Az orosz karmai között

25. fejezet

Másnap reggel hangos dörömbölésre ébredtem, nem éppen a legkellemesebb ébresztők közé tartozik. 

- Tessék!-kiabáltam ki rekedt hangon

- Készülj!-kiabált be Alekszej 

- De szabadnapom van, azt mondtad!-kiabáltam vissza nyűgösen felülve az ágyamon

- Az nem azt jelenti, hogy itthon fogsz fetrengeni.-nyitott be, mire én visszadőltem a párnák közé

- Ne máááár.-bújtam be a takaró alá álmosan

- 30 perced van, egy perccel sem kevesebb.

Már csak az ajtó csukódását hallottam. Tényleg nem tréfált. Kikászálódtam az ágyból, a telefonomon egy üzenet érkezett apától.

"Hallottam a történteket, sajnálom, hogy így kellett megtudnod. Hívj, amint tudsz. Puszi: Apa"

Erre most igazán nem volt lelkierőm visszaírni, ehelyett a fürdőbe vettem az irányt. Letusoltam és egy farmer nadrágot vettem fel, egy egyszerű hófehér pólóval, aminek az ujja horgolt volt és egy tengerészkék félcipőt húztam a lábamra.  A hajamat kiegyenesítettem, túl sokat volt mostanában összefogva a munka miatt. Egy egyszerű szempillaspirált és szájfényt tettem fel, nem volt kedvem tovább bíbelődni magammal, pedig de szerettem mindenféle sminket kipróbálni. A hátamra a kedvenc bordó hátizsákomat vettem fel, ebben minden szükséges dolgom belefért. 

A nappaliban találtam Alekszejt, a telefonját nyomkodta gőzerővel, fel sem figyelt rám először.

- 22 perc-szólalt meg végül

- Akkor még visszamegyek lefekszek arra a maradék 8-ra.-néztem rá a lehető legcsúnyább arccal. 

- Indulás.-kelt fel a fotelből

A megjegyzésemet jobbnak látta elengedni, nem akart szóváltásba keveredni jókor reggel. Az ő autójával mentünk természetesen, kisérettel együtt.

- Most lenne egy csípős megjegyzésem, de nem teszem.-szólaltam meg, mikor megláttam Jareket és Gregort beülni a mögöttünk álló terepjáróba

- Szerintem se tedd.-csóválta a fejét rosszallóan 

- És, hová megyünk?-kötöttem be magamat az anyós ülésen ülve

- Először is szerzünk neked reggelit és kávét, hogy kisimuljanak a ráncaid.-vigyorgott rám szemtelenül

- Ez gonosz volt, remélem tudod.

- De azért megnézed.-kacagott fel, miután látta, hogy a szemellenző alatti kistükörben ellenőrzöm az előbb említett ráncaimat

- Hogyne nézném, miattad leszek ráncos vén bocskor, mire hazatérek. 

Alekszej felnevetett és elindította az autót. Kellemes, férfias parfümje belengte az egész utasteret. Egésznap tudnám szagolgatni ezt az illatot. 

Egy kis reggeliző előtt parkoltunk le a város szélén. Elég sokan voltak, a kint parkoló kocsikból ítélve. Együtt mentünk be mind a négyen. A levegő szabályosan megfagyott odabent. Itt mindenki ismer mindenkit? Egy fiatal kislány sietett elénk, megszeppenve nézett a főnökömre, én pedig elmosolyodtam. Rövid, vállig érő szőke haját zavartan piszkálta, és hellyel kínált minket.

- Jó reggelt Voronin úr! Kérem kövessenek!

- Jó reggelt, elvitelre szeretnénk kérni reggelit és 4 kávét. 

- A szokásosat?

Áh, szóval rendszeresen idejár. 

- Tud olyat adni, ami ebből a morcos arcból egy elbűvölő kedves arcot varázsol?

Közvetlen mögöttem Gregor és Jarek felnevettek én pedig akaratlanul is csúnyán néztem rájuk. Ekkor jutott csak eszembe, hogy talán nem kellett volna, basszus lehet, hogy elárultam magamat. A két férfi döbbenten nézett vissza rám. 

- Mi van?-szólaltam meg a saját nyelvemen

Amíg Alekszej a nővel beszélgetett, hogy mit kérünk, addig Jarek a karomnál fogva hátrébb húzott maguk közé.

- Te értetted amit mondott?-nézett rám szigorúan

- Nem, de sejtem, hogy rólam van szó.-próbáltam kivágni magam a szituációból

- Figyellek Brown.-szólalt meg ezúttal Gregor

- Eddig is azt tetted nem? Nincs sok különbség.- vontam vállat

- Mit kérsz?-fordult felénk Alekszej

- Egy latte-t és egy szendvicset.

Feltűnt neki a piszmogásunk a háttérben, de nem kérdezett semmit sem. 

Közel három órás autóút után Szentpétervárra érkeztünk meg. Sosem voltam még itt, mint egy gyerek, úgy örültem, mikor megláttam, hogy hová hozott el. Egy pláza parkolójában álltunk meg a város központjában. Megtekintettük a Szent Péter és Pál katedrálist, ami királyi temetkezési hely volt, egyszerűen lélegzetelállító volt, ezután a legnagyobb látványossághoz mentünk, Nagy Péter Hof Palotához, amit az orosz Versailles-nek is neveznek. Nagyon találó név volt, valóban káprázatos helyszín. Több fotót is készítettem, Alekszejnek temérdek türelme volt fotózás gyanánt. 

- Köszönöm, hogy elhoztál ide.- sétáltunk a belvárosban ebéd után

- Szívesen, főleg, hogy ennyire élvezed.-mosolygott rám

- Gyönyörű hely.-néztem a kanálisokra

- Azt mondják Nagy Péter cárt megihlette az amszterdami és velencei látogatásai, emiatt van itt ennyi kanális. 

- Idehozta Európát.

- Igen.-bólintott- Ez pedig ott a Vérző Megváltó templom.-mutatott előre, a kanális jobb partjára- Ott őrzik II. Sándor hamvait. 

- Kicsit félelmetes.

- Hmm....kinek mi.-morfondírozott el egy pillanatra- Azt mondják, ha egy idegen templomban jársz és kívánsz valamit az valóra válik.

- Valóban?

- Azt mondják.-vont vállat

- De te nem fogsz füstölni?-pillantottam rá immáron a templom előtt állva

- Miért is?-nézett rám összevont szemöldökkel

Kellett neki egy pár perc, mire leesett neki a tantusz, én pedig az eddig elfojtott nevetésemet szabadjára engedtem.

- Indulj előttem.-éreztem, hogy ő is elfojt egy nevetést

Utunk során észre sem vettem, hogy a két testőrünk eltűnt egy idő után, mint a kámfor. Nem, mintha bántam volna.

- Gregor?-néztem rá

- Pihennek. Nem jó, ha mindig az ember nyakán lógnak. Nem igaz?-mosolygott rám kedvesen

- De.-bólintottam szintén mosolyogva és nem először örülök Alekszej társaságának.