Darázsméz

Könnycsalogató

A példaképemnek, a világ legerősebb és legtisztább szívű emberének.

Édesanyámnak.

Csak állt ott, a megtöltött petróleumlámpa alatt a gangon, ahová szúnyogok ezrei sereglettek. Csendben figyelte a közeledő alakokat. Amikor odaértek, alázatosan félrehúzódott. Testvérei kacagtak, az egyik kicsit meg is lökte. Az anyja fáradtan cammogott az apja mögött. Látta a fáradtságot a szemében, ezért szeretetteljesen rámosolygott.
- Rendbe tettem a házat, anyu! - Az pedig nem szólt semmit.
Utána szökkent; apró, mozgékony gyermek volt.
Némán nézte, ahogy a munkáját bepiszkolják a homokos cipőtalpak. Nagyot nyelt; nem baj, holnaptól újra kezdi.
- A lámpákat is feltöltöttem petróleummal - csicseregte.
- Jól van! - fordult hátra hirtelen az anyja, és csend lett.
- Jól van, ez a dolgod! - mondta erőteljesebben.
A gyermek aprót nyelt, nehezen tartotta vissza a könnyeit. Csak állt. Állt ott a petróleumlámpa alatt. Már azt sem tudta, hogy a fájdalomtól zúg ennyire a feje, vagy a szúnyogok hangja visszhangzott a fülében.
És ahogy állt ott, könnyes, kimeredt szemmel nézve az anyját, megfogadta, hogy ő soha nem lesz ilyen. Ő mindig szeretni fogja a gyerekeit, tiszta szívéből.
És tényleg így lett.
A világ legjobb édesanyja lett.