Ray Jensen gyilkosság áldozatává válik és egy olyan helyre kerül, amit mi emberek Túlvilágnak, vagy Mennyországnak hívunk. Azonban kiderül, hogy valójában semmi nem olyan, ahogyan azt mi elképzeltük. Ez Heav'allen, egy másik dimenzió.
Rayt elvarratl...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
– Ez igen! – biccentett elismerően Danny, és felvette a kis vörös, szív alakú dobozkát az asztalról, hogy jobban szemügyre vehesse a benne rejtőző szépséget. – Mikor lesz a nagy alkalom? – kérdezte széles mosollyal.
– Holnapután lesz az évfordulónk. Szeretném emlékezetessé tenni – felelte Ray, s széles mosoly terült el arcán. Ha hat évvel ezelőtt azt mondja neki valaki, hogy önként és dalolva fog egy nőt feleségül venni, még hülyének is nézte volna, de mióta megismerte Emilyt, bizonyos tekintetben száznyolcvan fokos fordulatot vett vele a világ.
– Átgondoltad? – Steve semmitmondó arckifejezéssel kortyolt a sörébe.
Pár hete találkozott utoljára a legjobb barátaival. Mint mindig, akkor is örömmel fogadták egymást, de mióta elmondta nekik, hogy lánykérésre készül, Steve meglehetősen furcsán viselkedett.
– Nem értelek... – Ivott ő is a söréből.
– Ilyen hamar végleg elkötelezni magad valaki mellett... – Megingatta szőke fejét és mutatóujjával feljebb tolta szögletes keretű szemüvegét.
– Ha nem jön be neki, még mindig meggondolhatja magát és elválhat bármikor. Majd én leszek az ügyvédje – viccelődött fekete bőrű barátjuk, Danny.
– Te kinek a pártján állsz? – vonta kérdőre Ray nevetve.
– Az drága mulatság – vetette oda keserűen Steve, az anyagiasság élő megtestesítője, a Wall Street falkájának tagja, reagálva Danny felvetésére. – Nézd, Ray. Huszonhat éves vagy, előtted az élet. Ma még szabad vagy, holnapután eljegyzed, házasság, aztán jön a gyerek, te meg észre se veszed, és azon kapod magad, hogy az ilyen lazulós estéket felváltja majd az éjszakai pelus-csere, büfiztetés, meg egyéb ilyen finomságok. Tényleg ezt akarod?
– Ne már, Steve! – forgatta a szemeit. – Mi bajod van? Most komolyan. Emily?
– Nem. Semmi bajom Emilyvel...
– Hát akkor? – kérdezte Ray, de választ nem kapott, mert Steve telefonja csörögni kezdett. Pár szót váltott a vonal túlvégén lévővel, elég sürgősnek tűnt az ügy. Miután letette, intett volna a pincérnek, de Ray közbevágott. – Hagyd csak, én hívtalak meg titeket. – Legyintett, Steve pedig köszönetképpen, egy halvány mosoly kíséretében biccentett egyet.
– Ne haragudjatok. Mennem kell. Örültem a találkozásnak, majd beszélünk – hadarta és elsietett. Ray nem is nézett utána, ahogy barátja elhagyta a nyüzsgő bárt. Nem tudta, hogy a sör kesernyés ízét érezte-e még szájában, vagy a hangulatáét, amit Steve ott hagyott neki.
– Nehogy magadra vedd már! – veregette meg széles vállát Danny – Szerintem szimplán irigy. Bevallom, kicsit én is az vagyok – mosolygott, amivel kivívta Ray kérdő pillantását. – Emily csodás lány és nagyszerű párost alkottok. Szerencsés vagy. Steve-ből pedig szerintem csak a fásultság beszél. Egyre jobban be van savanyodva... Mondjuk, lehet én is ilyen lennék, ha minden hétköznap nyolc órában aktákat tologatnék és rajtunk kívül nem lenne senkim – elmélkedett az állát dörzsölve.
