Vágyott érintés

7.

  Szilveszter feleslegesnek tartotta, hogy felmenjen a szobába, hiszen úgyis ő mosogat. Rebeka viszont miután elpakolta a piszkos tányért, a lépcsők felé vette az irányt.
Szilveszter a szájába vette a cigarettát, s már a gyújtó lángja is égett, ám mielőtt a kettő összeért volna, megállt. Miért is akar rágyújtani? Semmi értelme... Elgondolkozott egy pillanatra. Tudta, hogy általában a cigarettázás segít neki abban, hogy lenyugodjon egy kicsit, de az elmúlt napok érzelmi hullámvasútját elnézve, teljesen felesleges volt rágyújtania. Visszatette a cigit a dobozba, az öngyújtót is zsebre tette, s inkább úgy döntött, hogy sétál egy kicsit.
A nap hétágra sütött, még fehér inge ujját is felgyűrte könyökéig, s farmerja zsebébe dugta kezét. Elméje úgy járt, mint már régen nem: próbálta összerakni a képet, nem értette, mi történik vele, hogy a lánnyal mi van, azt pedig már meg sem kísérelte, hogy megfejtse.
Rebeka a teraszon állt, s évek után először rágyújtott. Mikor a szobába lépett, azonnal meglátta a dohányzóasztalon hagyott, bontott cigarettás dobozt. Nem bírt ellenállni a kísértésnek, egyszerűen csak érezte, hogy a cigitől jobban fogja érezni magát. Vagy talán csak remélte, hogy valami segíthet abban, hogy rendbe tegye magát.
Mégis mit gondolt? Mit művelt az asztal alatt? És a férfi miért nem állította le? Vagy, ha nem is akart feltűnést kelteni, akkor legalább arrébb húzhatta volna a lábát!
Mélyen letüdőzte a füstöt, hogy aztán kifújja, mintha a problémáitól és gondolataitól is ilyen könnyen megszabadulhatott volna.

Eközben a konyhában végzett az ebéddel Zsolt is, aki azonnal félrehívta Katát, amint a nő tányérjáról az utolsó szem krumpli is eltűnt.
- Figyelj csak - kezdte a férfi, miután kikapcsolta a mikroportját, és a nőt is erre kérte. Sok mindent megtett a színházért és a showműsorért, de ehhez senkinek semmi köze nem volt. Kata érdeklődve hallgatta. - Szerintem valami van Szilveszter és Rebeka közt.
- Azért, mert már nem ölik meg egymást a tekintetükkel? - kérdezte a nő értetlen mosollyal, miközben leültek a társalgóban lévő kanapéra. Tudták, hogy be van kamerázva, de az nem vesz hangot, így nyugodtan beszélgethettek.
- Hát, épp ez az! - mondta Zsolt. - Most pont, hogy felfalják egymást!
- Csak képzelődsz - legyintett a szőke.
- Figyelj - hajolt közelebb a férfi, mintha bárki meghallaná őket. – Amikor leesett a szalvétám ebédnél, és lehajoltam érte - folytatta - igaz, hogy csak egy pillanatra láttam, és csak a szemem sarkából, de...
- Nyögd már ki! - szakította félbe Kata türelmetlenül.
- Jó-jó, csak ne kiabálj! - hátrált Zsolt, majd újra bizalmas hangszínre váltott. - Szóval a lábaik egymáson voltak.
- Hogy mi? - hüledezett a nő. Nem akart hinni a fülének!
- Mondom! - bizonygatta a férfi. - Így - állt fel, és átült a dohányzóasztalra, hogy demonstrálja mit is látott. A lábát Katáéhoz érintette, majd felcsúsztatta rajta, pont, mint Rebeka.
- Ezt te sem gondolod komolyan - mondta a nő enyhén felkacagva, miután Zsolt visszaült mellé. - Szilveszter nem kezdene ki Rebekával.
- Hát, ez az! - lelkesült be a férfi, s ismételte magát, mintha csak ezt az egy mondatot ismerné. - Ezt Rebeka csinálta. Szilveszter meg hagyta!
Kata hallgatott, fel kellett dolgoznia a hallottakat.
- Nem azt mondtad, hogy csak egy pillanatra láttad? A szemed sarkából? - szólalt meg egy idő után.
- De igen, de biztos vagyok abban, amit láttam - erősködött Zsolt. - Miért hoznám fel, ha nem volnék biztos benne?
Kata ismét elgondolkozott. Valami tényleg nem stimmelt a lánnyal és Szilveszterrel, de ő csak arra gondolt, hogy a műsor miatt igyekeznek nem megfojtani egymást, és normális emberek módjára viselkedni. Hogy Szilveszter próbál nyitni Rebeka felé a műsor miatt, és mert megkérte rá.
- Ez akkor is hihetetlen - rázta meg a fejét.
- Persze, hogy az - bólogatott a férfi. - Semmi keresnivalójuk egymás mellett.
- Azért ezt nem tudhatod - figyelmeztette a nő. - Rebeka igazán tehetséges és okos lány, nem mellesleg pedig csinos. És Szilveszter hiába egy zárkózott ember, talán pont egy olyan emberre van szüksége, mint Rebeka.
- Mi van velem? - lépett be a helyiségbe a lány, aki épp csak a nevét hallotta ki a beszélgetésből.
- Oh, semmi - legyintett Kata idegesen. - Csak beszélgettünk.
- De, hallottam, hogy rólam... Tettem talán valamit? - lépett félve közelebb.
- Dehogyis, drágám - lépett oda Kata hozzá, s megölelte. Valóban akart ölelést adni neki, de az igazi célja az volt, hogy kikapcsolja a lány mikroportját is. Műsorban voltak, de nem tartozott minden a közönségre.
- Akkor? - vonta fel a szemöldökét Rebeka. - Hallottam a nevemet.
- Csak... – kereste a szavakat Kata, de nem tudta, mit is mondhatna.
Kata és Zsolt egymásra néztek, nem tudták, mi a megfelelő kifejezés, mondat, amit mondaniuk kellene a lánynak.
- Szóval, mikor leesett a szalvétám, láttam az asztal alatt, hogy... Hogy mit csináltok Szilveszterrel – nyögte ki szemét forgatva Zsolt. Most, hogy hangosan kimondta a dolgot az egyik érintettnek, borzasztó hülyeségnek hangzott az egész.
Rebekát elfogta a félelem. Nem, nem láthatta! De tulajdonképpen mit is látott? Hiszen még ő maga sem értette igazán, mi történik.
- Nem csináltunk semmit - nevetett kínosan a lány. - Véletlenül megrúgtam őt, ezt láthattad.
- Rebeka - lépett közelebb Zsolt, és megfogta a lány karját. - Nagyon jó barátom vagy, szóval remélem, őszinték lehetünk.
- Persze - bólintott a lány. - De tényleg nem történt semmi!
- Szilveszter kétszer annyi idős, mint te, és...
- Mondom, nem történt semmi! - emelte fel a hangját a nő, s elhátrálva kifelé indult. Bár valami mégis történt, de nem tudta micsoda, mégis felháborodott, ahogy Zsolt elkezdte lebeszélni Szilveszterről. Nem akart ő a férfitól semmit, vagy ha mégis akart volna, ahhoz Zsoltnak semmi köze! És lehet, hogy tényleg akar? Badarság!
- Rebeka, ne csináld már! - szólt utána Zsolt.
Ahogy a lány kifordult a helyiségből, Szilveszternek ütközött. Pont annak a férfinak, akit jelenleg a legkevésbé akart látni.
- Elnézést - kezdte Szilveszter meglepődve, de a lány túl mérges volt az udvariassághoz, s a szavába vágott.
- Remek barátai vannak, komolyan! Tartsa meg őket szeretettel! - Azzal se szó, se beszéd ott hagyta a döbbent férfit.
Szilveszter nem értett semmit, de azt még nem tudhatta, hogy Zsolt felajánlotta, hogy mosogat Attila helyett azért, hogy beszélhessen Szilveszterrel, és rá is vár egy olyan beszélgetés, mint amivel az előbb Rebekát támadta le Zsolt.
- Mégis mi a francot csináltatok? - lépett be Szilveszter is a társalgóba.
- Semmit - vágta rá egyszerre két barátja.
- A semmivel ríkattátok meg Rebekát? - mutatott az ajtó felé.
- Mióta érdekel Rebeka? - kérdezte gúnyosan Zsolt. - Azt hittem téged érdekel a legkevésbé, hogy mi van vele.
- Én meg azt hittem, hogy ti a barátai vagytok. Egy barát nem siratja meg a másikat - közölte egyszerűen.
Maga sem tudta, hogy miért védi ennyire a lányt, de amit mondott, komolyan is gondolta, legyen szó bárkiről. Tudta, hogy Zsolt az elejétől fogva jóban van Rebekával, Kata pedig az utóbbi pár hétben vált a bizalmasává.
Nagyon élvezte a csendes sétát a napsütésben, végre egymaga volt, és nem hasogatott a feje sem. Mikor már úgy érezte, kellő idő eltelt, viszonylag nyugodt volt, akkor fordult csak vissza, hogy elintézze a mosogatást, mert nem akarta későbbre halasztani a dolgot. Ekkor ütközött a lányba. Az, hogy Rebekát sírni látta, felzaklatta, így bár korábban arra a következtetésre jutott, hogy a cigaretta nem segít, most mégis már a harmadik mérgét gyújtotta meg. Miután beolvasott barátainak, kiült a kertbe még mosogatás előtt, hogy ismét nyugalomra intse magát, így orrnyergét masszírozva ült az egyik fotelben.
Kata és Zsolt jobbnak látták magára hagyni őt és a lányt is. Egyikük sem akart veszekedni, most pedig semmi másra nem lettek volna képesek.
Szilveszter végül a felénél elnyomta az utolsó cigarettáját, és visszaindult a konyhába. Meglepetésére Zsoltot is ott találta.
- Hát te? - állt meg az ajtóban.
- Gondoltam, beszélhetnénk - mondta kissé félve a férfi.
- Nincs miről - vágta rá Szilveszter. Közben odament a mosogatóhoz, hogy megengedje a vizet.
- Nézd, haver - kezdett bele Zsolt. - A legjobb barátom vagy, csak aggódom érted. Szeretném, ha tudnád, hogy nekem - és Katának is - bármit elmondhatsz. Megbízhatsz bennünk - tette a kezét Szilveszter vállára, de az meg sem rezdült.
- Érdekes - szólalt meg. - Eddig az volt a bajotok, hogy elutasítóan bántam Rebekával, most meg az, hogy kedves vagyok vele?
- Nem ezt mondtam! - hárított kollégája. - Csak azt, hogy ha történt köztetek... Valami - halkult el a férfi. - Akkor nyugodtan elmondhatod.
Szilveszter némán kezdett bele a mosogatásba, és a hallottakon gondolkozott. Mit kéne elmondjon? Hiszen semmi említésre méltó nem történt. Ami meg történt nos, maga sem érti.
- Nem tudom - szólalt meg hosszas hallgatás után. - Nem tudom mi ez az egész, hogy mit akarok.
Zsolt tátott szájjal nézte, ahogy barátjából ömlenek a szavak.
- Nem történt semmi olyasmi, amire ti gondoltok - sandított Zsoltra. - És nem is fog. Rebeka tehetséges, intelligens, fiatal és... - akadt meg egy pillanatra.
- Csinos? - kérdezte Zsolt.
- Nem ronthatom el a karrierjét - folytatta a mondatát, figyelmen kívül hagyva kollégája közbeszólását.
- De... - szólalt meg Zsolt. - Akkor most bejön neked? - kérdezte halkan.
- Ő egy csinos lány, én meg férfiből vagyok, vannak igényeim - válaszolta, miközben elöblítette az utolsó poharat. – Az, hogy össze vagyunk zárva nem csak a villában, de a szobában is, és egy csapatot alkotunk, valamit megbolygatott, ami eddig nem volt ott, most mégis... - hadarta, de aztán elakadt. Semmi értelme nem volt annak, amit mondott. Végül megrázta a fejét, és inkább azzal folytatta, amit a lényegnek gondolt. - Pontosan ezért nem akarok vele semmilyen kontaktot. Még a végén több lenne ebből az egész...Vonzalomból, amit érzek - fejezte be.
Zsolt hosszan hallgatott, amíg a vizes edényeket törölgette. Nem hitte volna, hogy Szilveszter így érez sőt, mostanában meg volt győződve arról, hogy nincsenek is érzései. Szilveszter mindig is különös szerzet volt, de az utóbbi időben sokkal mogorvább, elzárkózóbb, magának valóbb volt, mint előtte. Kezdett aggódni barátjáért már, aztán... Aztán most jött Rebeka. Mindenképp beszélnie kell Katával is, egyedül nem tudja feldolgozni az információt. Hiába mondott volna bármit is, az nem segít a férfin, tudta, hogy ez a megnyílás is csak kétségbeesésében történt. Végül csak megveregette a vállát, miután elpakolták az elmosott dolgokat, majd együtt indultak az emeletre, hogy a délután hátralévő részében pihenjenek a következő feladat előtt.
Szilveszter képtelen volt elhinni, hogy ha burkoltan is, de bevallotta, hogy kívánja Rebekát, és attól fél, hogy beleszeret. Ezernyi gondolattal lépett be a szobába, ahol azonnal megpillantotta Rebekát a fotelben összegömbölyödve. Buta lány, ha aludni akar, miért nem feküdt az ágyba? Halkan lépkedett, nem akarta felébreszteni, de amikor elsétált a lány mellett, halk szipogást hallott az irányából, és azonnal megállt. Most... sír? Mégis mi a fenét csináljon? Nem érezte helyén valónak, hogy rákérdezzen mi a baj, de nem tudott szó nélkül elmenni mellette. Nem tudta kezelni, ha egy nő sírt.
- Jól van? - kérdezte halkan.
Rebeka nem válaszolt, fel sem nézett, csak megrázta a fejét.
Amióta elhagyta a társalgót, azóta nem bírta abbahagyni a sírást. Fogalma sem volt, hogy miért sírt. Úgy érezte magát, mint egy óvodás, akit rajta kaptak valami rosszaságon. Hiszen nem csinált semmi rosszat. Vagy igen? Annyira butának érezte magát, amiért így viselkedik. Zsolt a vádaskodásával arcon csapta a felismerés, hogy kezdi megkedvelni Szilvesztert, és az érzései eluralkodtak rajta, ami sírásban tört magának utat.
- Hozzak valamit? - kérdezte Szilveszter esetlenül. Sosem szerette, ha sírnak körülötte, nem tudta kezelni, de különösen fájt, hogy most Rebekát látta így.
- Csak hagyjon békén - mondta a lány halk, rekedt hangon. Azt hitte a férfi meg sem hallotta.
Szilveszter némán állt a szoba közepén, utálta, hogy tehetetlen volt. De mégis miért érdekelte ennyire a lány? Miért akarta megvigasztalni? Végül egy papírzsebkendővel a kezében állt meg a lány előtt.
- Tessék - nyújtotta felé. – Töröl,e meg a szemét, és szedje össze magát. - Talán nem így kellett volna, de már kimondta. Nem tudott mit tenni.
Rebeka elvette a zsepit, kifújta az orrát, és megtörölte a szemeit. Ahogy ránézett a férfira a vörös szemeivel, csak halványan hasonlított arra a lányra, aki délelőtt olyan vidáman bohóckodott a többiekkel. Szilveszternek összeszorult a szíve.
- Elmondja miért sírt? – kérdezte Szilveszter félszegen.
- Miért érdekli magát? - kérdezett vissza gúnyosan a lány.
- Igaza van, nem érdekel - fordult meg Szilveszter, miközben belül átkozta magát, amiért megint bunkó volt a lánnyal.
Rebeka halványan elmosolyodott, de ezt már a férfi nem láthatta, mert kiment az erkélyre. Lehet, hogy nem a kedvességéről volt híres a férfi, de legalább ezt kiszámíthatónak, biztos terepnek érezte a lány. Rebeka bement a fürdőbe, hogy megmossa az arcát. Ijedten nézett a tükörben lévő lányra, akinek a szemei duzzadtak és vörösek voltak. Nagyon rég nem sírt már, és pocsékul érezte magát emiatt.
Amikor visszament a szobába, Szilveszter még az erkélyen állt, és dohányzott. Óvatosan közelített a férfi felé, és némán állt meg mellette, hogy ő is a korlátnak támaszkodjon. Percekig álltak némám egymás mellett, mielőtt Szilveszter anélkül, hogy a lányra nézett volna, megkérdezte, hogy jobban van-e.
- Azt hiszem - bólintott a lány. - Jól esett kisírni magam.
- És elmondja, hogy miért sírt? - sandított a lányra Szilveszter.
- Azt hittem nem érdekli - mondta nevetve Rebeka.
- Nem is - bólintott Szilveszter komolyan, de magában mosolygott.
Örült, hogy a lány már nem sírt, sokkal szebb volt így.
Rebeka néha úgy érezte, kezd kiigazodni a férfin - ilyen pillanat volt ez is, és pontosan érezte, hogy Szilvesztert állítása ellenére igenis érdekli a problémája. Kimerült a sírástól, így agya eltompult, de már nem érdekelte, hogy nem agyalja túl. Jó érzés volt nem azon pörögni, hogy mit illik mondani és mit nem, mit gondol a férfi, és hasonlók.
- Zsolt és Kata... - azért óvatosan kell fogalmaznia, ha nem akarja kimondani a valódi érzéseit. - Mondtak valamit, ami bár kicsit bántó volt, de nem annyira, hogy így elsírjam magam - vont vállat. - Túlreagáltam, ennyi történt.
- Értem - bólintott a férfi. Érezte, hogy Rebeka direkt ködösített, így nem is erőltette, hogy elmondja azt, amit elhallgatott előle. Nem volt a bizalmasa, nem kellett tudnia mindenről, ami a lánnyal történik.
Csend telepedett rájuk, de egyáltalán nem volt kínos, sőt inkább mindketten megnyugodtak tőle.
- Ledőlök egy kicsit - közölte hirtelen, hosszas hallgatás után Rebeka, s ellökte magát a korláttól.
- Még nem száradt meg az ágya - mondta Szilveszter, s elég volt a tekintetével üzennie, hogy nyugodtan használja a franciaágyat.
- Megtenné, hogy felébreszt, ha kezdődik a délutáni feladat?
- Természetesen - biccentett a férfi, s a lánnyal együtt bement a szobába, hogy kihozza könyvét, s olvasson egy keveset.
Rebeka lerúgta cipőjét, leült az ágyra, majd elnyúlt rajta, s azonnal lehunyta szemét. Szilveszter már a teraszon volt, s nem tudott ellenállni a kísértésnek: kissé elfordította székét, hogy bár a lapokat és az alatta elterülő tájat nézze, de szeme sarkából lássa az alvó lányt, akinek légzése nem sokkal később egyenletes szuszogássá vált.
Nagyjából két óra múlva kopogtak az ajtón, így Szilveszter felkelt a székből, és odasétált az ajtóhoz. Nem bírta ki, hogy ne nézzen rá a még mindig alvó lányra, akinek pólója és szoknyája egy kicsit felcsúszott, amikor nemrég átfordult a másik oldalára. Csak akkor vette észre, hogy tovább nézte a lányt, mint szerette volna, amikor másodjára is kopogtak.
- Igen? – kérdezte, amikor résnyire kinyitotta az ajtót. Detti állt előtte, és szélesen elvigyorodott, amikor megpillantotta Szilveszter mögött a békésen szundikáló Rebekát.
- Gyertek, kezdődik a feladat - mondta. - És ne felejtsétek el a telefonokat! - emlékeztette a férfit, majd elsétált.
Szilveszter becsukta az ajtót, és odalépett az alvó lány mellé. Kifelé fordult az ágy szélének, lábait kissé felhúzva. Arcába belelógott pár hajtincs, amiket a férfi automatikusan simított a füle mögé, miután leguggolt hozzá, így nagyjából egy magasságban volt a fejük.
- Rebeka - szólította meg halkan, majd röviden elnevette magát a gondolatain. - Ébredj, Rebeka! - kezdett el halkan énekelni. – Hagyd az álmokat, hisz vár rád a feladat - írta át a szöveget a jelenlegi helyzetre.
- Azt hittem Mrs. Denvers nő volt - motyogta maga elé a lány, mire Szilveszter újra nevetni kezdett.
- Sosem tudhatja - mondta a férfi mosolyogva.
Rebeka kinyitotta a szemeit, és elmosolyodott, amikor Szilveszterrel találta szemben magát. Már akkor felébredt, amikor Detti bekopogott, de túl jól esett csukva tartani a szemeit, és kíváncsi volt, hogy Szilveszter hogyan ébreszti fel. A szíve hevesen kezdett verni, amikor megérezte a kezet az arcán, és alig bírta ki, hogy ne mosolyodjon el.
- Köszönöm, hogy felébresztett - mondta halkan a lány, majd nyújtózott egyet.
Szilveszter szégyellte magát, amiért ilyen nyíltan megbámulta a nőt, de már oly mindegy volt. Nézte, ahogy a póló még feljebb csúszik a lány hasán, szinte már a melle vonaláig.
- Menjünk - köszörülte meg a torkát miközben felállt a lány mellől.
- Csak egy perc - mondta Rebeka, és felvette a cipőjét, és magához kapta a telefonját. - Oké, mehetünk - mondta, miközben lazán beletúrt a hajába, hogy valahogy kinézzen.
Együtt sétáltak le a lépcsőn, nem szóltak egymáshoz, de mindketten érezték, hogy nem kellenek a szavak. Mindketten elengedték magukban a dolgokat, és hagyták, hogy sodródjanak az árral.
Szilveszter már leért az előszobába, a lépcső aljára, mikor Rebekának még hátra volt néhány fok, és egy óvatlan mozdulattal megbotlott a saját lábában, és lefele kezdett zuhanni a lépcsőn.
Szilveszter éppen hátrafordult, hogy megnézze hova maradt a lány mellőle, mikor meglátta az ijedt nőt. Szinte automatikusan kapott utána, nehogy hatalmas dörrenéssel a padlón végezze.
Hogy is lehetett volna másképp: éppen akkor fordult be a sarkon egy operatőr, mikor Szilveszter karjaiba zuhant a lány, s az szorosan tartotta meg őt. Nem vették észre a kamerát, így a kelleténél egy kicsivel tovább időztek egymás karjaiban, míg észhez nem tértek, és elhúzódva egymástól útnak indultak megint.
A nappali helyiségben, ahol eddig is beszélték a feladatokat, már mindenki ott volt, csak Szilveszter és Rebeka hiányzott. Helyet foglaltak a számukra kijelölt helyen az L alakú kanapé, és Andi mintha csak erre várt volna, beszélni kezdett.
- Remélem kipihentétek magatokat az előző feladat után, ugyanis most egy mozgalmasabb kihívás vár rátok - somolygott a nő csalafintán. - A feladat a következő: minden csapatnak választania kell egy színt, mely a mai napon a csapat színe lesz. Ezután csapatonként mindenkit kiviszünk a mellettünk lévő kis erdőbe, ahol meg kell találnia a telefonon keresztül kapott utasítások alapján a saját zászlóját. Amennyiben útközben az ellenféltől vagy csak véletlenül a rejtekhelyen megtaláljátok az másik csapat zászlóját, az plusz pont nektek, és mínusz pont a zászlaját elvesztőknek.
Rebeka végignézett az asztalra kipakolt színválasztékon, és megakadt a szeme az utolsón.
- Fekete - vágta rá rögtön.
- Fekete - szólalt meg vele egy időben Szilveszter is, mire egymásra néztek.
- Na, a gyászhuszárok! - szólt be nekik Máté, mire mindenki elnevette magát.
- Ha mindenki kiválasztotta a csapat színét, akkor azt hiszem itt az ideje, hogy kimenjünk – szólt Andi, mire meglett mindenkinek a színe.

Kint mindenkit autóhoz kísértek, beültek a járműbe egyesével, majd elindultak az erdő felé. Egyenletesen zötykölődtek, senki nem beszélt sokat.
Már az erdő szélén voltak, ahol tíz asszisztens várta őket, amikor Andi újra feléjük fordult, miután megérkezett mindenki.
- Most kérek mindenkit, hogy álljon egy-egy asszisztens mellé. Igen, így ni. Mindenki máshonnan fog indulni, így arra kérek mindenkit, hogy kapcsolja be a telefonját, és lépjen be a műsor applikációjába – adta ki az utasítást a nő.

Minden résztvevő így tett, és egy perc múlva várták a következő utasítást.
- A bal alsó sarokban találtok egy kis kamerát, ha oda beléptek, meg fog nyílni egy netes kamera, ami automatikusan rögzíti és elmenti az anyagot, amit felvesztek. Arra kérnélek benneteket, hogy videózzátok le a zászlókeresést – folytatta.
- Vlogoljunk? - kérdezte Zsolt.
- Ha úgy tetszik, igen - bólintott Andi.
- Vlog? - suttogta Szilveszter a mellette álló lánynak.
- Video blog. Az emberek videó formában számolnak be a történtekről, vagy adnak tanácsot. Tudja, mint régebben a blogokban - adott Rebeka gyorstalpalót a férfinek.
Nem volt benne biztos, hogy ennyiből megértette, hogy mi az. Igazán mulatságosnak tartotta, hogy Szilveszter ennyire nincs képben a mai dolgokkal, de határozottan tetszett neki, hogy ilyen régimódi. Bár valószínűleg a férfi polihisztor mivoltából adódóan a blogig eljutott a férfi, ha a vlogot nem is értette teljesen.
- Az appon belül tudtok konferenciahívást is indítani, hogy összebeszéljetek a csapattársatokkal. Mindenki megértette a feladatot? - többen helyeseltek, így Andi folytatta. - Nos, akkor megkérném a kedves segítőinket, hogy vigyék el a versenyzőket a kiindulási pontjukra.
Rebeka és Szilveszter váltottak egy utolsó pillantást, mielőtt két külön irányba vezették volna őket. Mintha némán elbúcsúztak volna egymástól.
Rebeka elindította a videóchatet, mikor elindultak az autóval, és várta, hogy a konferenciahíváson megjelenjen Szilveszter is. Vajon tudja, hogyan kell az applikációt használni? Szilveszter még akkor sem volt elérhető, amikor megérkeztek a helyszínre, ahol a statiszta kitette őt, majd sok sikert kívánt és eltűnt.
Rebeka újból megpróbálta elérni Szilvesztert, de megint nem járt sikerrel. Sóhajtva indult el az ösvényen, hogy a zászló keresésére induljon. Bekapcsolva hagyta a kamerát, és maga elé tartva a telefont, beszélni kezdett.
- Most indultam el, egyelőre csak előre visz az út, semmi érdekeset nem látok. Szilvesztert egyelőre nem értem el, de hamarosan újra megpróbálom, addig is követem az ösvényt.
Nagyon bénán érezte magát, ahogy a kamerába beszélt a semmiről, ezért a színházi próbákról kezdett el mesélni. Mesélt arról, milyen jól érezte magát a próbákon, mennyire örült, hogy új embereket ismerhetett meg, és milyen nehézségekbe ütközött. Éppen benne volt egy sztoriban, amikor megjelent előtte az első feladat.