Egy tragikus eset. Egy nehéz élet. Könnyekkel és veszélyekkel teli évek. Ez mind része volt Spencer Hastings eddigi életének. És akárhányszor próbálná elfelejteni, egy betűről eszébe jut az egész. A. Minden miatta történt. Miatta halt meg a számára...
Érezted már, hogy a világ hirtelen megáll? Hogy mintha kirepülnél az űrbe és kívülről néznéd a lezajló eseményeket? Spencer pontosan így érezte magát ahogy Kol idegtépően lassan sétált közelebb, gyilkos tekintetét végig a testvérei mérges és rideg szemein tartotta. Az idő rémesen lassan telt. A lány levegőt is alig kapott, és a szíve szinte a torkában dobogott. Az időjárás mintha fagyosabb lett volna és a szél is feltámadt.
- Ekkora árulást még tőled sem vártam volna - szólalt meg Klaus. Vagyis úgy gondolta így hívják, mivel a mögötte álló volt Elijah, Kol pedig ezt a nevet mondta. A három férfi között nem lehetett nem érezni a feszültséget. Kol elé állva egy fagyos mosolyt villantot az előtte állókra.
- Még tőlem sem? Azt hiszem ezzel megsértettél Niklaus! - a hangja játékos volt ugyanakkor durva. Spencer csak kapkodta a tekintetét. Elijah előrébb lépett, az arca rémületet, értetlenséget és komolyságot mutatott. Éppen mondani készült valamit amikor Klaus felrakta a kezét, hogy megállítsa.
- Meg sem kéne lepődnöm, hogy kisfiús sérelmeid miatt megöletnéd a családod... ráadásul vele - Klaus tekintete Spencerre vándorolt és látszólag nem tudta, hogy melyik érzelmet engedje szabadjára; a dühöt, az undort vagy a bizonytalanságot. A kijelentésére Spencer értetlen arcot vágott. Megöletni? Vele?
- Mégis mir...? - a lány már készült feltenni a kérdést, amikor Kol óvatosan és észrevehetetlenül hátra tette a karját és gyengéden megérintette Spencer karját jelezve, hogy ne fejezze be.
- Nem gondolod, hogy a paranoiád egy kicsit túl ment a határokon? - Kol még mindig a világ legidegesítőbb mosolyát viselte, de közben a tekintete végig gyilkosan rideg volt. Klaus arcizmai végig merevek voltak miközben lassan és vészjóslóan lépett hármat, megállva pár centiméterrel Kol előtt. Olyan közel volt hozzá, hogy Spencer attól félt, hogy megfejeli.
- Ha te a közelben vagy a paranoia sosem túlzás - Klaus alighogy kimondta az utolsó szót már ott sem állt. Spencer pislogott egyet, és mire kinyitotta a szemét az ijesztő alak már nem volt ott. Elijah tekintete a lány felé esett, mégsem ránézett, hanem mögé. A szemei rémületet és türelmetlenséget tükrözött, de parancsoló volt és tiltó. Kol is felé fordította a fejét, és mélyen beszívta a levegőt. Spencernek meg sem kellett fordulnia ahhoz, hogy az a gondolat kúszon a fejébe, hogy Klaus valamilyen megmagyarázhatatlan módon mögötte állt. Elijah igazolta feltevését.
- Niklaus! Elég! - mérges volt a hangja és győzködő.
- Elijah, nem bébiszitterkedni jöttél, szóval ne mond meg mit tegyek - a mellkasa hirtelen Spencer hátához szorult. A bal tenyerét álla alá támasztotta, míg a jobbat a tarkójára tette. Annak ellenére, hogy a mozdulat gyengéd volt, utána mégis erősen szorította a fejét két keze közé. Spencer szívverése hihetetlen tempóban vert, szinte érezte ahogy a bordáihoz ér, szédülni kezdett a gyors levegővételektől és úgy érezte, hogy az agya annyira lezsibbadt, hogy felrobban. A félelem átjárta minden porcikáját, ezzel remegést okozva.
