Miután ˢᵘᵍᵃ [✓]

»22. rész«

Másnap reggel a telefonom csörgése ébresztett, ami miatt a szemeim egyből kipattantak. Abban a másodpercben még a világomat sem tudtam, ráadásul az sem rémlett, hogy mikor is aludtam be.

Fáradtan néztem a telefonom irányába, ami egy ismeretlen számot jelzett, majd egy kis habozás után felvettem.

-Igen, tessék? – szóltam bele fáradt hanggal.

-Na, mi van? Nem aludtál eleget? – hallottam meg egy jól ismert hangot.

-Mi? Yoongi? Honnan van meg a számom? – kérdeztem, miközben felültem az ágyban.

-Taehyungtól szereztem. – mesélte. – Mit csinálsz? – érdeklődött.

-Nem bírsz ki nélkülem több órát vagy mi? Semmit. Mit csinálnék? Konkrétan rád ébredtem fel. – morogtam. – Az időt se tudom. – nevettem fel.

-Tíz lesz. – felelte. – Hasadra süt már a Nap, szóval ideje felkelni. Vagyis... Süthetne. – nevetett fel kínosan.

-Na ezaz. – mosolyodtam el.

-Éppen dalt írok amúgy... De elakadtam, és gondoltam felhívlak, hátha jobban fog fogni az agyam utána. – mesélte.

-Nehogy még annyira se menjen, mint eddig. – mosolyodtam el, miközben kimásztam az ágyból.

-Min Yoongival beszélsz, ha nem tudnád. Semmi nem hátráltat meg ebben a témában. – közölte.

-Ezaz, ebben a témában. Tegnap elég jól meghátráltál egy másik dologban. – utaltam az elhalasztott csókra.

-Hozd fel még egyszer, ha mered... – morogta.

-Nem, mert a végén megint visszavonulót fújsz. – mondtam, miközben próbáltam visszatartani a  nevetést.

Yoongi nem válaszolt semmit, helyette hatalmas csend vette át az uralmat. Túlságosan is nagy csend...

-Hahó. Befejeztem, ígérem. – mondtam, de nem kaptam választ.

Elemeltem a fülemtől a telefont, majd döbbenten néztem a befejezett hívást.

Letette...

Egyből visszahívtam, de nem vette fel. Sokadik próbálkozás után pedig meguntam és lementem a konyhába a telefonommal együtt.

-Jó reggelt. – mondta halkan anya, miközben a reggelit csinálta.

-Jó reggelt. – válaszoltam, majd hirtelen megcsörrent a telefonom.

Visszakapod...

Yoongi hívását kinyomtam, majd gyorsan elmentettem a számát mielőtt újra hívott volna. Amint megvoltam már csörgött is újból, viszont ismételten kinyomtam.

-Nem veszed fel? – kérdezte anya, miközben egy pillanatra rám nézett.

-Nem. – mondtam, majd Yoongi megint hívni kezdett.

-Ő az, igaz? – kérdezte sóhajtva. – Vedd fel neki.

Mégis mi ütött belé hirtelen?

-Nem. Megérdemli. – mondtam egy halvány mosollyal.

A telefonomat az asztalra tettem, majd töltöttem magamnak egy pohár üdítőt, ezután pedig leültem az asztalhoz.

-Soojin. Neked... Ő tényleg fontos? – kérdezte halkan anya, majd megfogott egy tálcát és elkezdte rápakolni az általa készített reggelit.

-Igen. – mondtam ki halkan, majd letette elém az ételt. – Miért csináltál nekem reggelit?

-Sajnálom. Mármint nem a reggelit. – mosolyodott el. – Csak... Képzelheted, hogy mennyire aggódtam érted. Féltelek Soojin. Nem akarom, hogy bajod essen. – ült le a mellettem lévő székre.

-Igazán nem kell aggódnod. Yoongi tud mindent rólam, ráadásul nem tervez... Hogy is mondtad tegnap? Nappal kicsalogatni. – közöltem végül.

-Ígérd meg, hogy többet nem mész ki nappal. Akkor sem, ha rossz idő van. Világosodás előtt egy órával pedig mindig érj haza.

-Úgy lesz, ígérem. – mondtam, majd Yoongi megint próbálkozni kezdett. – Ah, mi van? – vettem fel végül mosolyogva a telefont.

-Ha még egyszer ezt csinálod, akkor nem tudom, hogy mit csinálok... – morogta.

-Te kezdted. – közöltem, majd elkezdtem kiinni a poharam tartalmát.

-Én kezdtem, és amit elkezdek, azt általában be is fejezem. Szóval készülj fel Soojin és vegyél be nyugtatót, nehogy nekem megint elkezdj remegni. – mondta, ami miatt félrenyeltem és köhögni kezdtem.

Yoongi és anya, pedig egyszerre kezdte kérdezni tőlem, hogy jól vagyok-e.

-Ja, tök jól vagyok. – mondtam anya felé nézve. – Hogy lehetsz ilyen szemét? Tudod, hogy mennyire elkapott egy pánik? Vagy nem is tudom mi. – gondolkoztam el ezen.

-Csak szórakozok nyugi. – nevetett fel.

-Nem volt vicces. És tudod mit? Majd este beszélünk. – közöltem.

-Várj, le ne tedd. – hadarta.

-Mi az?

-Én... Szeretlek. – mondta, majd bontotta a hívást.

-Én is, te bolond. – mondtam morogva, miután megbizonyosodtam arról, hogy tényleg letette.

Sóhajtva tettem le a telefonom az asztalra, majd neki láttam a reggelimnek, miközben anya még mindig mellettem ült.

-Találkoztok? – kérdezte, majd egy aprót bólintottam. – Ha már együtt vagytok szeretném megismerni. Meg akarok győződni arról, hogy tényleg megbízható. – közölte.

-Anya... Nem is vagyunk együtt. – mondtam halkan.

-Nem? Apád azt mondta, hogy elvileg ő szeret téged. – közölte. – Vagy... Ezt nem is tudod?

-De, tudom. És ez... Bonyolultabb, mint hinnéd. Vagyis nem az, csak... Ah, hosszú. – mosolyodtam el.

-Alig ismeritek egymást. Biztosan tudjátok biztosra az érzéseitek? – kérdezte.

-Szerintem vagyok abban a korban, hogy magam döntsek erről. – közöltem.

-Jó, értem. Igazad van. – sóhajtott, majd felkelt az asztaltól. – Ma szabadnapom van szóval, ha gondolod... Áthívhatod. Mivel itthon vagyok, így tutira nem mész ki. – mondta.

-Hagyd már ezt, kérlek. Nem megyek ki többet nappal. És nem, nem hívom ide. Most amúgy sem ér rá. – közöltem.

-Rád meg a hivogatásodra mégis volt ideje. – mosolyodott el.

-Na ezaz... Fiúk. Ki érti őket? – forgattam meg a szemeim, majd elmosolyodtam.

Vajon Yoongi irántam érzett szerelme volt az, ami megváltoztatta anya hozzáállását, vagy ennek van más is a hátterében? Olyan furcsa, hogy hirtelen elfogadóbb lett...