Mr. Tökély és Mrs. Tökéletlen/BEFEJEZETT/

15. rész

Holnap lesz szenteste és én egyedül fogom tölteni. Milyen romantikus az, ha a szerelmeddel töltheted ezt a napot. Lementem a pincébe és felhoztam a karácsonyi díszeket. Akkor sem fogok összetörni. Boldog leszek, még ha egyedül is leszek. Felállítottam a karácson fát és feldíszítettem. A kinti égősorokat is feltettem. Amikor befejeztem rájöttem, hogy ezt mindig apával csináltuk. Vissza akarom kapni a családomat.

Szent este van. Az egész város fénybe borult. Mindenhol boldog párok vannak, az utcán én pedig egyedül vagyok az egész házban. Rajtam már csak egy karácsonyi csoda segíthet. Kimentem a teraszra és gondolkodtam. Vagyis ezt akartam magammal elhitetni. A szemem a Jason házon volt.

Az a nő is ott volt. Viszont Nathanielt sehol sem láttam. El kell felejtenem őt. De nem tudom. Szeretem őt, de erre későn jöttem rá. Szóval most nem kellene így reagálnom. Az egész az én hibám.

Hangos veszekedést hallottam a Jason házból. Majd becsapódott a bejárati ajtó és egy sötét alak jött ki a házból. Egyenesen felém tartott. Ő volt az. Nathaniel oda érve hozzám a nyakamba borult. Nem szólt semmit csak szorosan magához ölelt. Amikor megszólalt csak annyit tudott mondani, hogy sajnálja.

- Mit sajnálsz? Nem értem.

- Hazudott nekem. Nem tőlem terhes. A bátyámtól.

- Hogy mi?

- Egy éjszakás kalandból van. Én még sokkal előtte voltam vele. Sajnálom, hogy ilyen későn jöttem rá.

- Miért kérsz tőlem bocsánatot? - kérdeztem.

- Mert elvesztettem ezzel a barátságod. - mondta ezeket a szíven vágó szavakat. Szóval még mindig csak a barátjának tekint. Nem baj a lényeg, hogy itt van velem.

- Nem vesztetted el a barátságom. - mosolyogtam rá.

- Esetleg bemehetek? - kérdezte mire a szívem hevesen vert.

- P..Persze. - csuklott el a hangom.

Belépve megéreztem, hogy nem 1-2 perce ültem ki. A kandallóhoz érve raktam a tűzre. Leültem a fotelba ő pedig velem szemben foglalt helyet. Nem szóltunk egymáshoz csak hallgattuk a tűz ropogását.

Talán elfelejtette a vallomásom vagy inkább úgy tesz, mintha nem is hallotta volna? Nem tudom, hogy így hogyan viselkedjek vele. Valahogy olyan kellemetlenül érzem magam a társaságában. Meg kellene szólalnom.

- Befejeztem a dalt. – mondta és a zsebében kezdett el kotorászni.

- Milyen dalt?

- Azt, amit énekeltél a szobámban. Nem emlékszel? – nyújtotta át a papírdarabot.

„Ha csak rád nézek

Tudom, hogy hibázom

Senki mással így nem bánok

De ha arra gondolok,

Hogy te mást szeretsz

Elmegy az eszem.

Bár' itt lennél velem.

Észrevennéd azt

Amit irántad érzek

Észrevennéd azt,

Amit a szívem súg neked.

Nem akarnék többet

Más hercege lenni.

Csak a tied lennék

Meg tudnék tenni

Érted olyan dolgokat is,

Amit soha nem gondoltam volna.

Hiszen én vagyok az a herceg,

Akiért mindenki rajong

És, aki minden szívet megbolondít,

De te más vagy.

Te az én szívemmel játszol, és ez fáj.

Szeress engem úgy, mint senki más,

Mert én már régóta rajtad kívül mást

Nem látok, de ezt te nem veszed észre."

A Szemem könnybe lábadt ezeket a sorokat olvasva. Bárcsak nekem írna egy ilyen dalt. Az olyan romantikus lenne.