔✔

nyolcadik fejezet

Harry agytekervényei folyamatosan a kinti történéseket elevenítették fel. Azon morfondírozott, hogy biztos jó ötlet-e hallgatni a látottakról, hisz McGalagony nem véletlenül bízta kettejükre a feladatot. A sebhelyes fiú bízott abban, hogy mindennek oka van, szentül hitte, hogy a professzorasszony jogosan rakta őt Draco mellé, így, mielőtt az agyát nem lepte el újra a szürke köd, Draco keresésére indult.

Eközben a szőke hajú fiú makacsul kutatta tovább a könyveket, de maga sem tudta pontosan mit is keres, hiszen semmi nyoma nem volt. Magyarán, a vaksötétben tapogatózott. Felállt, hogy helyre tegye a nemrég előszedett poros könyveket, mikor a több napi fáradtság és kialvatlanság kinyilvánította hatását. Draco kibillent egyensúlyából, de mielőtt beverhette volna bármibe is hófehér bőrét, két kart érzett meg derekára fonódni.

Csezd meg Potter azt a kicseszett időzítésed!

A Malfoy-fiú szíve az ismerős illatra, akarva-akaratlanul eszeveszetten ketyeget bensőében, már-már közél járva, hogy kiszakadjon onnan.

—Figyelj már jobban Malfoy! Nem leszek ott mindig, hogy elkapjam a segged. –Potter hangja vicceskedő volt, mely most jól esett a szőkének s bármilyen csípős megjegyzést mellőzve, elmosolyodott.

Amíg nem volt vele a szemüveges rájött arra, hogy mit is érez valójában iránta. Tudta, hogy helytelen, bűntetendő mitöbb azzal is tisztában volt, hogy ha az érzelmei napvilágot látnak, akkor édesanyja, az amúgy is labilis idegállapotát figyelembe véve, képes és saját kezüleg  végez vele. De Dracot ez nem hatotta meg.

Hirtelen fordult meg, így szembekerült a még mindig derekán pihenő kezek gazdájával. Habozás nélkül tapadt az édes ajkakra, s a másik fiúnak ereje sem volt tiltakozni, olyan hévvel csókolta őt a szőke, de jelen esetben nem bánta.

Kettejük románca tiltott volt, ezzel pedig tisztában is voltak. Mindkettejüknek elméjébe kúszott a kötelességük, a szemüveges barátnője, az ügy... De esélyük sem volt foglalkozni velük, mivel az érzelmihullám húrokként tapadt a két fiúra.

Draco és Harry finoman csúszott le a fal mentén, így a sebhelyes a szőke ölébe került.

Mintha lettek már volna ilyen helyzetben, nem?

—Draco –a fekete hajú fiú olyan finoman ejtette ki az őt ostromló nevét, ahogy még senki más. —Draco, kérlek hagyd ezt abba.

—Miért? Miért kéred azt, hogy fejezzem be? –nyugodt volt, nem húzta fel magát, mint ahogy azt más helyzetben tette volna.

Homlokát nekidöntötte Potterének s onnan bámulták egymás igéző szemeit.

Harry nem tudott mit mondani, hisz azt kívánta bárcsak soha meg ne szakadna ez a pillanat kettejük között, hisz olyan szép és meghitt. De aztán eszébe jutott egy sokkalta fontosabb és veszélyesebb helyzet, amelyre a rózsaszín köd eloszlani látszott.

—Én lennék a legboldogabb, ha örök életre érezhetném a csókjaidat, de emlékezz, feladatunk van. –sóhajtotta, majd nehezen bár, de kiszállt a szőke öléből.

Egyik fiú sem fogta fel épp ésszel Harry szavait, melyek túlontúl mesebelinek hatottak.

Tényleg így érezne?

Tényleg így érzek?

Mindketten fejüket rázták és próbáltak inkább másra koncentrálni, viszont tudták, hogy sokáig nem kerülgethetik a forró kását, egyszer muszáj majd beszélniük a lopott csókokról a könyvtár padlóján.

Draco kihúzta a széket, és a fáradtságtól laposan pislogva meredt a másikra. Harry pedig nem habozott tovább, elmondta, hogy mit is látott ő repülés közben, mennyire furcsa és különös volt.

—Te tudod mi lehet az?–kérdezett rá a szemüveges reménytelenül.

—Nem rémlik semmi.–felelte lehajtott fejjel a másik.

A két fiúra csend telepedett, hisz mindketten a gondolataikba merültek.
Draco átpörgette agyában a számtalan oldalt, amelyet a délután folyamán átlapozott, de semmi sem jutott eszébe.

De aztán, villámcsapásként érte a felismerés.

Felugrott a székről, ezzel kizökkentve és megijesztve a másik férfit, majd a majdnem esését megelőzőleg földre esett könyvek közül kihalászott egyet.

Fekete bőrkötésű, régi, antik könyv volt, gyönyörű, díszített iniciálékkal ellátva.

—Draco, mit keresel?

De a szőke annyira belemerült a kutatásba, hogy válaszolni is elfelejtett a vele szemben lévőnek.

A percek kínzó lassúsággal teltek, Malfoy ujjai között meg egyre fogyatkoztak a lapok. Harrynek úgy tűnt, mintha téves riasztás lett volna a nemrégi akció, mikor a szőke örömében felkiáltott.

Megtalálta amit keresett.

—Az égi fény, másnéven sárkányjáték egy olyan égi jelenség, amelyet minden ezredik holdévforduló beköszöntével képesek megidézni. Gyönyörű, de ne tévesszen meg a szépsége, hisz olyan mértékű veszedelmet hoz, amely örök életre képes elpusztítani a varázsvilágot.

—Lehet, hogy ezt láttam.–világosodott meg a sorokat hallva a feketehajú. ?—Hogy lehet megidézni?

Draco a kérdést halva elmosolyodott és folytatta az olvasást.

—Megidézése nem egy egyszerű bűbáj, erősen eltérő a többi folyamathoz képest. Tudniillik, hogy a vérhold estéje a legalkalmasabb erre, hisz a sárkány akkor a leggyengébb, így könnyű azt irányítás alá vonni. De nem hallgat ám mindenkire. Ha nem rendelkezel vörös hajjal, inkább mellőzd a játékot vele. Ne szítsd az alvó sárkányt.

Draco hangosan csukta össze a könyvet és nagyra nyílt szemekkel nézett fel Harryre. Mindketten tudták ki felelős érte, hogyha a szemüveges tényleg ezt látta.

—Nem! –ennyit mondott a Kis Túlélő, majd kirohant a könyvtár ajtajából.

Kis naiv Potter.