Miután ˢᵘᵍᵃ [✓]

»3. rész«

Taehyung lassan nyammogta a pizzát, majd egyik kezét az arca előtt ökölbe szorította.

-Ő... Lány. - közölte drámaian.

-Nahát... Micsoda fordulat. - forgattam a szemeim.

-Jó bocs... Nem lakok vele. Nem tudok semmit róla. Meg hát egyszer láttam csak. - rázta meg a vállát.

-Érdekes...

-Szimplán furák. A szüleit sokszor látni, de őt... Szinte már ijesztő, hogy egyik este láttam. - nevetett fel.

-Sosem kérdeztétek a szülőktől, hogy... - kezdtem el, de nem hagyta, hogy befejezzem.

-Dehogynem. De sosem mondtak semmi mást a lányról, csak azt, hogy: "Nem akarja, hogy megtudják az emberek és sajnálják ez miatt" - mutatott idézőjeleket közben. - Ja meg, hogy "Nem tudna barátokat szerezni, mert a baja lebegne mindenki szeme előtt". Azt hiszem ennyi. - gondolkozott el. - Mi meg inkább hagytuk. Ha nem, hát nem.

-Szóval... - kezdtem el, miközben folyamatosan próbáltam összerakni Taehyung szavait. - Valami miatt nem lép ki a házból. Az a dolog pedig ismeretlen...

-Miért agyalsz ennyit rajta? Hidd el, hogy te sem fogsz tudni többet. Soha. Ez benne van a nagykönyvben. Az a lány rejtély. - közölte, majd még egy szelet pizzáért nyúlt.

-Szerintem csupán csak makacs. Nagyobb bajnak látja a gondját, mint amekkora. Mi lehet a baja, amiért sose jön ki? De most komolyan.

-Nem tudom... Lehet, hogy... Hm... Durva allergiás reakció az emberekre? - kérdezte komolyan, majd mind a ketten nevetni kezdtünk.

-Lehet rád allergiás. - mondtam még mindig nevetve.

-Hé... Nem is ismer. - mondta kiakadva.

-Elővigyázatos biztos. - közöltem visszatartott nevetéssel.

-Nem hozok neked többet pizzát. - közölte.

-Megijedtem... - mondtam sóhajtva, majd mosolyogva néztem rá. - Meddig óhajtasz maradni? Bátyám még egy jó ideig nem jön haza, ha gondolod maradhatsz.

-És még én maradjak itt? Ezek után?

-Hát...akkor szia Taehyung. Örültem. - keltem fel a kanapéról.

-Most meg kidob... Hihetetlen.

-Te vagy hihetetlen. Na gyere mielőtt meggondolom magam. - közöltem, majd az emeleti lépcső felé indultam.

Taehyung csendben követett egészen az ajtómig. Amint átléptük a szobám küszöbét egyből egy doboz felé mutatott.

-Hát azt ott hagytad egyedül árválkodni? - kérdezte.

-Nem volt kedvem kipakolni belőle. Abból... Most nem. - sóhajtottam, majd leültem a zongorám székére.

-Különlegesebb doboz? - kérdezte.

-Csupán jó emlékek. Édes álmokkal vegyítve. - sóhajtottam.

-Szabad tudnom róla?

-Nyisd fel nyugodtan. - közöltem, majd a zongorára néztem.

Hallottam, ahogyan leült a doboz mellé a földre és nyitni kezdte. Nem aggódtam semmi miatt. Nem volt olyan dolog benne, amiről nem akartam volna beszélni. Sőt, kifejezetten akartam is most.

Jobb kibeszélni a dolgokat nem?

Kibeszélni a dolgokat... Helyettem mindig inkább a zongora beszélt.

Lassan felemeltem kezeimet, majd lenyomtam pár finoman hangzó billentyűt. Játszani akartam, de nem tudtam, hogy mit. Taehyung felé fordítottam a fejemet, aki egy bekeretezett képet tartott a kezében.

Tudtam jól, hogy melyik kép volt benne. Egy hármas kép Jiminről, Hoseokról és rólam, ahol pár utcával a házunktól egy padon ülve hülyéskedtünk. Rendes képet szerettünk volna, ezért leszólítottunk valakit, aki megörökítette ezt is rólunk. Imádtam ezt a képet. Talán ez is volt a kedvencem. Sokáig ez a kép motivált. Hoseok előhivatta, Jimin pedig ráírt két szót. Két szót, ami még sokat is mondott.

Együtt megcsináljuk.

Keményen küzdöttünk az álmainkért, még ha az eredményt csak az utcán tudtuk bemutatni. De ez is jó volt már nekünk.

Azt hittem, hogy egyszer ragyogni fogunk, de úgy látszik csak ti fogtok. Legalább valakinek sikerült.

Eszembe jutott egy dal, amit aznap írtam. Rögtön a fényképezkedés után már neki is álltam. Az egyik kedvencünk lett...

Újra lenyomtam pár billentyűt, viszont már céltudatosan. Az elején lassú ritmus uralta a sorokat, ami egyre jobban kezdett el gyorsulni. Behunyt szemekkel, magamat beleélve játszottam, miközben Jimin tökéletes hangját már szinte hallottam magam előtt, ahogyan énekli a szövegét. Talán a dal közepéig jutottam, mikor hirtelen megálltam.

Szomorúság vette át az uralmat rajtam, majd egyszerre pár mélyebb hangra ütöttem, ami miatt Taehyung hirtelen megugrott.

-Hozd rám a frászt. Annyira belemerültem a játékodba, erre csinálsz egy ilyet. - morogta.

-Bocs...

-Gyönyörű volt. Legalábbis amennyit hallottam.

-Ez semmi nem volt még. Hallottad volna akkor, mikor együtt... Csináltuk. - sóhajtottam.

-A költözéstől lett másabb minden? - kérdezte halkan.

-Részben. Talán még néha megoldottam volna egy-egy alkalmat. Elvégre ebben a városban laknak ők is... De... Nekik olyan lehetőségük akadt, amivel az álmaikat valósággá teszik. Én meg... Itt ragadtam. Egyedül. Persze támogatom őket. Nem az bánt, hogy nekik sikerült és nekem nem.

-Együtt kezdtétek és szerettétek volna együtt is véghez vinni. Érthető. - mondta Taehyung.

-Itt az ideje lépnem. Már felesleges álmodoznom tovább. - közöltem, majd másodpercek alatt viharoztam ki a szobámból.

-Yoongi ne mond ezt. - hallottam meg Taehyung hangját, de nem törődtem vele.

Miért ne mondjam?
Elbuktam. Már sosem lesz a régi semmi...