Vágyott érintés

6.

  Míg a beszélgetés zajlott, Kata és Zsolt jelentőségteljes pillantást váltottak, hogy némán megbeszéljék: muszáj kiszedniük legjobb barátjukból valamit a reggeli után. Túl gyanús volt ez a kedvesség, és az is, hogy Szilveszter reggelizett szokásával ellentétben. Túl furcsa volt.
A reggeli további része csendben telt, azonban amikor Szilveszter újra elindult, hogy rágyújtson, Kata és Zsolt egy emberként pattantak fel, hogy kövessék. Szilveszter leült a kinti kisasztalhoz, és megvárta, amíg két kollégája is megérkezik. Nem volt hülye, tudta, hogy számíthat egy vallatásra, de remélte, hogy barátai megkímélik őt és csak délután támadják le. Mikor aztán Kata és Zsolt odaértek mellé, ő szólalt meg először.
- Mit szeretnétek tudni? - kérdezte kertelés nélkül, miközben meggyújtotta a cigarettát.
- Szerintem nagyon is jól tudod - kezdett bele Zsolt.
- Mi történt? - kérdezte Kata is.
- Mivel mi történt? - húzta az agyukat, persze tudta, hogy Rebekáról akarnak beszélni vele, de neki semmi kedve nem volt ehhez.
- Szilveszter, az ég szerelmére! - sóhajtott fel a nő.
- Ha nem kérdeztek olyat, amire tudok is válaszolni, akkor nem segíthetek - mondta széttárt karokkal, tettetett ostobasággal.
- Történt valami közted és Rebeka között? - kérdezte Zsolt az orrnyergét masszírozva, láthatóan borzasztóan ideges és feszült volt.
Szilveszter hosszan szívott bele a cigijébe, sokáig tartotta a tüdejében, és nagyon lassan fújta ki a füstöt, mintha csak időt akarna magának nyerni. Már maga a kérdés mibenléte is dühítette. Még hogy ő és Rebeka! Dühös volt, mert ilyet feltételeztek róla barátai, és dühös volt magára is, amiért tetszett neki a gondolat, de leginkább annak a szégyenérzetnek az emlékét érezte, ami az éjjel fogta el, mikor teste reagált arra, hogy a lány rámászott álmában.
- Nem - felelte egyszerűen, s igyekezte megőrizni a nyugalmát.
- Tegnap még utáltad - mondta Kata hitetlenkedve.
- Dehogy utálta - nevetett gúnyosan Zsolt, hangja kissé szarkasztikus volt.
- Nem? - húzta fel a szemöldökét a nő.
- Mielőtt bármilyen idióta sztorit raknátok össze - tette össze a két tenyerét Szilveszter, a cigi a szájában lógott. - Soha nem utáltam Rebekát, csak nem ismertem. Tudhatnátok, hogy nem jövök ki jól az idegenekkel.
- És most már ismered? - vágott a szavába Kata, mire egy gyilkos pillantást kapott válaszul. Mind érezték a nő kérdésében megbúvó kétes értelmet.
- Ha megengednéd, befejezném a mondatom - sziszegte a férfi. – Tegnap beszélgettünk - hazudta. - Ennyi. Megbeszéltük, hogy idegennek érezzük egymást, de a játék lényege, hogy jól kijöjjünk csapatként, ezért megpróbálunk nyitni egymás felé, mint kollégák.
- Szóval mégis megpróbáltál nyitni felé? - csillant fel Kata szeme.
- Valami... Khmm... Olyasmi - Szilveszternek beugrottak a történtek. Végül is, nyitott a lány felé...
- Valami olyasmi? - ráncolta szemöldökét Zsolt. - Ez elég rossz duma... Mi az, hogy valami olyasmi?
Mielőtt azonban válaszolhatott volna, kilépett a teraszra Rebeka, mintha csak valamiféle megmentő lenne.
- Bocsánat a zavarásért - szabadkozott, mire a férfi odakapta fejét. Végignézett a lány fedetlen vádliján, a szoknya alól kibukkanó combján, s tudta, hogy ez egy borzalmasan hosszú nap lesz. Nem értette, miért nem tudja kiverni őt a fejéből. - Kezdődik a nap, Andi mindenkit kér a nappaliba.
- Azonnal megyünk - felelte Szilveszter, s ezzel lezártnak tekintette két barátjával folytatott beszélgetését, bár már inkább hajlott vallatás felé a dolog.
Kata és Zsolt váltottak még egy gyors, egyetértő pillantást, mielőtt bementek volna a férfival. Mindhárman tudták, hogy nem fogják ezek ketten annyiban hagyni a dolgot, de Szilveszter örült, hogy legalább egy kicsit felfüggeszthetik.
- Jó reggelt, jó reggelt! - köszöntött Szulák Andrea mindenkit. – Hogyan telt az éjszaka?
- Szerintem mindannyiunk nevében beszélhetek, mikor azt mondom, hogy kezdjük megszokni az ágyakat, az új környezetet - szólalt meg Detti, s Szilveszter most hálát adott, amiért neki nem kellett erről nyilatkoznia.
- Remek! - felelte az előttük álló nő. - A ma délelőtti feladat ismét egy közös munka lesz, nem is akármilyen. Először csak annyit árulok el, hogy a két fős csapat egyik felének navigálnia kell a másikat. Most válasszátok ki, ki lesz a navigátor és ki lesz az, akit irányítanak.
Rebeka a mellette ülő férfire nézett, és remélte, hogy ő magabiztosabb nála, ugyanis ötlete sem volt, mit tegyenek most.
- Tisztában van vele, melyik a jobb- és balkeze, ugye? - vonta fel a szemöldökét Szilveszter.
- Marha vicces - grimaszolt a lány. Mire a férfi haloványan, alig láthatóan elmosolyodott. - Hát, persze!
- Mit szólna, ha én navigálnék? - vetette fel a férfi. - Elvégre én mindennap vezetek, amihez azért kell a navigációs képesség.
- Ja, elvezet otthonról a színházig. Marha nagy navigáció... - prüszkölt a lány, s karba fonta kezeit. - Jó, nem bánom. De csak mert ismerem magam, és képes vagyok az egyirányú metróban is eltévedni egyedül.
Szilveszter szája sarka megrándult. Hogyhogy ez a lány ilyen könnyedén meg tudná nevettetni, ha engedne a kísértésnek?
- Lejárt az idő! - szólt Andi. - Megkérem azokat, akiket irányítani fog a partnerük, fáradjanak át a szomszédos szobába – Ekkor felállt Rebekával együtt Marika, Máté, Zsolt és Zsuzsi is, majd átmentek a szomszéd helyiségbe, ahol elkezdték őket felkészíteni a feladatra. - Most pedig lássuk a feladatot - A mellette lévő kijelzőn megjelent egy éjjeli kamerával felszerelt szoba. A helyiségben egy ágy volt, mellette egy nyitott ajtajú szekrény. Az ágytól jó pár méterrel balra volt egy konyha, ahol üvegek és tálak álltak a pulton. - A ti feladatotok az lesz, hogy a teljesen vakon mozgó társatokat elirányítsátok a reggeli rutinjában. Az ágyból a szekrényhez kell mennie, ahol magára kell vennie egy pólót, egy nadrágot és egy cipőt, majd át kell mennie a konyhába, ahol egy tálba reggeli gyanánt tölt a megfelelő üvegből tejet, és gabonapelyhet, végül meg kell keresnie a kocsikulcsot, hogy munkába indulhasson.
  Andi Szilvesztert szólította először, aki az állát masszírozva ült le a kis képernyő elé, amihez mikrofon is járt, amin keresztül a kis szobában hallani lehet. Hirtelen Rebeka jelent meg a képernyőn bekötött szemmel, és egy asszisztens az ágyhoz vezette, majd megkérte, hogy feküdjön le.
- Minek a szemkötő? - kérdezte a férfi. - Sötét van.
- Ez igaz, de egy idő után hozzászokik az ember szeme a sötéthez, nem akartuk, hogy az legyen a vége, hogy valaki előnyhöz jut.
Szilveszter bólintott, majd amikor szóltak, hogy indul az idő, megkérte Rebekát, hogy üljön fel az ágyban.
- Figyeljen - kezdte. - Forduljon jobbra és tegyen nagyjából két lépést előre - utasította a férfi. Rebeka ekkor balra fordult, és az első két lépés után nekiütközött a falnak. - Mondom jobbra! - szólt rá Szilveszter.
- Jobbra fordultam! - hallotta meg a lány hangját. - Az előbb kérdezte, hogy tudom-e melyik a jobb- és a bal kezem. Képzelje, még mindig tudom! - mondta, mire a stúdióban nevetés hallatszott.
- Akkor most forduljon háttal a falnak, és tegyen egy lépést előre - masszírozta az orrnyergét Szilveszter. Rebeka kinyújtott kézzel lépett egyet előre. - Emelje fel a bal kezét.
- Tessék? - kérdezett vissza a lány.
- Csak csinálja - sóhajtott a férfi, majd látta, hogy Rebeka felemeli a jobb kezét. Szóval meg van fordítva a felvétel. Ravasz - bólintott magában a férfi. - Forduljon jobbra, ott talál egy szekrényt. Keressen egy pólót, nadrágot és cipőt – Rebeka nagy nehezen megtalálta a dolgokat, és a kezében tartva állt a szekrény előtt. -Vegye fel! - mondta Szilveszter, mintha nem lenne egyértelmű. Rebeka szidta magát, amiért szoknyát vett fel aznap, de végül sikerült úgy felöltöznie, hogy ne villantson. A nadrág és a felső lógott rajta, a talált bakancsban pedig lötyögött a lába. - Ha megvan, akkor forduljon háttal a szekrénynek, és menjen előre két-három lépést. - Miután a lány odaért az ágy végéhez, Szilveszter folytatta. - Most forduljon balra, és tegyen nagyjából hét lépést.
Rebeka úgy tett, ahogy a férfi mondta, de óvatosan lépkedett, szinte csak csoszogott, ezért csak a szoba közepéig jutott.
- És most? – kérdezte széttárt karokkal a lány.
- Most a szoba közepén áll - forgatta a szemét Szilveszter, bár ezt a lány úgysem láthatta. - Mondja csak, bízik bennem? - szaladt ki a száján.
Rebeka megdermedt, és habozott pár pillanatig. Adásba fog kerülni minden, nem mondhat nemet. De vajon tényleg bízik benne?
- Igen - mondta végül halkan.
- Akkor lépkedjen normálisan, és menjen előre még három lépést - mondta Szilveszter. Rebeka vonakodva ugyan, de lépett egyet, majd még kettőt, így közvetlen a konyhapult előtt állt meg. - Jó - bólogatott a férfi. - Óvatosan tapogatózzon, mert ki fogja borítani a tejet.
- Tejet!? - hallotta meg a lány kétségbeesett hangját.
- Reggelit kell csinálnia - világosította fel a férfi.
- Remek - sóhajtott Rebeka.
- Megvan? - türelmetlenkedett Szilveszter.
- Igen! - kiáltott fel a lány. - Itt egy tál is, meg egy... - tapogatózott tovább. - Egy doboz?
- Gabonapehely – biccentett Szilveszter, mintha csak látná a lány.
- Oké - mondta Rebeka, majd óvatosan öntött a tálba. Biztos volt benne, hogy a fele mellé ment. Megfogta a tejes dobozt is, amiből szintén öntött a tálba. - És most egyem is meg? - értetlenkedett a lány.
Szilveszter Andira nézett, aki nemet intett a fejével.
- Ha akarja - mondta Szilveszter bujkáló mosollyal, és kíváncsian nézte, hogy a lány bevállalja-e.
- Fúj, nem akarom - vágta rá a lány undorodó grimasszal, mire Szilveszter elnevette magát.
- Akkor forduljon jobbra egy kicsit, és menjen előre ütközésig. Rebeka tett előre pár lépést, mire nekiütközött egy asztalnak. - Keressen egy slusszkulcsot - adta ki a feladatot Szilveszter.
- Ha az olyan könnyű lenne! - tapogatózott Rebeka a sok kacat között. - Jó, megvan! - emelte fel a kulcsot a lány.
- Akkor most forduljon jobbra, és menjen az ajtóhoz - mondta el az utolsó feladatot a férfi, és amikor a lány kilépett a szobából nem sokkal később, felhangzott egy kűrt, ami jelezte, hogy megcsinálták a feladatot.
Szilveszter felpattant a székről és a szomszédos szoba felé vette az irányt, ahol a lány kilépett a sötét helyiségből. Tudta, hogy a lány mennyire félt megbízni benne, s hogy mégis megtette, nagyon meghatotta a férfit. Rebeka ott állt az ajtóban, éppen akkor lépett ki, mikor a férfi odaért. Velük volt a szokásos operatőr is, de már pont nem érdekelte Szilvesztert a nyakukban lihegő alak. A lány elé lépett, s még mielőtt ő felemelhette volna a kezét, Szilveszter a szemkendőhöz nyúlt és kicsomózta, majd elvette Rebeka szemei elől.
Mikor a lány kinyitotta a szemét, a férfi túl közel állt, s ahogy felpillantott rá, belenézett zöld szemeibe. Ezzel elkövette élete legnagyobb hibáját. Ahogy belepillantott azokba a zöldesbarna szemekbe, a vér megfagyott az ereiben. A moszatzöld írisz belül, a fekete pupilla körül egészen világosbarna volt, s Rebeka úgy érezte, végre megértette a mondást, miszerint a szem a lélek tükre. Megannyi hidegséget, meg nem értettséget és valami furcsa, megmagyarázhatatlant látott benne. Ijedten lépett hátra Szilvesztertől, bár láthatóan ezt a lányban zajlódó közjátékot nem vette észre a férfi.
- Na - húzta el a száját a férfi. - Ügyes volt, jöjjön, adjon egy pacsit.
Rebeka nevetve csapta bele a tenyerét a férfiéba, majd az ajtó melletti kis asztalhoz ment, hogy levegye a bent magára kapott ruhákat. Szilveszter hátat fordított neki, habár jól tudta, hogy a lányon van másik ruha is, a szoknya miatt nem akart kockáztatni, már így is eleget látott a lányból két nap alatt. Egy asszisztens kihozta a lány cipőjét, majd miután abba is belebújt, együtt mentek vissza a stúdióba.
- Gratulálok, nagyon ügyesek voltatok, kevesebb, mint tíz perc alatt megoldottátok a feladatot - köszöntötte őket Andi. - Rebeka, milyen érzés volt, hogy vakon, Szilveszterre támaszkodva kellett közlekedned?
Rebeka kifújta magát, mielőtt válaszolt volna, a szíve még mindig hevesen dobogott.
- Azt hittem nagyon béna leszek, de Szilveszter ügyesen adta ki az utasításokat - felelte. Úgy érezte, hogy remeg a hangja, és csak remélni tudta, hogy ezt nem veszi észre senki.
- Azért ez elég nagy bizalmi feladat volt - folytatta a nő Szilveszterékre nézve. - Nehogy nekivezessen valaminek, vagy rossz utasítást adjon.
- Bíztam benne, hogy Szilveszter nem akarja a vesztem, és nem akarja, hogy bajom essen - mondta a lány, miközben a férfire pillantott. – Eleinte furcsa érzés volt, kissé idegen, de kellemesen csalódtam, azt kell, hogy mondjam.
Szilveszter is a lányra nézett, és amikor tekintetük ismét összekapcsolódott, a lány hirtelen kapta el a fejét. Ha nem uralkodik magán, teljesen elveszik abban a szempárban, és ki tudja mikor szabadul belőle.
A délelőtt nagy része azzal telt, hogy mindenki végigcsinálja a feladatot, már féltizenkettő volt, amikor Andi elkezdte az eredményeket sorolni. Zsuzsi és Karcsi voltak a leggyorsabbak, öt és fél perccel, utánuk Kata és Máté hat perccel. A leglassabbak Rebekáék voltak a majd' tíz percükkel, utánuk a kicsit gyorsabb Marika és Attila párosa, kilenc és fél perccel, középen Detti és Zsolt hét perccel.
- Remek, most akkor nekem kell főznöm? - súgta Rebeka oda Szilveszternek, de az rá sem hederített. Igazán nem akarta, hogy mások megtudják: semmi tehetsége nincs a konyhában, nem tud finomat főzni.
- Most, hogy megvannak az eredmények, menjetek csak ebédelni - mondta nekik Andi, miután leállt a kamera. - Délután egy újabb izgalmas feladat vár rátok, szóval azt ajánlom, hogy pihenjetek le, hogy legyen hozzá erőtök - javasolta. Mindenki egy emberként kezdett szedelőzködni, és már majdnem kint is voltak, amikor utánuk szólt. - Ó, és még valami – csapott a homlokára. - Mindenki hozza magával a telefonját, arra szükség lesz.
Marika és Rebeka bevetették magukat a konyhába, így volt némi esély rá, hogy ehető lesz az ebéd, Szilveszter ugyanis egész erősen gyanította, hogy Rebeka nem tud főzni. A férfi bevállalta az ebéd utáni mosogatást, mert legalább addig sem kell a lánnyal lennie, és a kamerák előtt sem járatja le magát, ugyanis az elmúlt napok után egészen biztos volt benne, hogy az ebédkészítés is felvételre kerül. Szinte felmenekült a szobájába, hogy rágyújthasson, és végre egyedül lehessen egy kicsit. Nem régen történt, mégis mára már belefáradt abba, hogy a lány iránti érzéseit hajkurássza. Bonyolult volt és érthetetlen. Kedvelte őt, mint kollégája, ez egészen biztos volt, illetve abban is biztos volt, hogy meg akarja fejteni azt a különös teremtést, de hogy mi volt az a furcsa kíváncsiság, ami lelkében motoszkált, mikor Rebeka akár csak egy mozdulatot is tett, arról fogalma sem volt.
Mindeközben a konyhában Marika és Rebeka hatalmas nevetések közepette próbáltak főzni, még az operatőr is nevetett mögöttük. Rebeka igyekezett mindent kizárni, elfelejteni azt a különös, ezelőtt soha nem érzett, furcsa mámort, ami akkor söpört végig rajta, mikor a feladatról kiérve szembe találta magát a férfi csillogó zöld szemeivel. Egyre csak azt mondogatta magának, hogy a feladat alatt, a férfi iránt tanúsított bizalom miatt érezte így magát, nem pedig más miatt.
Fent a szobában Szilveszter az ágyon feküdt - azon az ágyon, ahol előző éjjel a lánnyal volt. A gondolatai elkalandoztak, és furcsa bizsergést érzett a gyomrában. Mi lett volna, ha hagyja, hogy a lány rajta aludjon? Mi lett volna, ha... Ó, te jó ég! Ki kell szellőztetnie a fejét, vagy kell egy hideg zuhany, amitől észhez tér, és lenyugszik. A teste felforrósodott, és úgy pattant fel az ágyból, mint akit fegyverrel kergetnek. Bezárkózott a fürdőbe, és hideg vízzel mosta át az arcát. Nem sokat segített, kétségbeesetten nézett a tükörképére, és próbált nem a lányra gondolni.
- Szedd össze magad, ember! – szólt saját magára szigorúan.
Hogy süllyedhetett ilyen mélyre, hogy a tanítványáról fantáziál? Mégis akaratlanul olyan képek csúsztak a fejébe, amiben a lánnyal hiányos öltözékben élvezik egymás társaságát. Mi ütött belé?
Hirtelen lendült a keze, olyan volt, mintha magától mozdult volna, majd egy pillanat múlva égni kezdett az arca ott, ahol felpofozta magát.
- Ezt most azonnal be kell fejezned - mondta a tükörképének.
Bizonygatnia kellett magának, hogy nem Rebeka érdekli, csupán női léte. Hiszen Rebeka egy csinos lány, ő pedig férfiból van. Egy olyan férfiból, aki elég ideje nem volt nővel ahhoz, hogy ilyen gondolatokat keltsen benne egy lány jelenléte.
Végül lekapta magáról a ruháját, és beállt a zuhanyba, hogy lehűtse magát. Ez még csak a harmadik nap, a fele még hátra van. Ki kell bírnia.
Valamelyest lehiggadt, bár gondolatai egyáltalán nem tisztultak ki. Bármennyire is szégyellte magát miatta, be kellett ismernie magának, hogy akarja a lányt. Hozzá akart érni, meg akarta csókolni, és mélyen magában igazán remélte, hogy a teraszra kitett matracot száradás helyett elsöpri egy újabb vihar.
Mintha csak a sors megismételné önmagát - és gúnyt űzne Szilveszterből - Rebeka pont akkor lépett be a szobába, hogy ebédelni hívja a férfit, mikor az már szekrénye előtt, egy szál alsónadrágban állva kezébe vette farmerját, hogy azt is felvegye.
Rebeka száját egy apró sikkantás hagyta el, hogy aztán szégyenlősen elforduljon.
- Édes istenem! Hát, maga nem tanulta meg, mi az az intim szféra? - morgolódott Szilveszter, s ő is a másik irányba fordult, bár inkább a lány megjelenésére reagáló teste miatt, mintsem szemérmességből.
- Hé! - fordult vissza a lány megfeledkezve a helyzetről, és a félmeztelen férfi felé trappolt. - Ez az én szobám is! Honnan kellett volna tudnom, hogy maga éppen délután fél egykor óhajt fürdeni? - teljesen kiakadt már most, a harmadik napra a férfi hangulatingadozásaitól.
Szilveszter nyelvén már ott volt az a csípős, sértő válasz, ám megtorpant. Tényleg sértegetni akarja Rebekát? Meglepődve vette észre magán, hogy esze ágában sincs megbántani a lányt.
- Ne haragudjon, csak meglepett a felbukkanása - sóhajtott végül. Még ő maga is érezte, hogy szokatlan tőle ez a viselkedés.
- Öhm... - hökkent meg a lány is. Ekkor tudatosult csak benne, hogy mentora most veszi magára fehér ingét, s teljes felsőteste fedetlenül van előtte.
Szilveszter nem tudta nem észrevenni, hogy Rebeka megbámulja őt, mire újabb, oda nem illő gondolatok fészkelték be magukat a fejébe.