Fogadás ʰʸᵘⁿⁱⁿ [✓]

| 35. rész - Hiányzol |

Nyugodt akartam maradni. Megpróbáltam nem kiakadni, de nem igazán jött össze. Kiléptem a közösségi oldalról, majd az ismeretlen számot kerestem vissza a telefonomban, ami Minhoé volt. Egyből a számra nyomtam, és már hívtam is.

-Nem tudok többet. - vette fel Minho.

-Ne engedd neki, hogy beszéljen vele. Ott vagy már? - kérdeztem idegesen.

-Nem. - válaszolt. - Nem tudom megakadályozni ezt most. De... Nem hülye. Csak.. Naiv. - sóhajtott. - Jó, figyelj nem lesz baj.

Naiv... Ha Chan lehazudja a csillagokat neki és megbocsájt neki Jeongin, akkor én nem tudom mit csinálok.

-Átmegyek. - jelentettem ki, majd egyből felpattantam.

Tekintetemet apámra vezettem, aki értetlenül nézett rám, majd arcára az aggodalom ült ki.

-Ne. - vágta rá Minho. - Ma én ott leszek vele, és ha van valami mondom. Nem kisgyerek és nem kell örködni. Szeret téged? - kérdezte.

-Hát... Szerintem igen. Vagyis nagyon remélem. - gondolkoztam el. - De... Szeret. Hiszen... - kezdtem el, majd egyből közbevágott.

-Akkor meg ne aggódj. Tudom, hogy Chan Jeonginra hajt, de nem hiszem, hogy Jeongin visszamenne hozzá.

-Akkor mit csináljak? - kérdeztem kétségbeesetten. - Én nem akarom hagyni ezt. Nem akarok elvesztegetni egy másodpercet sem.

Ahogy én, úgy Minho is tanácstalan lett. Hiába volt Jeongin legjobb barátja, nem tudta, hogy Jeongin pontosan mit fog csinál ebben a helyzetben. Ő sem díjazta ezt az egészet és attól tartott, amitől én. Mindketten féltünk attól, hogy ők ketten újra közel kerülnek egymáshoz.

Hiszen Chan megmondta. Megszerzi azt, amit akar. Jelen esetben Jeongint. Viszont nem fogom tétlenül végig nézni. Nem fogom hagyni, hogy Chan elérje azt, amit akar.

Minho megígérte, hogy amíg Jeonginnál lesz, addig nem engedi, hogy írjon neki. Viszont miután elmegy, már senki nem akadályozza meg őt.

-Van egy ötletem. - szólaltam meg egy kis idő múlva.

-Hallgatlak. - felelte Minho.

-Rá veszem arra, hogy aludjon nálunk ma. - meséltem, majd apa mosolyogni kezdett, végül én is.

Viszont Minho ezt nem találta a legjobb ötletnek. Állítása szerint ez csak egy éjszaka erejéig tartaná távol Chant Jeongintól, és szinte nem mennék vele semmire. Végül viszont belátta, hogy ez is több, mint a semmi.

Nem sokkal rá, viszont bontotta a hívást, ugyanis indult Jeonginhoz.

-Szóval jön Jeongin? - kérdezte apa, majd megvontam a vállam.

Pillanatok alatt hagytam el a konyhát, végül felmentem az emeletre, s egészen a szobámig meg sem álltam. Amint magam mögött becsuktam az ajtót ismét Jeongin számát kezdtem el keresni. Üzenet helyett, viszont most hívást kezdeményeztem.

Csak menj bele, kérlek...

-Szóval kinek hiányzik kicsoda? - vette fel a telefont Jeongin.

-Innie. - mondtam ki nevét elnyújtva, s vékonyabb hanggal.

-Mit akarsz? - kérdezte nevetve.

-Hiányzol. - válaszoltam. - Aludj itt.

Nem ez miatt akartam, ám én mégis ezt mondtam. Tény, hogy tényleg hiányzott, viszont nagyon nem ez miatt volt a kérésem.

Jobb, ha te ebben a tudatban élsz. Elvégre nem hazugság.

-Tegnap is együtt aludtunk. - mondta halkabban. - Szerintem jobb lenne, ha ma... - kezdte el, de nem engedtem, hogy folytassa.

-De holnap lehet, hogy nem látlak. - mondtam szomorúan. - Reggel korán kelünk, hogy időben hazaérj. Segítek főzni is, ha kell. - nevettem fel. - Tudom, hogy Hyunsuk szívesen látna újra engem. - mondtam magabiztosan.

-Megoldom. Az már az én bajom. - válaszolt. - Amint kész leszek a beadandóval jövök. - folytatta, majd meglepetten néztem magam elé.

Ez túl könnyen ment. Vajon mi a csapda? Tuti, hogy van valami ez mögött. Jeongin... Miben sántikálsz?

-Tényleg? - kérdeztem vissza halkan.

-Tényleg. És tudod, hogy miért? Mert te is... - vált sokkal halkabbá. - Te is hiányzol nekem. - vallotta be, majd hirtelen csend lett a vonal végéről.

A szívem hatalmasat dobbant a vallomása miatt, majd elégedetten elmosolyodtam. Boldogan kérdeztem vissza a kijelentésére, viszont nem válaszolt. Akkor jöttem rá, hogy a hirtelen csend a hívás végétől volt.

Szóval hiányzom, mi? Ráadásul nem is kellett könyörögnöm. Ha annyira Chant akarnád, akkor nemet mondtál volna.

Próbálkozz csak, Chan... Nem jön össze a terved.

Hatalmas, s elégedett mosoly került arcomra, miközben a szívem egyre hevesebben kezdett verni. Iszonyatosan jó érzés volt, hogy Jeongin belement abba, hogy nálam aludjon.

Ezzel a hatalmas mosollyal mentem vissza apámhoz, aki egyből rám nézett.

-De boldog valaki. - mosolyodott el. - Csak nem eggyel többen leszünk ma? - kérdezte.

-De-de. - mosolyogtam tovább. - Ugye nem baj? - kérdeztem.

-Baj? Ugyan. Legalább megismerem személyesen is.

Apa pár perc múlva lezárta az ebédet, majd tányérokat kezdett kivenni a szekrényből.

Tegnap én aludtam náluk, ma ő fog nálunk. Hozzá tudnék szokni ehhez.

Innie, a végén csak veled fogok tudni aludni.