Sunny Loser || Bl Story ||

3. rész

A csengő hangja hosszú másodpercekig visszhangzott fülemben. Lábammal dobogtattam és számat harapdáltam. Mikor percekkel később sem nyílt ki az ajtó, Songjin kezét nyújtva célozta meg a csengő még egyszeri megnyomását, de hamar el is húzta azt, mivel nagynéném egy olyan gyors mozdulattal nyitott ajtót, hogy a mellett álló férfi nem kicsit ugrott meg. Halkan felkuncogtam a vicces jelenetre, melynek következtében nagynéném sem cselekedett másképp. A dühöngő colos megigazította zakóját, s picit megrázta fejét. Esküdni mertem volna, hogy zavarban volt. Először lehettem tanúja annak, hogy a monotonság, unalom, elszántság és düh kívül más érzelmet is megmutatott. Ennek nagyom örültem.

- Isten hozott benneteket! - nagynéném hangja csillogóan töltötte be a csöndet.

Cseppet sem öregedett. Arca sima és szép volt, mint a fehér hó, mely télen belepi a háztetőket. Ajka rózsás színben pompázott, gesztenyebarna haja pedig lágyan hullott le széles vállaira. Egy lisztes kötényt viselt, mely arra utalt, hogy biztosan munkálkodott valamit a konyhában. Mosolya boldogsággal teli volt, mintha semmilyen fájdalom nem érte volna életében.

Ölelésre tárta karjait, ahol egyből megtaláltam helyemet. Illata a fahéj és citrom kombinációjára emlékeztetett, melyből nem tudtam betelni. Szorosan öleltük egymást percekig, végül ő húzódott el tőlem.
Lassan arcomra tette apró mancsát és mélyen szemembe nézett.

- Három éve nem láttalak te csibész! - keze lesiklott felkaromig, ahova jó nagyot odacsapott. Hangosan feljajdultam és kikerekedett szemmel fürkésztem az alacsony nőt. - Felhívhattál volna gyakrabban is! Sőt meg is látogathattál volna! - szeme bosszússá változott, de nem sokáig bírta a haragot tartó nőszemélyt megjátszani, így felsóhajtott.

Bűnbánóan alsó ajkamba haraptam és ismét megöleltem.

- Sajnálom. Sokszor terveztem, hogy eljövök hozzád, de mindig közbejött valami. - hangom letörtnek hangzott és halkan beszéltem.

- Az a hitvány apád! - csóválta fejét, majd ismét elengedett.

Arcomat figyelte, s láttam rajta, hogy valamit még mondani akar, minden bizonnyal apával kapcsolatban. Sosem kedvelte apát, mindig is jó széles távolságot tartott tőle. Anyát is sokszor figyelmeztette, hogy apa nem jó ember, de persze a szerelem elvakította. Miután megszülettem, ő is belátta évek elteltével, hogy nem jól házasodott. Ugyan valamely sikert ő is tudhatott magának, de az nem érdekelte. Inkább elhagyta apát. Nehéz menet volt, ugyanis apa nem akarta, mivel azt gondolta, hogy az ront a hírnevén. De örömére minden rosszindulat anyára zúdult, s neki kellett ezt a terhet cipelnie. Én pedig a nyolc éves fejemmel semmit sem fogtam fel, mert nem is mondtak semmit. Egyik nap anya ott volt mellettem, másnap pedig búcsú nélkül eltűnt. Persze ma már megértem és nem haragszok anyára. Többé már nem.

Legalább is azt hiszem.

Ne értsétek félre, tartjuk a kapcsolatot. Viszont ez a valami nem olyan erős, mint régebben volt. Tudom, hogy van egy partnere és hogy boldog. Néha találkozunk is, ha van időnk, de azok a beszélgetések olykor elég kínossá szoktak válni. Valahogy valamilyen értelemben a nagynénémmel is ilyen a viszonyom. Kiskoromban imádtam vele lenni, de mikor kiköltözött ide, megszakadt a kapcsolat és egyre jobban a homályba veszett. Ideje lesz újra helyrecsiszolni, mert elég elcseszett egy családnak mondhatjuk magunkat.

A kínos csöndet Songjin törte meg azzal, hogy felköhintett. Ő is érezte a tehetetlenség érzetét, így jó, hogy cselekedett, mert én teljesen lefagytam.

- Felviszem ezeket Mr. Chan szobájába. - emelte meg picit a poggyászokat, majd választ sem várva elindult a lépcső felé.

- Igazán hűvös alak. - jegyezte meg a nő Songjin alakját követve.