17

2.3K 152 5
                                    

A sokoviai srác

Nem tudnak megvédeni. Nem tudják, hogy milyen erős is az árvaház. Több száz gyerek van oda bezárva, akik mind mutánsok. Valószínű, hogyha kitalálnák, hogy odamegyünk ők már tudnának róla. Lemondóan sóhajtottam egyet.
Pietro rámnézett és szólásra nyitotta a száját de félbeszakította egy ember aki hozzám szólt.
-Szabad ez a hely, kisasszony?- mutatott a mellettem lévő helyre.
-Persze.-mondtam majd arrébb csúsztam egy kicsit, hogy jobban elférjen.
A férfi helyet foglalt majd elhelyezkedett és csak ült. Furcsálltam és kényelmetlenül éreztem magam miatta. Még egy hely volt Pietro mellett de az biztos, hogy én át nem ülök mellé.
A férfi kezei hirtelen combomra csúsztak mire szemeim kitágultak.
Pietro nem látta ezt az egészet, mivel még mindig keresett valamit a hideg éjszakában. A férfi egyre feljebb csúsztatta kezét combomon mire ilyedten lendítettem meg kezemet. Az pedig célba talált.
Elkapta combomról kezét majd orrához szorította amiből vörös vér kezdett el folyni.
Pietro erre a hirtelen mozdulatra elkapta a fejét a fekete tájról és ránkemelte azt. Hol rám, hol a csávóra nézett.
-Menjen el!- utasítottam a férfit mire az elkotródott.
Pár perc múlva egy újjabb férfi jelent meg felettem.
-Elnézést kislány, foglalt ez a hely?- mutatott a nemrég elhagyott székre.
Sóhajtottam egyet.
-Persze!- mondtam majd inkább átültem az ablakon kifelé bámuló Pietro mellé, mert nem akartam, hogy újból megtörténjek az az esemény.
A férfi elmosolyodott majd előrekiáltott valakinek.
-Gyere szivem! Itt a hely!- ordított mire a többi utas dühösen méregették.
Egy nő sétált hozzánk majd ült le kedvese mellé.
Elhelyezkedtek majd ránknézett.
-Ti hol ismerkedtetek meg?- mosolygott ránk a nő. Pietroval nem reagáltunk a kérdésre.
-Értem. Ne aggódjatok! Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek! - mutatott a kezével hullánokat mire a mellette lévő férfi hevesen bólogatni kezdett.
-A miénkben is volt, amikor megcsaltam Jacket!- mutatott a barátja felé.
Erre felkaptam a fejemet.
-Talán te is megcsaltad a barátodat?- méregetett furcsán a nő.
-Hagyd már, Margaret!- lökte meg kissé Jack Margaretet.
-Jól van, jól van!- emelte fel védekezezés képpen kezeit a nő, majd a kifelé bámuló fiúra terelődött tekintete.
-Nem te vagy az a Sokóvai srác?- mutatott Pietrora Margaret. Pietro felfigyelt a kérdésre és a nő felé fordult.
-Talán.- rántott vállat mosolyogva.
-Hogy van a hugod?- kérdezősködött Margaret.
-Megvagyunk, megvagyunk.- válaszolta a mellettem ülő majd hátradőlt székében.
-Tudod mi Sokoviában ismerkedtünk meg!- fogta meg Jack kezét Margaret.
-Pont akkor amikor Ultron le akarta rombolni.- szólt közbe barátja.
-A hugod megmentett minket. Add át neki köszönetünket. Kérlek.- tette hozzá kissé késve a nő.
-Mindenképpen! - nézett még mindig kifelé Pietro.
-Viszont nekünk itt kell leszállni! Sziasztok!- mondta Pietro majd intett hogy menjek le vele.

Felálltam az ülésből és kiugrottam az éppen megálló vonatról.

A lány aki megfagyott  ~P.M.~Where stories live. Discover now