Szerelem a paradicsomban (Befejezett)

🌳Hatodik rész🌳

Hamar eljött a nagy nap és Ikarival a templomban megesküdtünk. Életemben nem voltam még ennyire boldog és a nép ujjongott. A lagzin táncoltunk és mulattunk, de Vladimirt nem láttam sehol. A fürdőben találtam meg, nagyon rosszul volt.
- Vladimir! - rohantam oda hozzá.
- Rosszul vagyok... - mondta rekedten. Biztos hányt is.
- Gyere, ülj le. - segítettem fel a földről és segítettem neki elmenni a folyosón lévő kanapéhoz.
- Csak nem becsíptél, tudod, hogy rosszul bírod az alkoholt. - mosolyogtam rá.
- Semmit se ittam egy epres üdítőn kívül! - motyogta.
- Jaj drága. Gyere, mutatok valamit amitől jobban leszel. - megfogtam a kezét, felsegítettem és elkísértem az udvarig, ahol szintén voltak emberek, de nekünk most egy kellet. Meg állítottam Vladimirt a rózsák alatt, megkértem, hogy csukja be a szemét és elmentem egy padhoz és onnan figyeltem őket.
Igor ült le mellé és egy csókot nyomott a szájára. Vladimir szeme erre kipattant és sírva a nyakába ugrott.
- Annyira hiányoztál!- mondta sírva .
- Te is nekem, angyalom. - Igor is már sírt örömében. Mennyire fognak örülni, mikor Igor az esküvő után magasabb rangot kap. Gyorsan halad.
Visszamentem Ikarihoz, aki a vendégekkel volt. Szerencsére szereti őt a nép.
- Szia! Együtt a gerlepár? - kérdezte átkarolva a derekam.
- Igen, csak Vladimir rosszul lett, ezért inkább Igorra bíztam. - adtam a szájára egy csókot .
- Mit szólnál, ha csinálnánk egy örököst? - kérdezte perverz mosollyal.
- Hohó! Azért hátrább az agarakkal! Egyezzünk ki abban, hogy megpróbalhatjuk. - mosolyodtam el én is mire felszaladtunk a szobámba.
Az este hátra lévő részében el voltunk, senki se zavart meg minket. Reggel egy szolga ébresztett minket, hogy indulni kellene nászútra. Pár napra megyünk csak el, addig elboldogul Vladimir most, hogy itt van mellette Igor és még egy csomó segéd.
Meglepetéssel készültem Ikarinak, így amikor már közel voltunk az uticélhoz bekötöttem a szemét.
- Oké! Mit tervezel? - kérdezte izgatottan.
- Meglepetés!
- Oké. - hagyta, hogy vezessem. Bevezettem az épületbe.
- Leveszem! És... Tádám! - kiáltottam. Azt hiszem ez volt a legnagyobb meglepetés az életeben, mert egy percig pislogni is elfelejtett. Hogy hol vagyunk? Japánban.
- Az egész hetet itt töltjük. - karoltam bele és vállára hajtottam a fejem. Némán bámulta a tájat a teraszról. A hegyekben vettem egy, kis kastélyt, jó lesz ha kiakarunk kapcsolódni egy kicsit.
- Van még egy meglepetésem. - húztam magam után. Le mentünk a kertbe és ott meg álltam a kertész mögött. Az idős Omega meg fordult és rám nézett, meg hajolt, de mikor meg látta Ikarit ki esett a kezéből a metsző olló.
- Magasságos... - kezdtek el folyni a könnyei.
- Anya? - Ikari suttogott, de így is hallani lehetett a hangját.
- Ikari! - ugrott az omega a nyakába. Kicsit hátrébb léptem és néztem őket. - Azt hittem soha többé nem láttlak.
- Anya! Én... - alig tudott megszólalni, de aztán rám nézett.
- Anya! Ő itt a férjem, Pain.
Az idős omega pont úgy nézett ki mint a fia, csak a testalkata volt olyan mint az enyém. Oda jött és engem is meg ölelt.
- Köszönöm.
- Én is köszönöm. Úgy sejtem ön nélkül ez az erős alfa nem lenne mellettem. - mosolyogtam rá mire homlokon csókolt.
- A szellemek aldjanak meg titeket boldogsággal.
- Meg persze egy - két gyerekkel is. - tette hozzá Ikari. Nem jönnek majd azok olyan könnyen sajnos... Nem tudok mikor mondjam el neki...
- Ide hívom apádat és az öcsédet. - mondta az omega.
- Öcsém? - kerekettek ki Ikari szemei.
- Igen, egy cuki kis omega pont olyan mint apád. - mesélte a férfi.

Estére Ikari egész családja és a közeli barátok ide gyűltek. Nem is bánom, azért ide jöttünk, hogy Ikari boldog legyen és találkozhasson a szeretteivel. Hajnalig itt voltak a vendégek, mikor végre el mentek le ültünk a szülőkkel a kotatsu köré.
- Nem hittem volna, hogy királyként foglak viszont látni fiam. - mondta Haruki, Ikari apja - Mondjuk azt se hittem, hogy valaha viszont látlak.
- Ikariiiiiiii, olyan szép a feleséged én is ilyen szép leszek? - kérdezte a 10 éves kis omega.
- Biztos vagyok benne Nagisa, te is ilyen leszel. - válaszoltam és a kisfiúnak.
Végül amikor visszatertünk a hálószobánkba felvettük a pizsamát.
- Szerintem holnap... - nem fejezhettem be mert Ikari szorosan magához ölelt és megcsókolt.
- Köszönöm.
- Szívesen. - lefeküdtünk aludni, másnap a császár meghívott minket teára és beszélgettünk.
Épp hazafele indultunk mikor a futár felènk rohant egy tekerccsel. Vladimir írt nekem.
Elvettem tőle a tekercset és pár perc séta után leültünk egy fa alá, olyan gyönyörű ez a hely. Hangosan olvasni kezdtem.
- Drága Pain,
Sajnalom, hogy a nászutadon zavarlak, de bajban vagyok. Hatalmas bajban, nem írom le a levélben, hogy mi a gond mert félek, hogy kiderülne. Kérlek, gyertek haza, szükségem van rád. Vladimir. - tettem le a papírt.
Ikarira néztem, aki nem örült ennek, mondjuk ki örülne ennek? Vissza mentünk a kastélyba és elbúcsúzva mindenkitől elindultunk.
- Szerinted mi történhetett? - kérdeztem félve mire átölelt és megingatta a fejét.
- Nem tudom, de azt tudom, hogy nem hívnának vissza minket, ha nem lenne komoly baj.
Mikor haza értünk egyből Vladimir szobájába rohantam, majd a cselédek felviszik a dolgaim a szobánkba.
- Vladimir! - rohantam oda hozzá. Ikari is jött mögöttem.
- Pain! - állt fel és ölelt meg.
- Mi a baj? Mi történt? Igorral van valami? Ő hol van?!
- Itt vagyok. - jött be ő is.
- Miért hívtatok vissza minket mi történt? - kérdezte Ikari is.
- Az én hibám az egész. - mondta Igor lehajtott fejjel.
- Mi a baj?
- Pain. Én... Terhes vagyok. - motyogta Vladimir.
- Na bazdmeg.... Nem meg mondtam, hogy vigyázzatok!? - üvöltöttem.
- Pain, nyugodj meg, ne... - jött oda Igor, de úgy pofán vertem, hogy fel szakadt a szája.
- Tudjátok, hogy ebből mekkora botrány lesz?!
- Igor! - szaladt oda hozzá Vladimir.
- Hagyj csak. - mondta es úgy térdelt előttem mint aki a végzetére vár.
- Mondtam, hogy ez lesz, de beszélhet a hülye magának, úgy is le szarják amit mond, mindenki csinál amit akar! Faszért foglalkozok én másokkal! Elegem van belőletek oldjátok meg magatok, de ha bármi probléma lesz belőle rám ne számítsatok! Mindent megteszek érted de egy kibaszott hetem nem telhet el úgy, hogy ne legyen belőle valami baj! Két felelőtlen idióta! - ki mentem és becsaptam magam után az ajtót.
Estig a szobában mérgelődtem majd visszamentem hozzájuk, hogy jól lehordjam őket, aztán kitaláljunk valamit, de sehol sem voltak. Az egész palota azt vallotta, hogy elmentek, senki sem tudja, hogy hová.
Remek, most meg eltűntek. Ennél szebb nászutam nem is lehetett volna, pihenni akartam végre, de nem, nekem olyat nem szabad, jobb ha meg se próbálok olyanokat csinálni amit szeretek vagy boldog vagyok tőle, a végén még világ vége lessz.

Egész éjjel papír munkát csináltam, hiába Ikari a király, a munka nagy része az enyém maradt.
- Pain! - jött be Ikari, de nem néztem rá.
- Pain, tudom, hogy nagyon zaklatott vagy és ez érthető, de nem menekülhetsz a munkába. - fogta meg a kezem.