Az orosz karmai között

37. fejezet

Jamie teste megfeszült, Alekszej már a konyhában is termett.
- Indulunk. Te pedig-lépett Jamiehez dühösen- Örülj neki, hogy nem lőlek itt le azonnal!-már erősen benne volt az intimszférájában
A körülöttünk levők mind a fegyverükhöz kaptak. Jaaa, hogy itt mindenkinek fegyvere van? Erről nekem senki sem mondott egy szót sem. Én pedig itt állok a mosogatónál és a legközelebbi fegyverem egy mosogató szivacs. Azt hiszem nincs esélyük ellenem.
Jamie leintette az embereit, majd Alekszejre szegezte a tekintetét, és oroszul válaszolt neki.
- Az az egy szerencséd Voronin, hogy itt van a nő. Már rég halott lennél.
- Norina, indulunk!-rám sem nézett, de én elindultam, ahogy mondta
- Norina marad. Itt nagyobb biztonságban van.
- Indulás!-szólalt meg újra Alekszej
- Azt hiszem nem teljesen értettük meg egymást Voronin.
Az emberei elővették a fegyvereiket. Lélegezni nem mertem.
- Jamie. - szólaltam meg- Kérlek!
A férfi nem nézett rám, továbbra is Alekszejt bámulta.
A feszültséget vágni lehetett, teherként nehezedett a mellkasomra.
Jamie végül újra intett az embereinek, akik leengedték a fegyvereiket.
- Még találkozunk Voronin.-vigyorgott rá- Nehogy elcsábítsam a lányt egy jobb munkára.
- Tartsd tőle távol magad! - sziszegte
Jamie felnevetett válaszul, nekem egyáltalán nem volt vicces.
Alekszej felém fordult, karját felém nyújtotta én pedig belékaroltam. Örültem, hogy eljött értem. Újra biztonságban éreztem magamat. Mezítláb hagytam el a házat, nem érdekelt, hogy elhagytam a cipőm, csak menjek innen.
Beültünk az autóba, mintha több napja nem ültem volna benne.
Egy darabig csendben ücsörögtünk. Annyi minden történt egy éjszaka leforgása alatt, mint máskor egy hét alatt sem. Tekintetemet a kocsiban lévő órára vezettem, hajnali 4 óra. Lassan felkel a nap, én pedig még talpon vagyok, nem ez volt a tervem. Na mondjuk az sem, hogy Oroszországba jövök és tessék itt vagyok.
Az eddigi stressztől teljesen elfáradtam, sikerült elaludnom.
Mikor legközelebb kinyitottam a szememet, már az ágyamban voltam.
- Aludj csak.-mosolygott rám, miközben betakart-Biztonságban vagy itthon.
- Itt maradsz velem?-motyogtam
Nem hittem volna, hogy meghallja, de mikor besüppedt mellettem az ágy, tudtam, hogy meghallotta.
- Aludj Szépségem. - simogatta meg az arcomat- Hatalmas kincsre leltem. Nem engedlek haza többé, itt maradsz velem örökre.
Nem voltam biztos az utolsó mondatában, szerintem már álmodtam akkor.
Reggel egyedül ébredtem, a telefonom csipogott az asztalon. Úgy éreztem magam, mint akin átment az úthenger. Fogalmam sem volt mennyi lehetett az idő. Déli 1 óra volt. Nem sokat aludtam. A fizetésemről jött értesítés. Kíváncsian megnyitottam az sms-t. Az összeg láttán egyenesen a földre huppantam. Azt hittem először rosszul látok. Ez több, mint ami a szerződésben volt.
- Alekszej! - kiabáltam a nevét- Alekszej!
- Mi a franc van veled? A holtak is felkelnek ettől a lármától te nő! - jött a lépcső alá Gregor
- Hol van Alekszej?
- Nincs itthon, tárgyaláson van.
Elhúztam a számat és lebattyogtam a lépcsőn.
- Ostoba nő. - morogta orosz nyelven
Csúnyán ránéztem, ő pedig szigorú tekintettel méregetett.
- Nem tetszel nekem. - folytatta hergelésemet, hátha lebuktathat
Elfordítottam a fejemet és a konyhába mentem.
A szakácsnő isteni finom ebéddel várt. A forró leves szinte vérré vált, igaz a, szüleim nem nagyon főztek levest, a tea váltotta ki.
Ebéd után úgy döntöttem nem ártana mozognom. Hétvége révén szabad voltam, futni akartam. Átöltöztem a szobámban. Egyszerű fekete futónadrágot vettem fel hófehér pólóval és rózsaszín futócipőt húztam a lábamra. A hajamat összefogram, ne lógjon az arcomba.
A ház előtt bemelegítettem alaposan, a fülhallgatómat a fülembe nyomtam, elindítottam a kedvenc lejátszási listámat. Rájöttem, nagyon régen futottam már.
- Elmentem futni! - kiabáltam oda Gregornak, aki a garázsban ügyködött
Intett egyet én pedig elindultam.
Az elején azt hittem kiköpöm a tüdőm, de egy pont után viszont nagyon jól esett. Teljesen átmozgatott. Egy erdei ösvényen futottam végig, fogalmam sem volt hová vezet. Egy magasabb kilátóban találtam magam. Fel sem tűnt az emelkedő, olyan szolidan kanyargott felfelé. Gyönyörű kilátás nyílt a városra.
A telefonom megcsörrent. Alekszej neve villogott.
- Szia! - szóltam bele
- Merre vagy?
- Eljöttem futni, egy kilátónál vagyok. Te tudod mennyit utaltál?
Hallottam, ahogy kuncog.
- Nem tetszik az összeg?
- De, dehogynem, de nem gondolod soknak?
- Megdolgoztál érte. Gyere haza, van egy kis meglepetésem.