Sweet Punishment [Jimin ff.] - Befejezett

27. fejezet

Jimin pov's

Nagyon féltettem KiRa-t. Még csak most szabadult kórházból, de máris vissza kellett mennie oda. Az orvosok mikor meghallották, mi történt, csak eltaszították őt. Nem mehetett be velük a mentőautóval, ezért szorosan utánuk eredtünk, hogy ne maradjunk le semmiről. Tae az út közbe ébredt fel, KiRa pedig remegő hangon mindent elmesélt neki, amiről lemaradt.

Mire beértünk a kórházba, YongRa-t már feltették az ágyra. Nem értettük miért a műtő felé tolják, de rá kellett jönnünk, hogy ez cseppet sem átlagos eset. Mégis, hogy fogják leszedni róla a viaszt, Igyekezniük kellett, mert ha a férfi - aki remélhetőleg már halott - tényleg lecsapolt a vérét, nem sok ideje maradt hátra.

Fel alá járkáltam a folyosón, míg Tae inkább a mellettem levő padon ücsörgött. Pár perccel később feltűnt, hogy KiRa eltűnt, ezért utána eredtem. Nem ment messzire, amint lefordultam a következő folyosóra, szinte majdnem beleütköztem. Az egyik ablak előtt állt, meredten figyelve.

- Ez lehetetlen - suttogta maga elé. - Azt mondták, napokig nem fog felkelni. - Bekukkantottam, kit is lát, akitől így felcsillant a szeme. Elmosolyodtam, mikor megláttam az apját. Úgy tűnt, jobban van. KuRo is bent volt nála. KiRa-nak se kellett több, berontott hozzá, és a lehető legfinomabban átölelte az ágyon fekvő férfit. Én nem mentem be, ez már túlságosan családias hangulat volt egy idegenhez, csak benyúltam, és becsuktam az ajtót.

Jobbnak láttam visszamenni Taehyunghoz. Elvégre ő is padlón van jelenleg. Leültem mellé, és megveregettem a vállát, de ő továbbra is csak élettelenül bámult maga elé.

- Mi a baj? Hisz megtaláltuk. Biztos vagyok benne, hogy jobban lesz. YongRa erős lány, túl fogja élni.

- Nem ez a bajom. Hanem az, hogy ez megtörtént - nézett fel rám. - Annyi elpazarolt évem ment arra, hogy vigyázzak rá. Neki volt pasija, nekem pedig ő volt az álom nő, aki elérhetetlen. Csak a munka volt, ami összekötött minket. Mégis barátként nézett rám. De most.. - sóhajtott egyet. Arcát a két tenyerébe temette, és megingatta a fejét. - Akkora egy fasz vagyok, amiért ezen gondolkodom. Hiszen kis híján meghalt. Mégis elszomorít a tény, hogy most még annyi esélyem se lesz, mint amennyi eddig volt. Amint felépül, bizalmatlanná fog válni, teljesen érthetően.

- Logikus, hogy ilyenen gondolkozol. Őszintén szólva én csodállak, hogy ennyit vártál rá. Nem tudom, milyen érzés éveken át sóvárogni egy lányért. És nem is akarlak hamis ábrándokba kergetni, még akkor se, ha most barátként az lenne a dolgom. De adok egy jó tanácsot. Ne add fel őt. YongRa-nak most mindenkire szüksége lesz, és abba te is beletartozol. Te voltál az a férfi, akiben éveken keresztül megbízhatott, és ez most sem változott. Erre előbb vagy utóbb ő is rá fog jönni. És ki tudja, ha ott leszel mellette, talán adni fog egy esélyt.

- Mire? - nevetett fel reménytelenül. Nem vagyok ebben otthon, még sosem kellett lelki fröccsöt adnom senkinek, ezért csak remélni tudtam, hogy valamit elérek vele.

- Arra, hogy bizonyíts neki. Hogy kiemeld a sötétből, amibe most taszították. A lányoknak ez kell, a bizonyítás. Hogy lássák, nem hiába és nem feleslegesen harcolunk értük.

- Nagyon magabiztosan beszélsz - mosolyodott el. - KiRa-t mikor hódítod meg?

- Ez meg hogy jött ide? - fordultam el a fal felé. Tae megbökte a karom, majd nyújtózkodott egyet.

- Hogy ne csak rólam beszéljünk. Én se vagyok ám hülye, látom, hogy néztek egymásra. Ráadás - emelte fel egyik ujját - A múltkor láttam, hogy együtt jöttetek ki a házából.

- Bizonyára meglátogattam - vontam vállat.

- Ahha - húzta el az a-t, ahogy az én idegeimet is.

- Jó, oké, pár napra beköltöztem hozzá mert.. Otthon nem maradhattam. Ennyi az egész.

- Én a helyedben kihasználnám. Mondjuk egy jó karácsonyi ajándékkal. Csomagold be magad meztelenül, és ugorj ki a dobozból előtte.

- Neked agyadra ment az altató gáz. - Vagy csak így próbálja elvonni a figyelmét a fájdalmáról. Ami valljuk be, működött, mert most jóízűen nevet mellettem, ahelyett, hogy a gondolataiba merülve marcangolná magát. - De igazad van, ha már befogadott, valami ajándékot illene vennem neki.

- Csak óvatosan. Utálja, ha valaki meglepi valamivel. Ennél jobban már csak azt utálja, ha valaki hazudik neki. De a fülbevalókat szereti - vont vállat. Nem is sejti, mennyit segített ezzel. A több napos keresgélés és gondolkodás helyett most csak bemegyek egy ékszerészhez, és kiválasztom azt, amit szívesen látnék rajta. Sőt, ha belegondolok, ez még jobb megoldás lenne, mint a telefonja. Ha tetszik neki, azt sose venné le, én pedig mindig tudnám, hogy hol van. Elvégre egy fülbevaló nem merül le.

- Te egy zseni vagy.

***

Tudtam, hogy ezt a dolgot nem húzhatom tovább. Valójában meg akartam kímélni KiRa-t a ténytől, hogy ki is vagyok valójában, de Tae bogarat ültetett a fülembe még a kórházban. El kell mondanom neki, mert ha történne valami, és ő kezdene el nyomozni, annak súlyosabb következménye lenne. Csakhogy nem fogom olyan egyszerűen a tudtára adni. Még ha meg is utál, még ha ki is dob, tudni akarom, hogy fél-e tőlem. Hogy ezek után, mit várjak majd tőle. Beléptem hozzá a konyhába, és lassan megközelítettem. Ne haragudj KiRa.

KiRa pov's

- Csinálok vacsit. Zöldséges omlett jó lesz? - duruzsoltam. Tudtam, hogy Jimin itt van mögöttem. Boldog voltam, mert apám a gyógyszereknek hála nem érez fájdalmat, ráadásul egyre jobban érzi magát. A doki szerint YongRa is rendbe fog jönni, de idő kell, mire lefejtik róla egészséget nem károsítva azt a viaszréteget, ami borítja. A vérpótlása már megkezdődött, szerencsére nem a legritkább vércsoportba tartozik. Mi lehetne ennél jobb? Az apám hamarosan talpra áll, én pedig visszakapom a legjobb barátnőmet.

- Tökéletes. - Jött hátulról a válasz. Mosolyom rögtön lehervadt az arcomról, mikor meghallottam cipőjének tompa kopogását, ahogy felém közeledik. Túlságosan kimért, és megfontolt volt. És már itt is volt mögöttem. Éreztem mellkasának melegét a hátamon.

Nagyon nyeltem, mert nem is próbálta leplezni. Nekem dőlt, ettől én a teste és a pult közé szorultam. Nem hagytam abba a zöldségszeletelést, inkább még intenzívebben csináltam.

- Utána néztem pár dolognak - ujja cirógatta a nyakam. Elemelt egy tincset, és a fülem mögé tűrte úgy, hogy végigsimított a cimpán. Az egész testemet libabőr lepte el. - Az aktádnak - suttogta a fülembe. Előre simított a kezemen, le a késig, ezzel megállítva a mozdulatban. Szépes lassan leeresztette a pultra, és enyhe nyomást gyakorolva az ujjamra elengedtette velem az eszközt. Megfogta mindkét kezem, és a hasamhoz húzta, így olyannak tűnt, mintha megölelne. - Park AhJun. Emlékszel rá?

- Nem tudnám elfelejteni - feleltem remegő hangon. - Minden nap rettegek, hogy bekopogtat az ajtómon azzal a szándékkal, hogy megöljön. - Furcsa érzésem támadt. Menekülni akartam, de a lábam földbe gyökerezett. Remegtem, alig kaptam levegőt. Zavart Jimin szokatlan viselkedése, és a túlzott nyugodtsága. 

- Ő az apám, KiRa.