Világok Harca II. - Bosszúvágy | 7. könyv

22. Ginny

Ginny nem tudta, hogy ki volt az a Tony Stark. Nem ismerte. Csak annyit látott, hogy valaki csettint egyet Thanos előtt. Aztán egy nagyobb vakító fény. Majd mikor a fény elült, Thanos már nem volt ott. És az egész serege eltűnt. A férfi, aki csettintett pedig félholtan rogyott össze.

– Ne ne ne ne ne.... – rohant oda hozzá egy másik pasas, akinek egy hatalmas csatabárd volt a kezében. – Gyerünk, Stark! Eddig mindent túléltél! Ezt is túl fogod!

Tony csak üres tekintettel nézett a férfira. Volt még benne kevés élet, de nemsok. Még várt valakire.

– Ginny! – hallotta Harry hangját a lány a háta mögül. – Hermione!

Ginny megcsókolta és megölelte a fiút. Örült, hogy újra láthatja. Azonban valamiért most nem ezt érezte elsősorban. Hanem szomorú volt, hogy így kellett végződnie.

– Mr. Stark! – ugrott a férfihoz Peter. A fiú szemeiből könnyek potyogtak. – Mr. Stark.... Nyertünk..... Megcsináltuk....

Tony nem mondott semmit, csak nézett Peter-re. Ginny-nek volt egy olyan érzése, hogy Tony rá várt. Őt akarta még egyszer, utoljára látni. És mintha az, hogy láthatja Peter-t, boldoggá tenné utolsó perceit.

– Mr. Stark..... Én..... – Peter nem bírta folytatni, mert elsírta magát. És sokan követték benne.

Végül Tony szép lassan becsukta a szemeit és elengedett minden izma. Peter zokogott Tony teste fölött, Ginny pedig Harry vállán.

De nem Tony volt az egyetlen, aki meghalt. Korra is az utolsó perceit élte éppen. És még sokan mások is. Galactus által.

***

A helyen, ahova visszamentek a Szellemvilágból, zengett az élet. Mintha mi sem történt volna. De Ginny-t az lepte meg, hogy sokakat is meglepett a dolog.

– Kik ezek? – kérdezték sokan.

– Hol vannak a szörnyek? – kérdezte az emberek másik fele.

Ginny nem tudott volna mit válaszolni nekik. Főleg mert egyáltalán nem volt hozzá hangulata.

***

Egy héttel később Ginny-ék ismét egy másik világban voltak. Tony világában. Ahogy a temetésén is.

Rengetegen voltak ott a temetésen. A Bosszúállók, Harry, Ron, Hermione, Percy, Annabeth, Leo, Jászon, Kara, Jason, Reyna, Astrid és Hablaty, ő és még sokan mások a Félvér Táborból.

Tony-t Steve Rogers búcsúztatta:

– Tony.... Hát igen.... Sok érzésem volt felé  az elmúlt évek alatt. Volt köztük harag, baráti szeretet, egyet nem értés, sajnálat, bizalom, szánalom.... De a végén, bármennyire is balhéztunk össze, akkoris a legjobb barátomnak tartottam. Bíztam benne. Sokáig egy önző alak volt, aki csak azt nézte, hogy neki mi a jó. De aztán megváltozott. És ez ebből látszik a legjobban. Tony nem azért halt meg, hogy magát mentse. Nem azért áldozta fel magát, hogy ne kelljen harcolnia. Hanem azért, hogy mi élhessünk, hogy visszahozza azokat, akiket elvesztettünk. Hősként halt meg. Igazi hősként – Steve szeme könnybe lábadt. – Ő volt Vasember.

A temetés után egy kis faházba mentek be páran. De Ginny kint maradt Harry-vel, és csak a tavat nézték, amin a koszorú és a rajta levő szerkezet elúszik. Egy szót sem szóltak egymáshoz.

Legalábbis amíg Percy és Annabeth meg nem jelent mögöttük.

– Milyen ember volt? – kérdezte Ginny Percyt.

– Jó – válaszolta Percy. – Az egyik legjobb. Képes volt feláldozni magát mindenért.

– Te képes lettél volna? – kérdezte Harry. Percyt láthatólag meglepte a kérdés. – Képes lettél volna hátrahagyni mindent és eldobni az életed azért, amit Tony is tette?

Percy habozott.

– Nem tudom... – sóhajtotta Percy.

– És most mi lesz? – kérdezte Annabeth kis csönd után.

– Visszamegyünk a Roxfortba és befejezzük az utolsó évünket – mondta Harry. – Veletek?

– Elég volt ez a vérengzés, ami ezen a nyáron ment – mondta Annabeth. – Túl sok is volt. Úgyhogy elmegyünk Percy-vel egy középiskolába, és normális életet élünk. Túl sok volt ez mindkettőnknek.

Ginny látta, hogy a lány komolyan beszél, és Percy is komolyan gondolja a dolgot. Úgyhogy kívánta, hogy úgy sikerüljön nekik, ahogy tervezik.

– Hát akkor szerintem ez viszlát – mondta Harry, és kezet nyújtott Percy felé.

– Még úgyis fogunk találkozni – mondta Percy, és elfogadta a kézfogást.

~1. FÁZIS VÉGE~