| a fagy alkimista utódja

| 12. fejezet |

Ültem a tetőn és lógattam a lábam, közben néztem, ahogy Mustang és csapata dolgoznak. Már egy hete figyeltem őket, hogy mikor lenne Mustang sokáig egyedül. Amikor láttam, hogy az ezredes csak ült, és hülye papírokat töltögetett, amit a főhadnagy dugott az orra alá, gondoltam visszamegyek a házba.

Leugrottam a tetőről és visszafele kezdtem sétálni. Már egy hete hallgattam a Mesterem minden hülyeségét, segítenem kellett neki mindenben, és nem mondom, már eléggé kezdett idegesíteni.

De szerencsémre a ház nem is volt annyira romos, mint amilyennek kintről kinézett. Igaz, fűtés és áram nem volt, de legalább volt tető a fejem felett, és egy ágynak minősülő matracom. Fura módon napról-napra étel került az asztalra, pedig én semmit nem csináltam. Lehet, hogy a mesterem volt, de nem sok esély volt rá, hiszen nem tudott magának vizet hozni sem.

A Mester azt mondta, hogy ma kell elintéznem Mustangot. De azt, hogy pontosan miért, azt nem mondta el. De hallgattam rá, hiszen mi mást tehettem volna?

Széjjelnéztem, hogy van-e valaki a közelben, majd benyitottam az ajtón és összehúztam magamon a kabátom. Még itt bent hidegebb van, mint kint. Fogtam két poharat, majd vizet töltöttem bele. Csak remélni tudtam, hogy nem valami pisit vagy sarat iszunk. Nagy lépésekkel az étkezőben termettem, majd nagy koppanással letettem a vizet a mesterem elé.

- Oh, Bernice, nem is hallottam hogy idejöttél. - fogta a kezébe a poharat, majd beleivott. Nem is kereste a kezével, néha azt hiszem, hogy csak tetteti hogy kialidt a szeme világa. Csak megforgattam a szemem és leültem elé, a szokásos helyemre. - Remélem megfelelően felkészültél. Vagy hiába tanítottalak?

- Nem, Mester. - szorítottam össze a markom. - Elfogom végezni a feladatomat.

Végül mégis komolyan veszem. Hát mi mást tudnék csinálni, most komolyan.

- Ezt jó hallani, Bernice. Most menj vissza a tetőre.

- Mi? De minek? Nem történik semmi! - akadtam ki.

- A tűzzel játszani veszélyes. Nem gyerekjáték. - mondta nekem és megigazította a szemüvegét.

- Nem vagyok sem gyerek, sem veszély kerülő. - hagytam ott mérgesen. Dühösen mentem vissza a figyelő helyemre, és levágtam magam a tető szélére. Rohadtul elegem volt belőle, de mégsem hagytam ott. Pedig igazán megtehettem volna, csak nem élem túl. Nem látszik ugyan rajta, de hatalmas ereje van a tatának. A kő, mint mindig, most is ott lapult a zsebemben, a kezemen pedig az alkimista kör. Elővettem és unottan vizsgálgatni kezdtem.

Amikor viszont odanéztem megállt az ütő bennem. Az ezredes az ablak előtt állt és engem bámult. Kikerekedett a szemem és gyorsan elraktam a követ. Elfordult és visszaült a székébe. Felpattantam és rohantam is hozzá, mivel egyedül volt. Simán bejutottam a Parancsnokságra, majd bekopogtam az ajtón, mintha csak arra jártam volna.

- Szabad! - hallottam az ajtó mögül. Beléptem és Mustanggal szemben találtam magam, aki az asztalának támaszkodott.

- Az előbb még a tetőn voltál. - jegyezte meg, de nem foglalkoztam vele. A kilincsre tettem a kezem és a Bölcsek Kövének segítségével befagyasztottam a zárt egy kevés víz használatával. Igen, mindenki kedvenc Mestere ezt is megtanította használni. Visszanéztem a katonára, de szeme se rebbent.

- Kell a kesztyűje. - mormogtam.

Előkapta a fegyverét és tüzelt. Kezemet az arcom elé akartam kapni reflexből, mire  felvilágított kezemen a kör, és a golyó útját egy jégdarab álta. Egy golyóval kevesebb.

- Uhhh... Hála az égnek. - motyogtam.

- Ugye tudod, hogy ha egyet csettintek akkor neked annyi? - tette fel az értelmes kérdést, majd újra tüzelt, ami fájdalmasan súrolta a vállamat. Második golyó.

Felszisszentem majd odakaptam a kezem.

- Rohadék... - mormogtam és a vállamat szorítottam. De aztán azzal a lendülettel le is vettem. Ha a kezem véres lesz, akkor nem fogom tudni használni a kört. Nem volt olyan vészes a sérülés, de érti ő a dolgát ha harcképtelenné akar tenni.

Felragyogott az alkimista kör, és a levegő kevés víztartalmát az ezredes felé irányítottam. Szerencsére ezzel elértem végre valamit, mert ugyan kicsit, de elázott Mustang, és a golyót is lassította a víz, amit könnyen ki is kerültem. Harmadik.

Újra tüzelt, de én könnyen elugrottam, és rohantam hozzá. Negyedik.

Az ötödik a fülem mellett suhant el. Még szerencse, hogy otthagytam a vizes tömlőm, mert az most eléggé akadályozna a mozgásban. És akkor az oldalamról nem is beszélek, ahol már alig éreztem bármi kellemetlent.

Mielőtt a hatodikat kilőhette volna, kicsavartam a kezéből a pisztolyt és messzire hajítottam. Volt egy sérülése, amiről én pontosan tudtam, hogy hol van, vagyis könnyedén harcképtelenné tudtam tenni.

Nekem rontott, de ütése elől kitértem. Mögé kerültem, és az oldalába rúgtam, ahol állítólag megsebezték, ezzel a földre terítettem.

- Most meg fogsz ölni? - kérdezte. Egy pillanatra megálltam, hogy kifújjam magam, de le is csapott az alkalomra. - Rossz oldal. - mondta.

Lábával kigáncsolt, majd mikor melléértem fejen ütött. Rám nehezedett, és éreztem a száraz ruháját. Mit volt, mit nem tenni, felsikítottam és gyorsan csak egy hegyes jégdarabot tudtam transzmutálni, amit a karjába szúrtam. Egy visszafojtott kiáltást hallottam tőle és rám esett. Kikecmeregtem alóla, majd jól a sérülésére is tapostam, ami már tényleg ott volt, hallva a fájdalmas kiáltását.

- Bocs, de ennél minden fontosabb. - szedtem le a kezéről a kesztyűt. Az ajtón már dörömböltek, eddig észre sem vettem. Kinyitottam az ablakot, és gondolkodtam, hogy merre menjek.

- Nem is Hazel vagy, igaz? - hallottam az ezredes gyenge hangját. - láttalak én már téged. Csak akkor szőke voltál.

- Biztos csak képzelődik, ezredes. Hiszen én sosem jártam itt.

Kivágódott az ajtó, és Piroska állt mögötte, egy rahedli katonával.

- EZREDES MÉGIS MI-- -megállt mikor meglátta Mustangot a földön, és kikerekedett a szeme is, amikor engem az ablakban.

Éppen láttam, ahogy düh csillant a szemében, de gyorsan kiugrottam az ablakon és futásnak eredtem.

Ezt most rohadtul elcsesztem.