Only Angel |L. S.|

15. Fejezet

Harry

Arra ébredni, hogy épp kikívánkozni készül a múlt esti vacsora, aztán a vécé fölé hajolva kiadva azt, nem olyan kellemes érzés.

Ez ment már harmadik napja. Egész napos rosszullétek, hányinger, fejfájás. Ha lehetséges lenne, azt gondolnám, hogy terhes vagyok.

Niall állandóan hívogatott, de nem volt erőm felvenni a telefont. Az izmaim legyengültek és folyamatosan folyt rólam a víz. Viszont elegem lett, így nehezen, de felálltam, a vécét lehúztam, majd megmosakodtam. A tükörbe nézve ismerősként fogadott a beesett arc, karikás szemek és a sápadtság. Így néztem ki, mikor a gödör legmélyén voltam, csak akkor nem eresztettem pocakot. Az utóbbi napokban nagyon sokat ettem, akár nappal vagy éjszaka volt.

Félmeztelen testem végig mérve fintorogtam. Azt kívántam, bár olyan vékony lennék, mint régen voltam. Akkor szerettem a tükörbe nézni, mert megvoltam elégedve, amit láttam. De ez megváltozott. Az önbizalom hiány egy rossz dolog, ami képes tönkretenni az életet. Most ebben szenvedtem.

Sóhajtva kötöttem fel majdnem vállig érő göndör hajam egy kontyba és kilépve a mosdóból, a nappaliba mentem. Az óra reggel kilencet mutatott, én pedig -hiába adtam ki vacsorámat- farkas éhes voltam. Mire elkészítettem reggelimet, ami tojásos szendvics volt és betömtem négy darabot, már fél tizet ütött az óra. A fejem hirtelen kezdett el lüktetni és tarkóm szúrt, de olyannyira, hogy szemeim könnybe lábadtak. A telefon a pulton hevert, így megkeresve barátom számát, hívtam vissza. Egyből felvette, viszont csak annyit tudtam kinyögni, hogy siessen, mert nagyon rosszul vagyok, utána kis fekete pontokat látva, kiesett a készülék a kezemből és elnyelt az ismerős sötétség.

[...]

Hideg van. Ez volt az első gondolatom, mikor ébredezni kezdtem. Tarkómon egy pont nagyon fájt és egyből oda akartam nyúlni, viszont a láncok, amik a kezeimen voltak, megakadályozták tettem. Szemeimet nagy nehezen, de kinyitottam. Egy halványan pislákoló lámpa adott egy kis fényt. Kitudtam venni, hogy a saját pincémben vagyok megkötözve. Egyből az jutott eszembe, mégis ki az a vadbarom, aki az embert leüti, majd a leütött áldozatot a saját pincéjében tartja fogva. Biztosan egy amatőr, aki nem túl gyakran ejt rabul idegeneket.

Gondolataimból léptek zaja térített ki, majd egy ajtó nyitódás. Zakatoló szívvel vártam, hogy megjelenjen bántalmazóm.

- Nicsak, úgy látom felébredtünk. Már vártam, hogy személyesen is találkozzunk - hangján érezhető volt a gúny, melyet annyira utáltam. Kilépett a sötétből és meglepődve néztem, nem sokkal lehet idősebb nálam és nem volt egy kugyúrt állat, mint először gondoltam. Szőke haja fel volt nyírva oldalt, középen többet meghagyva. Nem volt csúnya, sőt, kifejezetten jóképűnek találtam volna, ha nem ütött volna le.

- Mégis ki vagy te? -hangom a torkom kiszáradása miatt rekedtebben hangzott, mint általában. Közelebb lépkedett, lehajolt és arcát majdhogynem a nyakhajlatomba temette. Próbáltam elhúzódni tőle, kevés sikerrel. Hátam teljesen a falnak nyomódott, így csak elfordítani tudtam a fejem.

- Hmm... Annyira jó az illatod.. Igaz, már messzebb is lehet érezni, mégis... közelebbről csábítóbb - suttogta fülembe, kezét combomra tette és kicsit belemarkolt. Összerezzentem, ahogy nyakam kezdte belepni puszikkal, majd ez átment szívásba, amely egyre erőteljesebb lett. Nyöszörögtem a fájdalomtól és az undortól, amiért elkezdett bemocskolni. Kezeim mellkasára tettem és durván ellöktem magamtól. A földre huppant s pár pillanatig meglepődve nézett rám, de tekintete átváltozott dühössé.

-Oké, te akartad. Úgy látom jobban szereted, ha durván bánnak veled -féltem, sőt, rettegtem és agyam képeket vetített le elém, ahogy agyonver és megkínoz. De cseppet se számítottam rá, hogy teljesen más az elképzelése.
Hozzám lépett, majd elkezdte kicsatolni övét. Egyből leesett. Megakar erőszakolni. Szemeim megteltek könnyekkel és kétségbeesetten ráncigáltam a láncokat, melyek már felsértették bőröm, de akkor nem érdekelt, csak a szabadulás vezérelt. Ő megelégedve hisztérikus próbálkozásom, kötötte össze a két kezem egy másik lánccal és rövidebbre húzta azokat. Könnyeim megállíthatatlanul folytak.

Pólómat leszakította rólam, majd eldobta. Nadrágom lehúzta alsómmal együtt, én pedig már zokogva kiabáltam és ellenkezdtem. Rugdosni is próbáltam, de mindhiába, ő erősebbnek bizonyult és lefogta lábaim. Ő is bokáig letolta ruháját, és tagja már meredezett. Tekintetem elkaptam róla, a hányinger kerülgetett.
Megfordított, így háttal voltam neki. Szemeim össze szorítottam és rettegve vártam a következményeket.

- Gondoskodom róla, hogy mikor Louis bassza szét a segged, én jussak az eszedbe - sziszegte a fülembe, majd váratlanul tolta belém magát, én pedig felkiáltva szenvedtem durva lökéseitől.

- Állj meg! Kérlek...

- Harry...

- Hazz, kelj fel!

- Ne.. ne bánts.. -hirtelen világosodni kezdett. Szemeim hunyorítva nyitogattam és tisztítószag keveredett a levegőben.

- Végre... -sóhajtott valaki mellettem. Felé néztem és megláttam egy aggódó, kék szempárt.

- Lou..

-Itt vagyok, semmi baj. Kórházban vagy, biztonságban. Hogy érzed magad? -ült le a mellettem lévő székre, bal kezem az övébe tette és összekulcsolta. Megnyugodva hunytam le szemeim.

- Rosszat álmodtam... -hangom halkan szólt és félő volt, meg sem hallotta.

- Nincs semmi baj, édesem... -kicsit megszorította kezem és éreztem, hogy közelebb jött, majd homlokomat megpuszilta, másik kezével az arcomat cirógatta. Halkan bár, de felsóhajtottam és biztonságban éreztem magam. A karjaiban tartott és nem eresztett, s ezért hálás voltam neki.

Azt hiszem, szerelmes vagyok belé.