Végállomás: Yokohama

Tíz

A következő egy hétben Dazai és Azusa szinte állandóan együtt voltak. A méreg hatása megszűnt, Dazai állapota már nem kívánta meg a felügyeletet, és az irodába is visszatért két nap kényszerpihenő után, a viszonyuk mégis megváltozott Azusával.

Már nem lehetett hirtelen támadt vonzalomra fogni a csókokat és érintéseket. Azusa nagyon vigyázott, hogy ne árulja el magát a munkatársaik előtt, mégis lopott pillantásokat vetett Dazaira a szomszédos íróasztalnál. Ha együtt kellett dolgozniuk egy nyomozás miatt, a lány boldog volt, és Dazaion is szokatlan derű lett úrrá. Nem hasonlított az állandó, bosszantó jókedvére: még Kunikidának is feltűnt, hogy tényleg boldog volt, és nem a munkatársai idegesítése fel őt.

A munkán kívül is sok időt töltöttek együtt. Azusa a lakását már csak raktárnak használta: előbb nevezte Dazaiét otthonnak, mint azt, pedig kulcsot nem kapott hozzá. Dazai ragaszkodott hozzá, hogy a felépülése után is nála maradjon, és nem is kellett sokáig győzködnie. Azusa könnyen meghajolt az akarata előtt, mert a saját érzéseit látta visszatükröződni Dazai szemében. Szerelmes volt. Azusa talán mindent túl gyorsan tett, de lelkes igent mondott az együttélésre.

Abban az állapotban még a két ajtós távolság is soknak bizonyult. Ha Azusa nem érezte a férfi eső- és szappanillatát a takaró alatt, az álma nyugtalanná vált.

Keveset aludtak, de egy darabig egyikük sem tapasztalt fáradtságot. Az éjszakákat azzal töltötték, hogy elmerültek egymásba, beszélgetéssel és érintésekkel közelítve a lelküket a másikhoz.

Dazainak könnyű dolga volt a fáslik miatt, de Azusának zárt blúzokra és egy kis sminkre volt szüksége, hogy a szeretkezéseik nyomát eltüntesse, mielőtt munkába indult. Nem szégyellte, ha egy hevesebb csók vagy a férfi szorító ujjai foltot hagytak a bőrén, Azusának mindig hevesebben vert a szíve, ha öltözködés közben ezeket megpillantotta. Mégsem akarta, hogy a munkatársaik tudomást szerezzenek kettejükről. A viszony még friss volt, egyikük sem bocsátkozott szenvedélyes ígéretekbe, és Azusa, ha higgadtan gondolkodott, tudta, hogy nem szerencsés a magánéletüket a munkával keverni.

Akkor viszont mindketten szabadok voltak. Azusa örült, hogy végre egyszer nem veri fel őket az ébresztő, hanem magától, kipihenten ébredt fel Dazai oldalán. Az éjszaka ismét távolra sodródtak egymástól, de a férfi felé nyújtott karja emlékeztette, hogy aludtak el, már bőven éjfél után.

Mire Dazai is felébredt, Azusa kész volt a reggelivel. Mint már többször, Dazait frissen főtt kávé illata csalta elő a szobából. Azusa a férfi egyetlen székén ülve kortyolta a teáját, a keskeny pulton előtte két adag omlett gőzölgött.

– Megint megszöktél, hercegnő. – Dazai megpuszilta a lány halántékát, amikor megállt a háta mögött.

Azusa letette a bögrét, de nem fordult meg a laza ölelésben. Élvezte, hogy a férfi nekidőlt, ujjait összekulcsolva a hasa előtt. Szerette ezeket a perceket. Dazai gyakran oda sem figyelt a tetteire, a kedvessége mintha zsigeri reakció lett volna. Ahogy félálomban, halkan szuszogott a füle mellett, mielőtt Azusa oldalra fordította a fejét, hogy az arcuk egymáshoz simuljon, Dazai aranyos és ártalmatlan volt. Nem hasonlított sem nyomozóra, sem az egykori végrehajtóra.

– Nem mentem messzire. – Azusa már megszokta, hogy így hívja őt, de a szívét minden alkalommal felmelegítette a becézés.

Régóta viselte már ugyanazt a frizurát, de olyan kedvesen, mint Dazai, senki nem nyilatkozott még róla. A férfi elkényeztette, de Azusa remélte, hogy csak a haja és nem a viselkedése miatt szólítja hercegnőnek.

Vigyázott magára és igyekezett, hogy ne tűnjön gyámoltalannak mások szemében, mégis sokáig maradt Dazai ölelésében. Ha nem kényszerült rá, sosem akart belőle kiszabadulni. Azt azonban észrevette, hogy Dazai milyen keveset és rendszertelenül eszik. Megpróbált változtatni rajta, és legalább a reggelire rávenni, mert az irodában ritkán jutott idejük egy békés étkezésre. Ezen a szabadnapjukon sem változtatott. Megvárta, hogy Dazai még egy puszi után eleressze, és felállt, hogy a felszabadult pulton a férfi kávét tölthessen magának.