18.

26 4 0
                                    

Az út hosszú volt, de legalább addig se unatkoztam. A fiúknak pont sikerült úgy jegyet venni, hogy közel legyünk egymáshoz. (Mármint mindenki mindenkihez).
Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy Summer arca fal fehér, és úgy megy valahova.

- Josh! Mi baja? - fejemmel Summer irányába mutattam.

- Nem igazán tudom. Azt mondta, hogy mindjárt itt lesz.

Így is lett. Summer kb két perc múlva vissza jött. Az arca talán egy árnyalattal még fehérebb lett mint volt, mintha szédülne. Úgy ül vissza Josh mellé mintha most ivott volna meg húsz liter sört.

- Úristen Summer!! Mi történt?! Jól vagy?!

- Nem. - remegő hangja alig hallatszódott. Gyorsan vette a levegőt, mint aki mindjárt meghal.

- Azt hittem bírod a repülést!

- Bírom is. A repüléssel barátok vagyunk.

- Akkor mond már el, hogy mi bajod kérlek!

- Az apám.. Felhívott.. Az előbb.. És...

Summer könnyei megeredtek. Az egyik ott dolgozó hölgy oda jött hozzánk, hogy kell e valami. Summer kért egy pohár vizet. Amint a víz megérkezett Summer folytatta.

- Azt mondta, hogy élvezzük amíg lehet, hogy szabadok vagyunk. Mert nemsokára ennek vége. Kérdezte hova megyünk. Azt mondtam Mexikóba. Nem tudom, hogy el hitte e. Aztán átvizsgáltam a telefonom. Találtam benne egy nyomkövetőt.

Summer a kezébe vette az apró műszert.

- Josh, kérlek nyisd ki az ablakot.

- Ki akarod dobni?

- Igen.

- Ne! - támadt egy ötletem. - Ne dobd ki. Gyanús lenne, ha Mexikó helyett valahol máshol lenne. Harrynek van teleportációs képessége. Azt kihasznláva elmegyünk Mexikóba a nyomkövetővel, és ott valahol le rakjuk.

Úgy néztek rám mintha ufó lennék. Most mi van? Ésszerűbb mintha random kidobnánk valahova, aztán lesz valami.

Harry ki rángatott a mosdó felé. Mivel nem volt külön női és férfi mosdó ezért szinte feltűnésmentesen be mehettünk a wc be.

- Velem jössz.

- Mié...

Nem tudtam végig mondani, mert Harry el teleportált.

- Ez meg mi volt?

- Te jobban el tudnád rejteni a nyomkövetőt mint én.

Most vettem észre, hogy egy labirintusban vagyunk. A labirintus kőből volt, és hatalmas volt.

- Indulhatunk.

- Hová rejtetted?

- Maradjon titok.

Harry nem kérdezett többet. Megfogta a kezem, és vissza teleportáltunk a gépre. Summer még mindig fal fehér volt, de már látszólag nyugodtabb.

Telefonbeszélgetés Summer~ Mr Johnson között

- Szervusz kislányom!
- Szia apa! Miért hívsz? Valami gond van?
- Ezt én is kérdezhetném.
- Miért?
- Miért mentetek el New York-ból?
- Micsoda? Nem tudom mi..
- Jajj lányom mindketten tudjuk, hogy ott voltatok. Most hová lesz az út?
- Mexik.. Honnan tudsz mindenről?
- Tudom, és kész. Mexikó-ban találkozunk drágám. És élvezzétek amíg lehet, hogy szabadok vagytok! - Mi? De...
- Szia

A Kiválasztottak  |Befejezett|Where stories live. Discover now