Szerelem a paradicsomban (Befejezett)

🌳Tizenhetedik rész🌳

Pain:
Eltelt négy hónap, elég rendesen ki kerekedtem és Hisui is megkérte Kyon kezét, aki természetesen igent mondott.
- Hogy vagy? - ült le mellém Vladimir.
- Fáradtan. - mondtam.
- Ki hitte volna, hogy ide jutunk, igaz? Lehetnék most akár Minhep herceg hitvese is Egyiptomban.
- Jobban jártál, hogy nem lettél az. - mondtam nevetve. - Vajon még él, vagy már kinyírta valamelyik szolga? - gondolkodtam el.
- Nem hinném, hogy sokáig bírná. Képzeld, nemrég kihallgattam, ahogy Kyon es Hisui a jövőbeli unokáinkról beszélgetnek. - mosolygott.
- Remélem nekik egyszerűbb lesz mint nekünk. - dőltem a vállának.
- Ne félj! Folyamatosan felügyeltem Kyon fejlődését. - mondta nevetve mire minketten nevetésben törtünk ki.
De a jókedv hamar elszált mikor a hasamhoz kaptam.
- Pain! Mi a baj? - kérdezte ijedten Vladimir.
- Nagyon fáj!
- Hívom az orvost! - mondta és kirohant. Nagyon félek! Mi van ha történt valami?!
Lenéztem és a lábaim közt egy vértócsa volt. Elkezdtem szédülni és elájultam.
Amikor magamhoz tértem sajogott minden tagom, öklendeznem kellett és égetett a hasam. Mikor azonban felnéztem Ikari állt az ágyam mellett, a kezében egy kis pólyával.
- Mi történt? - kérdeztem.
- Pain... - lehajolt hozzám és megcsókolt. - Meg született a harmadik gyerekünk, nézd, alfa. - adta ide.
- Istenem... - átvettem a kicsit és félve megérintettem az arcát. - Szia... - suttogtam még halkabban mire a pici megmozdult és ásított egyet.
- Gyönyörű kislány. - mosolygott ránk az orvos.
- Lány? - kérdeztem.
- Bizony! Az első kislány a családban. - jelent meg Vladimir és Igor.
- Oh...
- Nem örülsz? - kérdezte Vladimir.
- De, csak.... Mindegy. Meddig aludtam? - váltottam témát.
- Majdnem két napig, nagyon aggódtunk. - mondta Igor.
- Akkor nem pihenek tovább. - tettem le a gyereket. - A fáraó mikor jön? Le beszéltem vele egy találkozót és..
- Pain. - szólalt meg Ikari.
- Fáradt vagyok. - motyogtam majd a párnára hajtottam a fejem és háttal a kicsinek elaludtam.

Ikari:
- Mi van ezzel? - kérdezte Igor.
- Nem tudom. - mondtam és a karomba véve a kislányt megpusziltam őt.
- Mi lesz a neve? - kérdezte Vladimir.
- Nem tudom, Pain nélkül nem akarom el nevezni. - kimentünk a szobából, hogy tujon pihenni.
- Nagyon fura. Mikor Leo megszületett le se tette. Mi ütött vajon belé...
- Lehet, hogy... Csalódott, amiért kislány? - kérdeztem félve.
- Az is lehet. Mikor még kicsik voltunk mondta, hogy nem akar soha lányt, de nem olyan aki e miatt ne szeretné a saját gyerekét. - gondolkodott el Vladimir.
- Vagy az a baja, hogy nem volt magánál mikor született. Ez eléggé össze szokta zavarni az omegákat. - mondta Igor.
- Nem tudom.... Remélem nem fogja sokáig ezt csinálni.
Sajnos a reménykedésünk hiába való volt. Pain nem akarta se látni, se elnevezni a kicsit. Kérte, hogy Xayuri vigyázzon rá és őt hagyjuk békén.
Azonban nekem elegem lett. Egyik nap megragadtam őt és bezártam a kicsivel egy szobába.
- Nem lesz ebből baj? - kérdezte Vladimir.
- Bántani csak nem fogja.

Pain:
- Ikari! Azonnal nyisd ki, hallod!? - üvöltöttem, de semmi sem történt. Leszámítva, hogy a gyerek ott bömbölt mellettem.
Nem hiszem el. Le ültem az ágyra és hallgattam ahogy üvölt. Fél órát bírtam rezzenéstelen arccal hallgatni.
- Hallgas már!
Azonban ez csak rontott a helyzeten. Még hangosabban sírt.
Mellé tettem egy plüss állatot mire végre elhallgatott. Visszaültem az ágyra és aludtam.
Azonban éreztem, hogy valami nincs rendben. Fogalmam sincs, hogy mi, de valami nem volt jó. Felkeltem és odamentem a kicsihez.
- Hé... - ráztam meg nagyon óvatosan, de nem reagált.
- Ikari! - hiába hívtam nem jött senki. Percekig dörömböltem az ajtón, de semmi. Órák teltek el mire hallottam kattanni a zárat és egy cseléd jött be egy tálcával a kezében.
Kirohantam a kicsivel az orvoshoz.
- Valami baj van! - sírtam a kislányomat szorongatva. Az orvos rögtön megnézte majd elővett valami kis fiolát és kinyitva a kicsihez tartotta. Azonnal felébredt és tüsszentett párat. Erre az orvos elővett egy kis adag tejet és megetette a kicsit.
- Semmi vész, csak elájult mert nem kapott enni.
- Pain! - rohant be Ikari - Mi történt? - kérdezte és ide jött megfogva a kicsit.
- Én... - rogytam le a padlóra. Azért sírt mert éhes volt. Én is megetethettem volna, de nem tettem. Legyőzött a makacsságom és gőgöm es belerúgtam a saját lányomba, aki semmit se ártott nekem.
Ikari átölelt és segített felállni.
- Gyere, menjünk. - mondta és vissza mentünk a szobánkba.
- Pain! Kérlek! Beszélj hozzám! - mondta kedvesen.
- Mit mondjak? El basztam.
- Mi volt a baj?
- Nem tudom mit kezdjek egy lánnyal.
- Bármit! Tudom, hogy új és, hogy nem így akartad, de már itt van és szerintem nagyon jól meglesztek. - ölelt át. A doktor ekkor jelent meg a kicsivel, akit átadott nekem.
- Etesd meg, addig kettesben hagyunk titeket. - mosolygott majd kimentek.
Miután megetettem vissza jött Ikari.
- Jobban vagy? - kérdezte.
- Igen. Nem hiszem el, hogy ott hagytam volna.
- Micsoda? - nézett rám értetlenül.
- Ott akartam hagyni a szobában, nem akartam vele foglalkozni.
- Nézz rá, Pain. Szerintem rád hasonlít. - mosolygott rám. A kicsire vezettem a tekintetem, aki most is engem nézett a nagy barna szemeivel.
- Mi legyen a neve? - kérdeztem.
- Nevezd el te. - mondta.
- Akkor legyen... Luna. Olyan szép arca van mint a holdnak.
- Oké. - mondta Ikari.
- Ugye nem haragszol rám, kicsi Luna? - simogattam meg a pofikáját mire felnevetett és elkapta a hajam.
Jól megrángatta, de meg is érdemeltem.
- Ne bántsd. - fogta meg Ikari a kezét nevetve.
- Anya? - dugta be a fejét Hisui és Leo. Odajöttek hozzank és egyenként adtak nekem egy puszit.
- Hogy vagy? - kérdezte Hisui.
- Sokkal. - öleltem őket is meg.
- Játszol velünk? - kérdezte Leo.
- Igen, kicsim. - szipogtam egyet. Most annyira boldog voltam. Itt volt a két derék fiam, a csodaszép kislányom és a szerető férjem, aki mindig mellettem állt.

Teltek a napok és elég jól össze szoktunk. Luna nőtt a fiúk meg állandóan körülöttem voltak.
Hisui és Kyon pedig már a mennyegzőjükre készülődtek. Furcsa volt, hogy Hisui ugyanúgy mezei virágokhoz ragaszkodott mint én az esküvőmön, de Kyon csokra a legszebb rózsákból lett összeállítva.
Rengetegen eljöttek, mindenhonnan voltak vendégek.
Ikari szülei is eljöttek. Hisui nagyon izgatott volt, alig bírt egyhelyben állni.
- Tudod, mikor gyerekkorodban kijelentetted, hogy Kyont veszed el, akkor még nem hittem, hogy valóra fog vállni. - mondtam és megigazítottam a köpenyét.
- Ha én egyszer mondok valamit akkor azt be is tartom. - mondta kihúzva magát.
- Nagyon büszke vagyok rád, fiam. - nyomtam egy puszit a homlokára mire ő szorosan megölelt.
- Köszönöm, anyám. Mindent köszönök.
- Gyere, ne várasd az asszonyt mert nyakon verlek. - húztam magam után.
- De anyaaaa!- mondta nevetve
Hát összeházasodtak. Azonban a boldogan amíg meg nem csak két hettel az esküvő után pecsételődött meg. Kyon mindenkit összehívott ebédre, szerintem Hisui se tudta, hogy miért.
- Mondani akarok valamit! - állt fel Kyon vidáman.
- Drágám, ugye nincs baj? - fogta meg a kezét.
- Nem, semmi baj. - mosolygott rá.
- Akkor miről van szó, kincsem? - kérdezte Vladimir.
- Én... Terhes vagyok.

Hisui:
Kiesett a kezemből a villa és Kyonra néztem. Ő is engem nézett.
- Örülsz? - kérdezte félve. Feláltam és magamhoz öleltem
- Szeretlek.
Hallottam, hogy szipog és felnézett rám a csillogó szemeivel. A kezét finoman a hasára csúsztattam és nyomtam rá egy puszit.