Sweet Punishment [Jimin ff.] - Befejezett

43. fejezet

A napok rohamosan teltek. A királyságból folyamatosan kaptuk a leveleket, amiben leírták, hol tartanak a palota renoválásában. Minél több levél érkezett, annál izgatottabb voltam. Végre hazamehetünk. Szerettem itt lenni, szerettem tanulni, mégis úgy éreztem, megfulladok. Liam megfogadta a tanácsomat, és több időt töltött Lily-vel, Lily pedig esténként róla áradozott nekem.

Szívből örültem nekik, elvégre ezért sodorta őket egymás mellé a sors, mégis sírva aludtam el minden este. Sírtam, mert a szívem sajgott, a levegőt égetőnek éreztem körülöttem, bárhova mentem. Liam nem szólt hozzám, elvégre ahol csak tudtam, kerültem. Mikor összetalálkoztunk, akkor is csak köszönőviszonyban voltunk. És ennek így kellene lennie. Én orvos leszek, ő pedig király, Lily mellett. Nem lenne szabad érte vágyódnom.

Bárcsak a szívem is így érezné.

- Marrie, jól vagy? - zökkentett ki a doktor a gondolataim közül. Bólintottam egyet, és lapoztam a könyvben. Ma élesben ment a tanulás, az egyik faluban élő földműves megvágta a lábát a kapájával, és mivel a doktor pont arrafelé volt, felhozatta a palotába, hogy én lássam el. Emlékeztem egy receptre, ami nagyon jó fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő, de most valamiért nem találom.

- Jajj ne! - mikor odaértem megláttam, hogy a lap eltűnt. Kiszakították.

- Nem emlékszel, mi volt itt? Ha nem sietsz, elfertőződhet. - Ez egy teszt. És pont jól jött ki, hogy az az egy hiányzik, ami ide kellene. Sóhajtottam egyet, és lehunytam a szemem. Képzeletemben az erdőt jártam, és felelevenítettem a doktor szavait. Minden egyes növényt bemutatott nekem, a mérgezőtől a közönséges gyomig. Nekem viszont az kell, aminek jótékony hatása van. Csillapít, de nem tompít.

Alig bírtam koncentrálni. Reggel óta fájnak a végtagjaim, a fejem lüktet, a szemem pedig mintha be lenne dagadva. De mikor a lavór víz fölé hajoltam, semmit se láttam magamon, ami ne lenne normálisnak mondható.

Az asztalhoz szaladtam, és elkezdtem kibontogatni az ott található tasakokat. Nem érdekelt, hogy néztek ki, csakis az orromra hallgattam. Minden megszagoltam, és amire emlékeztem, félretettem. A férfi nem szólalt meg, mellém állt, és keresztbe font karokkal nézte, mit teszek. Felforraltam a vizet, és nekiláttam a krémnek. Utána kell keresnem valami fájdalomcsillapítót is, amit haza tud vinni. Ital lenne jó, de lehet, hogy most csak port kap.

Amint kész lettem, a doktor kivette a kezemből, belemártotta az ujját, és egy megnyalta. Hatalmas vigyor ült ki az arcára, én pedig elképedve bámultam, ahogy felkeni a sérült lábára.

- Ne legyél így megszeppenve. Te az orrod után mész, én viszont az ízek után.

- És ha valami mérgezőt tettem volna bele?

- Itt voltam, láttalak. Különben is, te megmentenél. Nagyon sokat fejlődtél.

- Köszönöm - ültem le az ágyra, és fogtam a fejemre. Meleg volt, ezért az ablakhoz sétáltam, és kinyújtottam a kezem. De az ablak hirtelen eltűnt, én pedig előre bukva a földön kötöttem ki. Hallottam a nevem, és, hogy valaki felsegít, de nem bírtam kinyitni a szemem. Muszáj volt aludnom egy kicsit, úgy éreztem a világ minden fáradtsága rám nehezedett.

Arra keltem fel, hogy szuszogok. Az orromon alig kaptam levegőt, ezért nagyra nyitottam a számat. Minél előbb oxigént akartam juttatni a sajgó tüdőmbe. Éreztem, amint valaki megfogja a kezem, ezért odafordultam, és kinyitottam a szemem. Liam ült mellettem, aggodalmas arccal. Sötét volt, a szobában csak a gyertya adott némi fényt. A fölé szerelt párologtató miatt úgy éreztem, menten kiugrok az ablakon. Be voltam takarva, pedig izzadtam. Undorítónak éreztem magam.