Boastful || Kempf Zozo

eighth

Kereken egy hét telt el a múltkori „incidens" óta. Húgom mikor megtudta, hogy mi történt több fajta reakciót is mutatott. Először mikor megtudta, hogy találkoztunk a Kempf tesókkal, akkor sárgulni kezdett az irigységtől. Másodszor mikor megtudta, hogy Zoltán mögött ülve motoroztam, még sárgább lett és szidott minket, hogy miért nem vittük magunkkal. Majd végül harmadjára mikor megtudta, hogy mi lett a kezemmel és hogy az ő nagy és fenséges Zozókája mit mondott nekem, akkor nem hitt nekem. Komolyan mondom, az egész csaj vagy két napig nem hitte el nekem ezt az egészet egészen addig, míg Patrik bocsánatot nem kért tőlem a testvére nevében Lilla telefonján keresztül. Persze drága húgom, higgyél csak jobban egy vadidegen srácnak, mint nekem, köszi én is szeretlek. Én egyébként nem fogadtam el a bocsánat kérést több okból kifolyólag: 1.: Patrik kért bocsánatot állítólag a testvére nevében, haha jó vicc; 2.: Patrik Lillának írta ezt meg nem nekem, jó is az; 3.: nem fogom egy vadidegen srácnak elhinni, hogy Zoltán bocsánatot kérne tőlem, mondjuk még akkor se hinném el, hogy igazi bocsánat kérés lenne, ha maga az említett személy írta volna meg nekem. Nem bízom bennük, de szerintem ez érthető.

Kitérnék most itt Imikére is, ha megengeditek, persze. Ugye a fiúval egy egyetemre járunk van pár közös barátunk, ezért egyértelmű, hogy kérdezgette őket, hogy miért akadtam én ki múltkor. Na de, mi voltunk olyan okosak, vagyis a drága barátnőm, Lilla, hogy megbeszélte mindenkivel, hogy Imikének ne mondjanak semmit a szüleimről. Ez igazándiból alapjáraton is megvan, hogy idegeneknek nem mond senki semmit a múltamról, viszont itt most volt egy kis bökkenő, ami annyi volt, hogy Imi nem éppen idegen. De a lényeg, hogy nem tud semmit és valószínűleg nem is fog.

Egyébként pedig képzeljétek el, hogy mi a jóságos kenyér történt. Hát az a nagyképű majom nem bekövetett Instagramon? Mikor megláttam az állam a padlót súrolta, a többieknek kellett az államat felkapargatni a padlóról és visszalegózni a helyére. Mi a franc az, hogy bekövet az instán? És mi az, hogy nincs annyi vér a pucájában, hogy rám írjon legalább annyit, hogy „Bocsánat te szar életű, hogy egy hatalmas farok voltam. Nem tudtam, hogy meghaltak a szüleid és hogy nem kéne velük dobálóznom, még részegen sem.", de nem, kedves Zoltán még ennyit sem írt. Vagy ha ez túlzás lenne, annyit sem, hogy „Bocs.", helyette a tesója írt egy tökre nem hiteles bocsánat kérést. Na köszi, ebből én nem kérek. Sőt tudják mit? Csesződjenek meg.

Na de, őket most szépen félre tesszük, becsomagoljuk az összes létező Kempfet és ledobjuk a pincébe a többiek közé. Remélem jól ellesznek az „állatkáimmal", hehe. És most vissza a jelenbe.

A mai nap egy különleges nap. És nem, nem azért, mert hétfő van, az nem különleges. Azért különleges, mert ma van a drága egyetlen hugicámnak a szülinapja. Az első szülinapja szülők nélkül. Hát mondhatom, nehéz lesz. Eddig mindig nagy családi körben ünnepeltünk, de most sajnos vagy nem sajnos csak páran leszünk. Nem mindenki tudott ma feljönni Pestre, főleg úgy nem, hogy hétköznap van, suli, munka, stb. Szóval úgy mond a szűk családi kör lesz itt, ami tartalmaz engem, a tesóimat, és a keresztszüleimet. Illetve elhívtam még húgom pár barátnőjét is.

A tegnapi nap folyamán sikeresen beszereztem a mai napra minden kelléket. Mi általában mindig ilyen „giccsesen" ünnepeltünk majdnem mindent, díszek, igényes torta, szívből jövő ajándékok, kellemes hangulat, ilyenek. Tehát tegnap beszereztem a díszletet, az ajándéka már megvan hetek óta, illetve a tortájáért suli után beugrom.

Ma reggel a szokásosnál is hamarabb keltem, ami nem éppen tett jót sem a lelkemnek, sem a kinézetemnek. Irigylem azokat a lányokat, akik miután felkelnek tök jól néznek ki és emellett nem is értem, hogy hogyan. Én minden egyes kicseszett reggel megállok a tükör előtt, mint a másnapos bálnafos és megértem mindig, hogy miért nincs barátom. Na jó, amúgy nem, azért nincs barátom, mert nem futkosok senki után, majd eljön, ha eljön.