Fehér Fény - Day könyve: fehérek

IX. Sziny

mert néhányan kéknek születünk

jelenlegi életkor: 12 év

Város: Pilion

Merkúr 2. y éve

 Rain szemei riadtan kutattak két apró lány után a tömegben. Kezeit már nem szorította senki ragaszkodóan. Elnyelte kicsiny alakjukat a zaklatott gyermek tömeg. A fiatal fiú tenyerén izzadságot teremtett a félelem, mely hirtelen elfogta őt. Ez az egész szituáció rémisztő volt már magában is, a beözönlő lovagokkal és a sikítozó gyermekekkel mindenütt. Mindennek tetejében, Daynek és Sinynek nyoma veszett. Az egyik pillanatban még megszeppenve simultak kék ingjéhez, aztán egyszerűen köddé váltak. Rain egyre hangosabban, kétségbeesetten zihálva fordult körbe újra és újra. Körülötte rohanó társai csupán összefolyó színes pacáként mosódtak el, némelyik nagyot is lökött rajta, más felé terelve őt. Minden olyan tompa volt és zavaros számára. Hatalmasra nyílt tengerkék szemei gyorsuló lélegzetvételeivel együtt teltek meg könnyekkel. A káosz és a könnyeinek egyvelege elvakította Rain ragyogó íriszeit.

– Day! – eresztette szabadon végül hangját, és azzal együtt fordult ismét egyet. Senki sem figyelt fel rá.

– Sziny! – ismételte Rain neveiket, ahogy folytatta útját a fejetlenségben. Kéklő alakja sötétebb bőrével egészen érdekes harmóniát keltett a kavaros térben, miközben elveszetten lépkedett előre. Minden zavaros volt, hangos és pánikkal itatott körülötte. Ennek nem így kellett volna történnie, a lovagoknak megvédeniük kéne a következő generációt, nem az ellenkezőjét cselekedni. Hisz a feketéket erre képzik ki, ez a feladatuk, attól a pillanattól kezdve, hogy a színceremónián eldől csoportjuk. Ez nem volt rendben, valami történt. Kegyetlenek voltak, erőszakosak, indulatosan ragadtak ki gyermekeket nevelők és társaik karja közül és, ki tudja aztán hová hurcolták őket. Megjelentek, betörtek a Terra főépületébe és fékezhetetlen, éjszín farkasokként ragadtak el ártatlan gyerekeket.

– A kékekért jöttek Rain, tűnj el innen minél gyorsabban! – szorított rá egy gyönge marok Rain csuklójára. A fiatal lány egészen közel hajolt arcához, ahogy figyelmeztette őt.

– Nem lehet, meg kell találnom Dayt és Szinyt – Rain tiltakozva rázta meg fejét. A hófehér hajú lány rosszallóan préselte össze vastag ajkait, miközben tehetetlenül lépett előre az őt érő lökések elől.

– Figyelj rám! Ez most komoly, eljött az ideje, hogy magadra gondolj először – fogta puha, barna kezei közé a fiú arcát Rifae. Valósággal fekete szemei Rain rémül kékjeit marták. Mintha rá akarták volna beszélni erre a szörnyű tervre.

– Nem tehetem Ri, nem lehetek ilyen önző – jelentette ki határozottan Rain, ahogy eltolta magától a szürke színbe öltözött lány kezét.

– Mégis miért nem? – Rifae hangjában düh és sértettség kelt életre. Elválva a kék fiútól akaratlanul is de, távolodni kezdett tőle, mígnem lassan a tömegbe veszett csalódott alakja.

– Mert ők a családom – súgta maga elé Rain.

– Rain! – egy kis kéz kapaszkodott Rain ujjaira rémülten, kizökkentve őt az egyre reménytelenebb kutatásból.

– Day, hála az égnek! – ölelte magához szinte azonnal a fehér lányt. Day szipogva, ragaszkodóan szorította a fiút.

– Azt hittem már elvittek vagy, bajod esett – Rain csendesen súgta Day fakóbarna hajába a szavakat.

– Mi történt? Hol van Sziny? – A karjánál fogva eltolta Dayt, hogy a szemébe tudjon nézni. A lány sápadt arcán kövér könnycseppek indultak meg, látszott zölden fénylő tekintetében a félelem és a döbbenet. Rain arcára ismét pánik ült ki.