A farkasok és én

8. Fejezet

- Reggelt Fifi – ugrattam fel a konyha pultra – Hogy hogy még itthon vagy? – érdeklődtem miközben elvettem a kávémat tőle.

- Történetesen a főnököm át írt engem esti műszakra, vagyis délután 4-ra kell mennem és 11-ig kell az étteremben lennem. Szóval reggelente, ha nagyon muszáj, el tudlak vinni suliba, viszont majd csak késő este vagy másnap reggel találkozunk – szomorodott el Fifi.

- Fifi, ez nem nagy gáz – mosolyogtam rá – Délutánonként megleszek, este pedig bezárok minden ajtót szóval nem lesz semmi baj. Nem kell izgulnod. Érett 17 éves lány vagyok, akivel már rosszabb is történt, minthogy egyedül kellett töltenie az éjszakát a házban – erre végre vissza mosolygott rám Fiona. Tudtam, hogy ha felemlegetem a múltunk azon részeit akkor végig gondolja, hogy a mostani az semmi.

- Igazad van, de attól függetlenül legyél mindig óvatos...

- És ha bármi gyanúsra figyelek fel, akkor legyen kéznél a zsebkésem - fejeztem be az egyik "törvényünket".

Mivel a húzós időszakunk alatt sokszor történt velünk eléggé kaotikus dolgok, így Fiona kitalált pár törvényt.

1. Legyél mindig óvatos és ha bármi gyanúsra figyelsz fel, akkor legyen kéznél a fegyvered!

2. Legyél otthon sötétedés előtt vagy keress nyilvános helyet, ahova bemehetsz!

3. Ha közre fognak farkasok használd az erőd az egyiken, hogy támadja meg a legnagyobbat!

4. A farkasokkal először légy nyitott, de ha támad védekezz!

5. Sose ölj meg senkit!

Őszintén szólva ezek a "törvények" inkább nekem szólnak, de volt már olyan, hogy Fiona-t is megtámadták farkasok vagy farkas vadászok. Bár engem többször támadtak meg, mint őt mégis nagyon félt engem, pedig minden "harcból" épségben jutottam ki. Bár egyet kivéve, viszont annak a nyoma még mindig meg van.

- Akkor mehetünk? – kérdezte Fifi.

- Persze, de fent van a táskám. Mindjárt jövök, addig nyugodtan menj ki – mondtam már felfelé a lépcsőn.

Felérve felkaptam a táskám és még egyszer utoljára bele néztem a tükörbe mielőtt elindultam volna. Szürke hosszúszárú katonai nadrágban, fekete hosszú ujjú crop top-ban és egy fekete sport cipőben voltam. A bőr kesztyűmet még nem vettem fel, így még látszódott a bal kézfejemen végig futó 4 karom nyom. Rossz emlékek, mégis ha ez nem lenne sok minden rejtve maradna.

Leérve felkaptam a táskám és kisiettem a kocsihoz. Reggelente nem szoktam nagyon éber lenni, így az egész utat szótlanul töltöttük, viszont a hangszóróból halkan szólt a Rescue me. Sosem volt a kedvenc számom, de mostanában a rádió elég sokszor játszotta, így dallamtapadásom lett.

- I know life took us far away – dalolásztam magamban – But I still dream 'bout the good old days.

Egészen a suliig hallgattam ezt a számít, viszont akkor ki kellett lépnem a külvilágba, amihez per pillanat semmi kedvem sem volt.

- Akkor majd este vagy reggel találkozunk – köszönt el tőlem Fifi.

- Írok ha baj van.

- Én is – kacsintott rám, majd elhajtott.

Az udvar még tele volt diákokkal, de ahogy körbe pillantottam nem találtam meg sehol a lányokat. Elővettem a telefonomat és megnéztem a mai órarendemet. Mivel meg csak most kezdődött az év nem tudom fejből az óráimat, bár szerintem félév múlva is ezt mondanám. Megnyitottam a képet, első óra ma: tesi.

- Bazdmeg! – átkoztam magam amiatt, hogy később indultunk otthonról.

Átrohantam a fél sulin, közben persze felborítottam egy két embert, de most ez volt a legkevésbe rossz dolog. A tesi tanár egy Boszorka. Alacsony, dagadt, szerte ágazó fekete haja és kampós orra van. Befutottam az öltözőbe és rekord sebességgel át öltöztem. Lassítottam a mozdulataimon épp annyira, hogy ne fulladjak még. Szerencsére csupán 1 percet késtem, de persze nála az is soknak számít.

- Köszönjük Ms. West, hogy befutott az órámra, késve – hangsúlyozta az utolsó szót – Álljon be a többiek közé, mondanom kell valamit - oda sétáltam az osztályom többi tagjához és leültem velük a földre – Kedves 11. A, a mai napon össze vont óránk lesz a 12. A osztállyal – erre voltak akik fintorodó hangot adtak ki magukból, mások pedig, gondolom, boldogsággal teli nyikkanást hallattak – Viszont! – mindig van egy viszont – A fiúk focizni, a lányok pedig röplabdázni fognak.

- Na basszus – motyogtam magam elé – Tanárnő – szólaltam meg halkan.

- Igen, khmm... Ms. West?

- Muszáj röplabdáznunk? – próbálkoztam.

- Corinne kisasszony, tudja, ha az ember késik, akkor nem kellene megszólalni és ellent mondani a tanárának, különben büntetést kap – fenyegetett meg a Boszorka – Egyéb gond? – senki sem mert megszólalni – Rendben, hát akkor köszöntsétek a 12. A osztályt – mutatott az ajtó felé.