Fogadás ʰʸᵘⁿⁱⁿ [✓]

| 9. rész - Kérdezz-felelek |

-Durva... Akkor ez halott ügy. Amúgy is mindig azt mondtad, hogy túl szép lenne a kapcsolatotok ahhoz, hogy igaz legyen. - szólalt meg egy idő után Changbin.

Amint elhagytam Jeonginék házát, rögtön felhívtam Changbint. Szükségem volt valakire, akinek kiadhattam az egész délutánt. Természetes, hogy őt hívtam, hiszen ilyenkor ki másnak öntse ki a szívét az ember, ha nem a legjobb barátjának?

-Changbin, ezzel rohadtul nem nyugtatsz meg. - vágtam hozzá idegesen.

-Hát bocs, de mit mondjak? Nyugodj meg, mert úgyis a karjaidba ugrik egyszer? - vált ő is idegessé.

-Ne... Hazugságokkal ne nyugtass. - mondtam, majd sóhajtva ültem le a fűbe, végül tehetetlenül dőltem hátra.

Changbinnal egy közeli focipályára mentünk. Szerettük a szabadidőnket itt tölteni, ráadásul ha valami gond volt, akkor mindig itt beszéltünk róla. Iskola után is rengeteget jártunk ide. Már szinte a törzshelyünk lett.

-Hyunjin, ne szenvedj. Tudod, hogy támogatlak mindenben, de amiket mondtál... Jeongin szavai egyértelműen utaltak arra, hogy semmi... - kezdte el, de közbevágtam.

-Ki ne mondd. - morogtam.

Nem akartam elfogadni Jeongin szavait. Nem tudtam beletörődni abba, hogy sosem tudna szeretni. Számomra már egy szakítással is felértek a szavai.

Szakítás... Már ez borzasztóan fáj. Mi lenne, ha egyszer szakítana velem?

Egyáltalán miért gondolok erre? Hiszen sosem fog szakítani velem, mivel sosem lesz az enyém.

Jeongin... Kikészítesz.

-Van egy ötletem. Pattanj. - lépett mellém Changbin, majd a kezét nyújtotta felém.

Sóhajtva fogadtam el a segítségét, majd amint újra felálltam mosolyogva nyomta a kezembe a focilabdát.

-Nincs kedvem, se energiám. - mondtam, majd a fejét kezdte el rázni.

-Most nem focira használod. Add ki magadból. - mutatott a kapu felé.

-Jaj ne... Az hülye ötlet volt múltkor is. Nem emlékszel? Fejbe talált a labda...

-Lehet azóta vagy ilyen selejtes.

-Tehetsz egy szívességet... - morogtam, majd a megindultam a labdával a kapu felé.

Az első hónapban Jeongin összetört. Folyamatosan került és visszautasított. Akkor még nem tudtam elfogadni. Viszont később, amint tovább léptem rájöttem, hogy képes lennék érte küzdeni, ameddig csak kell. És milyen jól tettem. Vagyis... Fogjuk rá.

Abban a hónapban jöttünk ide először Changbinnal. Idegességemben pedig a labdát csak a kapufának rúgtam. Az elején tényleg gólt akartam rúgni, végül pedig inkább csak a kapufának rúgtam.

A labdát minden rúgásnál erősebben rúgtam, ami mindig egyre nagyobb lendülettel pattant le róla. Végül pedig egyenesen fejbe talált. Abban a pillanatban egyáltalán nem volt vicces, viszont később Changbinnal már csak nevettünk rajta.

-Mégis a kapufának akarod rugdosni? - kérdezte nevetve.

-Szeretnéd, hogy helyette téged rugdossalak? - kérdeztem.

Amint a megfelelő távolságban megálltam, letettem a földre a labdát. Viszont mielőtt elrúgtam volna, valaki megakadályozott.

-Miket meg nem teszek érted. - hallottam meg egy ismerős hangot, majd az irányába fordultam.