Végállomás: Yokohama

Hat

Azusának túl sok tennivalója akadt vasárnap, hogy Dazaijal törődjön. Lefoglalta a költözködés, így miután este elváltak egymástól, Azusa hamar más, gyakorlatiasabb dolgokkal kezdett foglalkozni, a férfival kapcsolatos gondolatokat egyre hátrébb sorolva.

Persze megremegtette a lábát és elnehezítette a mellkasát a csók. Amíg egymás kezét fogva álltak a kert végében, Azusa szédelgett. Nem tudott egyenesen Dazaira nézni, pedig ha látja az izgalmát, talán az este másképp alakult volna.

A melegség még nem szűnt meg, érezte az ajkán és ott pislákolt a bordái közt, de amikor Dazai tétován felajánlotta, hogy menjenek be hozzá, Azusa elutasította. Nem félt Dazaitól, épp ellenkezőleg, de amit műveltek, sok volt neki. Időre volt szüksége, mert nem tudta biztosan, mit akar a férfitól. Első látásra szimpatikus volt Azusának, ami a mélyebb ismeretség után csak fokozódott. Jó érzés volt a kezét fogni, és Azusa, ha teheti, a nyakát sem engedte volna el, de muszáj volt egy kis távolságot tartania Dazaitól, amíg összeszedte magát.

Nem kételkedett abban, hogy igazat mondott, de ahogy a feje kitisztult, a nyugodtabb, racionális énje emlékeztette, miért menekült el annyi korábbi sorsától. Azusa végig azért küzdött, hogy Yokohamában maradhasson, és utálta, hogy épp az előző, gyűlölt élete tanácsait kell követnie hozzá. Ne légy szerelmes, mondta neki, mert elbuksz. Ne higgy, ne bízz, és nem fogsz csalódni.

Azusa nem szerette az ilyen gondolatokat. Ha tehette, nem foglalkozott velük, de akkor az összes korábbi élet lenyomata megkeserítette az éjszakáját. Ismét arra készült, hogy egy utolsó esélyt ad magának. Más lesz, fogadkozott, most más. Osamu nem olyan, mint a többiek.

Dühösen, fejét a párnába nyomva fordult a másik oldalára az új hálószobájában. Egy hang, talán, hogy életben tartsa, örökké ellenkezett vele. Igen?, kérdezte akkor. És ezt hányadszor mondod már?

*

Azusa örült, hogy az utazás és a cipekedés lefoglalja, mert addig sem kellett a gondolataival törődnie. Már nem is számolta, hány alkalommal tette meg az utat a kis társasház és az Irodához közeli tízemeletes ház közt. Mire a dolgai nagy részét elhozta a szülői házból, a teste és az agya is elfáradt. Bedugott füllel, lábai közt két nagy táskával döcögött végig Yokohamán, és csak egy pohár vizet inni állt meg, mielőtt az utolsó néhány apróságért fordult vissza.

Dazai felajánlotta, hogy segít, de Azusa elhárította. Nem akarta megbántani őt, de szüksége volt egy kis egyedüllétre, és félt is. Az anyja mondhatott bármit, Azusa szorongott, hogyha Dazai vele tart, valamiképp mégis összefutnak vele, és nem akart újabb veszekedést emiatt. Belefáradt a vitákba és a magyarázkodásba, egyébként sem tudta volna elmondani, mi van kettejük között.

Mire végzett, már késő délután volt. Azusa mást sem akart, csak vacsorázni, zuhanyozni és aludni, ezek közül azonban nem tudott mindent véghezvinni.

Elfelejtett bevásárolni, így sokat kellett várnia a rendelt vacsorára. Azusának nem volt sok pénze, mert az anyja nem engedte, hogy hozzányúljon az egyetemi megtakarításához – azon töprengett, hogy szerezhetné meg a jogokat a folyószámla fölött. Addig is le kellett mondania a felelőtlen költekezésről és az éttermi ételről, boltba menni viszont már nem maradt ereje.

Emlékezet, hogy Dazai és ő beugrottak egy éjjel-nappaliba legutóbb, Azusa az útvonalat próbálta felidézni az apró fürdőkádjában ülve. Még nem ismerte olyan jól a környéket, és Dazai biztosan szívesen körbevezette volna, Azusa viszont még nem volt kész, hogy újra találkozzon vele a csók után.