𝑀𝑎𝑘𝑒 𝑚𝑒 𝑓𝑒𝑒𝑙 𝑠𝑜𝑚𝑒𝑡𝒉𝑖𝑛𝑔 - 𝐺𝑒𝑜𝑟𝑔𝑒 𝑅𝑢𝑠𝑠𝑒𝑙𝑙 (2)

839 50 29
                                    

-Hazel, elmegyek futni, nem baj ha megint itt hagylak? - kedd reggel még kómásan iszogatva a kávémat mosolyogtam Nicholasra, aki az arcomat puszilta meg.
- Dehogy, menj csak nyugodtan - ráztam egy aprót fejemen végigsimítva vállán.
- Akkor körülbelül két óra, és jövök - húzta magára a cipőjét és intett egyet, majd kiszaladva a szobából halkan becsukta az ajtót.

Sóhajtva sétáltam ki a konyhába, hogy valami ehetőt kerítsek magamnak amikor a pult és a testem durván találkozott, ezzel beütve az oldalamat, és lesodorva a földre Nicholas telefonját.

Egy nagyot szisszenve odakaptam a fájó területhez, majd megállapítottam, hogy ebből bizony egy szép kis színes folt lesz, és abbahagyva a saját magam sajnáltatását lehajoltam felvenni a telefont.
Ahogy megfogtam, a képernyő felvillant, én pedig akaratlanul is, de elolvastam az értesítéseket. Tömérdek instagram üzenet, megjelölés mellett kiszúrtam a messenger logó alatti feliratot.

From Sandra❤

Ha végeztél, felhívsz? Hiányzik már a hangod!

Az üzenetet elolvasva teljesen összezavarodtam. Számítottam rá, hogy a kapcsolatunk nem fog örökké tartani, hiszen nem is vagyunk szerelmesek egymásba, de egy apró részemnek rosszul esett az, hogy Nicholas a tudtom nélkül egy lányt szédít. Másik oldalról viszont örültem, hogy sikerült találnia valakit, akit megérdemel, és így talán véget tudunk vetni ennek az egésznek úgy, hogy semelyikünk nem sérül.

Hiszen letagadhattam vola magamnak, de akkor is tudtam, hogy az én érzéseim sem semlegesek George iránt, és bár ez egy nagyon ostoba és hülye döntés, de én mégis úgy éreztem, hogy meg akarom ismerni.

Abban a pillanatban csak annyit tudtam, hogy szükségem van egy kis friss levegőre, nyugodtságra, hogy tudjak gondolkodni.

Gyorsan magamra kaptam egy pulcsit, a cipőmet, és egy baseball sapkát, majd kulccsal bezárva az ajtót hevesen elindultam a kijárat felé, amikor hirtelen egy erős felsőtestbe ütköztem.
- Ne haragudj! - George bocsánatkérő hangját meghallva sóhajtottam egyet, majd egy mosolyt erőltetve felnéztem rá.
- Semmi baj!
- Sétálni mész? - mélyedett el szemeimben, melynek köszönhetően arcom majdhogynem hasonló árnyalatot produkált, mint egy Ferrari versenyautó.
- I..igen - bólintottam, a földet pásztázva.

- És nem bánnád, ha csatlakozom?
- Nyugodtan - rántottam meg vállaimat úgy téve, mintha közel sem érdekelne az egész szituáció, pedig a szívem majd kiugrott helyéről.
- Csak mert jelenleg semmi dolgom nincs.
- Nocsak, egy világhírű forma 1-es pilótának semmi dolga nincs? - nevettem el magam, ahogy kiléptünk a hotelből.
- Most mit csináljak? Az edzőm a családjával beszél telefonon, és az ő pici gyerekeivel ez eltart egy kis ideig, ha jól tudom Nicholas edz bár javíts ki ha nem - pillantott rám, mire én bólintottam egyet- én ma már edzettem, adatokat elemeztem és filmeztem is, több program ötletem viszont nincs úgyhogy kapóra jöttél.
- Hát ez igazán megtisztelő - hunyorogtam felé az erős napsütésben, mire ő olyat tett amivel szívemet teljesen felmelegítette. Egy gyors mozdulattal lekapta magáról a napszemüveget és rám rakta, miközben egy apró tincset a fülem mögé tűrt.
- Sokkal jobb - mosolyodott el majd hirtelen észbe kapva heves magyarázásba kezdett, kezeivel hadonászva - mármint, nem azért mert eltakarja az arcod, nem úgy értettem, csak..
- George, értettem - szakítottam félbe, de nevetésemet nem tudtam visszafogni.
- És kinevet. Hát szépen vagyunk, mondhatom - sértődött meg játékosan, azt a hatást várva, hogy én majd megsajnálom de pont az ellenkezőjét érte el ezzel, hiszen csak mégjobban nevetni kezdtem - na jól van Hazel, ami sok az sok! - kiáltott fel, a következő pillanatban pedig ujjai már a derekamat súrolták, és csikizni kezdett, ennek köszönhetően belőlem pedig furcsa, visító hangok kívánkoztak ki.
- Hagyd abba, hagyd abba! - kapálóztam, majd gyorsan nyaka köré fontam kezeimet, hogy nehogy elessek, de nem számítottam mélyen kémlelő, varázslatos szempárjára.

F1 𝑛𝑜𝑣𝑒𝑙𝑠 𝑓𝑟𝑜𝑚 𝑀𝑒 𝑡𝑜 𝑌𝑜𝑢Where stories live. Discover now