- Az enyém vagy! Nem nézhetsz másra, nem érhetsz máshoz! Hozzám tartozol. - suttogta ajkaimra, amiket ezután ostrom alá is vett. Mégis mi történik velem? Miért nem ellenkezem? Kapd össze magad!
- Nem tartozom hozzád! Nem egy tárgy vagyok, aki csak ú...
Meghoztam volna a következő részt. Bár nem lett túlzottan romantikus (sőt xD) ezzel kívánok nektek Boldog Valentin Napot! ❤️🥰
Oops! Ang larawang ito ay hindi sumusunod sa aming mga alituntunin sa nilalaman. Upang magpatuloy sa pag-publish, subukan itong alisin o mag-upload ng bago.
A mikrofont tartom remegő kezeimbe, miközben az eredményre várunk. Alig 10 perce hagytuk abba a koncertünket. Rengetegen néztek bennünket, és látszólag tetszett nekik amit csinálunk. Most mégis bizonytalan vagyok. Elég jók voltunk ahhoz, hogy megnyerjük a versenyt?
- Köszönjük a türelmüket. A közönség szavazott. Az szavazatok összesítve lettek, ez alapján pedig hamarosan megtudjuk a nyerteseket. - mondta el mondandóját a műsorvezető. Torkomban hatalmas gombóc keletkezett. - A verseny nagyon szoros volt, mind három kategóriában. Minden csapat nagyon jól teljesített. Azonban ma este, egy kivételesen jó előadásnak lehettünk szemtanúi. Éppen ezért nem is csoda, hogy a győztes a 3Racha lett. - kiáltotta boldogan. Körülöttem a fiúk hatalmas ujjongásba kezdtek. Számomra azonban megállt az idő. Fel sem fogtam. Most tényleg nyertünk?
- Jisung! Nem hallod? Nyertünk! - ragadta meg vállam boldogan Changbin.
- Irány fel a színpadra! - utasított minket osztályfőnökünk. Még mindig sokkos állapotban voltam, így Chan vonszolt fel maga mögött.
- Nagyszerűen teljesített a csapatotok mind három kategóriában. Van valami titkotok? - tette fel a kérdést a nő,majd felénk tartotta mikrofonját.
- A titkunk a sok gyakorlás, a kitartás és Jisung. - pillantott rám Bang Chan. - A zenéink többsége neki köszönhető. Ha ő nincs, most mi sem állnánk itt.
- Szóval ezek szerint neked tartozunk igazi hálával. - mosolygott rám. - Honnan szerzed az ihleted? A srácok is szoktak segíteni? Vagy teljesen egyedül írod a dalokat?
- Én... Nos... - motyogtam össze vissza. Én, aki megállás nélkül képes beszélni, most egy értelmes mondatot nem bírtam elmondani.
- A szöveg nagy részét ő írja. Az alapot Bang Chan szokta hozzáadni, én pedig tökéletesen előadom. Ez az igazi csapatmunka. - válaszolt helyettem nevetve Changbin. Most megmentett a beégéstől. Hálás voltam neki.
Miután megkaptuk a díjat, levonultunk. Mindenki nagyon boldog volt, és gratulált nekünk. A többi versenyzőtől is megkaptuk, hogy jók voltunk, ami adott egy kis önbizalmat.
A srácok kitalálták, hogy mivel ez az utolsó esténk a városban ünnepeljünk. A tanárok persze belementek. Nem akartam, hogy újfent megismétlődjön a múltkori eset. Jobban szerettem volna visszamenni a hotelbe. Így tehát fejfájásra hivatkozva, vissza kéredzkedtem.
Végre csend! Már hiányzott egy kis magány. A hotelszoba ablakába másztam, és onnan csodáltam az esti várost. Gyönyörű volt. A fények bevilágították az egészet. Az utak tele voltak emberekkel. Jó volt őket fentről megfigyelni, úgy, hogy ők még csak a létezésemről sem tudtak. Nagyon el voltam mélyülve gondolatmenetemben, amikor is Felix törte rám az ajtót.
- Elegem van! Nem hiszem el, hogy képes volt ez csinálni, ráadásul a szemem előtt! Egy utolsó kis féreg! - járkált föl- alá a szobában, miközben idegesen szidott valakit.
- Várj egy percet! Egy szót sem értek. Ki csinált és mit? - néztem rá értetlenül, továbbra is az ablakpárkányon ülve.
- Changbin. Ki más? - foglalt helyet mellettem. - Elmentünk abba a buliba. Ott volt a műsorvezető csaj is, aki nekiállt flörtölni Changbinnal. A szemem előtt. Megkérdezte tőle, hogy van e barátnője, mire az a gyökér azt felelte, hogy nincs. - csapott idegesen combjára.
- Lixie! - fogtam rá kezére. - Ha úgy nézzük, valóban nincs barátnője. Te ugyanis fiú vagy.
- Jisung! - mordult rám.
- Jó, bocsi. - sóhajtottam fel. - Őt most hol hagytad?
- Flörtölget a csajjal. Nem volt undorom nézni őket. Szakítottam vele, és leléptem. - hadarta. - Átköltözöm ma estére. Hyun Jin biztos megérti. Átmegyek a cuccaimért.
- Ez tuti ennyire komoly? Szerintem simán meg tudnátok beszélni. - szóltam utána, de ő már ekkor nem volt a szobában. Jobbnak láttam utána menni. - Lixie! Várj már!
- Én ezt nem tudom neki megbocsájtani. Nekem ő volt az első szerelmem. Neki adtam magam. Többször is. Erre ő, rámászik az első lányra, akit meglát. - motyogta maga elé.
- De hisz Changbin meleg. Az is lehet, hogy csak beszélgetett azzal a lánnyal. - próbáltam meg valami ésszerűt kitalálni.
- Ő nem meleg. Volt barátnője is. Nem rémlik? - ráncolta szemöldökét. - De már nem is érdekel. Én felőlem unikornis is lehet, aki szivárványt pukizva képes repülni. Nem akarom látni. - szállt ki a liftből. Szinte azonnal összepakolta minden cuccát. Kezembe nyomta bőröndjét, plüsseit pedig ő maga cipelte.
- Azok mégis honnan vannak? - pillantottam a kezében lévő különböző macikra.
- Changbin vette nekem. Attól, hogy őt utálom, ezek még cukik. - jegyezte meg, miközben megpróbált beszállni a liftbe. (ide nem engedte betenni a giffet 😶) Miután nagy nehezen átpakoltunk mindent, írtam egy üzenetet Hyun Jinnak. Szegény nem örült túlzottan de belement.
- Szóval? Nézünk egy filmet? - pillantottam unokatesómra. Már rég filmeztünk együtt. Gondoltam elüthetnénk valamivel az időt.
- Nincs kedvem hozzá. Inkább lefekszem aludni. - dőlt el az ágyon. Remek!
HYUN JIN SZEMSZÖGE
Épp a buliban voltam, amikor egy üzenetem érkezett. Jisung írt. Ez meglepett. Nem szokott keresni. Lehet, hogy hiányzom neki? Megnyitottam az üzenetet, amitől eléggé meglepődtem.
Jisung: Furcsa kérés lesz, de ma este nem aludnál ott valamelyik fiú szobájában? Váratlan vendégem érkezett. Előre is köszönöm.
Én: Ez valóban elég furcsa kérdés, de rendben. Szerencséd, hogy ez az utolsó esténk. Cserébe légyszi pakolj be a bőröndömbe!
Jisung: Rendben. És köszönöm.
Nem tudom ki lehet az a váratlan vendég. Talán Minho? Akkor az ő szobáját kellene elfoglalnom.
Mivel már kezdtem álmos lenni, visszaindultam a hotelba. Rövid keresgélés után sikerült megtalálnom a keresett szobát, aminek még az ajtaja is nyitva volt. Szerencsém van.
Lerúgtam cipőimet, és elterültem az ágyon. Hosszú napom volt, és elfáradtam. Fel sem tűnt, de már álomországban jártam. Hogy ezt honnan tudom? Hát onnan, hogy Minho ideges hangjára ébredtem.
- Mi a francot keresel itt? Azonnal kelj ki az ágyamból! Ez nem is a te szobád! Mégis mit művelsz? - halmozott el kérdéseivel.
- Jisung kért meg, hogy aludjak máshol, mivel vendége van. Azt hittem te vagy az, ezért is jöttem a te szobádba. De ahogy látom, nem rólad beszélt. - néztem rá álmosan
- Hát nem. - vált egyre idegesebbé. - Nem hiszem el! Az a kis...
- Ne idegeskedj! Jisungból kiindulva, nem hiszem, hogy bármi "olyan" történne. Nem az a tipikus "csináljuk!" fajta. Emellett már elígérkezett Minának. Nem hiszem, hogy a randijuk előtt bárkivel bármit is csinálna.
- Hogy érted azt, hogy elígérkezett Minának? És randizni fognak? - túrt idegesen hajába.
