A farkasok és én

11. Fejezet

Miközben a szám ment a fülemben mindent kizártam a fejemből. Egyre csak a refrén közeledett, ahol a kedvenc két sorom van.
Even when I'm down to my last breath, Even when they say there's nothin' left – énekelt tovább a fülemben az előadó, miközben feljebb hangosítottam.

Valaki megkocogtatta a vállam, mire felnéztem. Az orvossal találtam szembe magam, aki a háta mögé mutogatott. Mivel még mindig a fülemben szólt a zene semmit sem hallottam abból, amit mond, de így is megértettem. Markus felébredt.

Megállítottam a zenét, kivettem a fülhallgatót és a pulcsim zsebébe gyömöszöltem. Mire felálltam az orvos már Markus mellett állt és vizsgálta őt. Óvatosan oda lépkedtem Markus másik oldalára lehajtott fejjel.

- Hogy hívnak? – kérdezte Markus, feltehetőleg tőlem, mivel az orvos éppen írta fel Markus mostani adatait. Nem tudtam, hogy hogyan kezdjem, így nem szólaltam meg és nem is néztem fel – Héj, hozzád beszélek – szólalt meg egy kicsit ingerülten.

- Bocs – néztem fel óvatosan. Őszintén, hogyan mondod meg valakinek, hogy fejbe ütötted egy röplabdával és ezért elájult.

- Mi történt?

- Hát...

- Mielőtt elkezded. Nézz a szemembe, illetlenség nem a beszélő partneredre nézni – szólt közbe kedvesen.

- Oh – óvatosan felpillantottam egyenesen a szemébe. Csodaszép szeme most sokkal sötétebb volt, mint szokott a fények miatt – Szóval,... tudod... tesin történt... egy kis baleset – dadogtam. Oké, mi van? DADOGTAM?! Ez nem én vagyok. Megköszörültem a torkom, kihúztam magam és mélyen a szemébe néztem – Tesin történt egy baleset. Véletlenül fejbe találtalak a labdával és így elájultál max 15 percre. Én csupán azért vagyok itt, hogy bocsánatot kérjek e-miatt, semmi többi – erre egy apró fejbólintást kaptam – A barátaid és a barátnőd kint vár.

- Hogy hívnak? – szólt utánam ugyan azzal a kérdéssel, amit először feltett.

- Corinne – néztem hátra az ajtóból.

- Corinne, – kezdte lazán – nekem nincs barátnőm.

- Oh, – akkor még sincsenek együtt Reyna-val – az hittem, de akkor semmi. Szóval... – kezdtem zavarodottan – bocsi, remélem rendbe jössz.

- Kösz, de már jól vagyok. Ugye, doki?

- Igen, nyugodtan mehetsz már, ha fáj a fejed vegyél ha fájdalom csillapító, viszont ha rosszabb lesz menj orvoshoz! – tájékoztatta Markus-t – Akkor menjetek és vigyázzatok magatokra.

- Viszlát! – köszöntünk el egyszerre – Akkor szia – már indultam volna, ha nem szólnak utánam.

- Corinne!

- Hmm? – fordultam vissza.

- Várj meg én is megyek veled – jött oda hozzám Reyna. Át néztem a válla fölött a srácokra, aki minket néztek – Ne foglalkozz velük, gyere – ragadta meg a kezem és húzni kezdett a lány öltöző felé.

- Reyna, hova sietünk?

- Sehova, csupán... – akadt meg – Csupán gyorsan át akarok öltözni, még az előtt, hogy a többiek végeznének.

- Ahaaa.

Futó lépésben megérkeztünk az öltözőhöz, ahol, mivel még nem ért véget az óra, nem volt senki rajtunk kívül. Gyorsan felöltöztem és miközben a cipőmet vettem felnéztem. Észre vettem, hogy Reyna csípőjén egy tetoválás díszeleg. Úgy nézett ki a tetoválás, mintha egy nap és egy hold keresztezte volna magát.

- Nagyon szép a tetoválásod.

- Oh, – kapott a csípőjéhez – köszi.

Többet nem beszéltünk egészen, amíg el kellett válnunk.

- Akkor majd találkozunk, Corinne – köszönt el Reyna.

- Szia.