Újra

LIII.

Édes illat.

Ez volt az első, ami álmos tudtáig jutott és lassan visszahozta az álomvilágból a valóság mezsgyéjére. Szemhéjai megrebbentek, majd felnyíltak, így téve láthatóvá zöld szemeit, melyek először homályosan mérték fel a körülötte lévő világot. Eleinte hunyorognia kellett, hogy megszokja a szemébe áramló napfényt, de ez hamar megtörtént.

Lassan felült és megtörölte szemeit, miközben ásított egyet, végül az órájára nézett. Halványan elmosolyodott, mikor rájött, hogy bőven van ideje. Aztán a mosoly lassan az arcára fagyott. Van ideje.

De mire?

A kérdés nyomán végtelen űrt érzett, mintha valamit elfelejtett volna, de nem tudta, mit.

Egész reggel ezen gondolkozott, miközben készülődött és még akkor sem ért a végére, miközben Konoha utcáit szelte.

-Sakura!-hallatszódott a magas hang, mire felkapta a fejét. Tekintetével a hang tulajdonosát kereste, aki integetve rohant felé.

-Ino!-fordult felé és hamiskás mosolyra húzta ajkait.

-Na végre, hogy téged is látni.-állt meg előtte csípőre tett kézzel.-Mégis merre jártál eddig?-kérte számon.

-Én..-már nyitotta volna a száját, hogy válaszoljon, de nem tudta, hol volt és azt sem, hogy mennyi ideig volt ott. Teljesen értetlenül meredt barátnőjére, még ajkát sem zárta össze.

-Ez mind?-húzta fel egyik szemöldökét és cinikusan méregette a rószaínt.-Ki vele! Milyen küldetésen voltál?-faggatta tovább, mire az felkapta a fejét.

-Küldetés?-kérdezett vissza. Már-már fájt a feje, ahogy próbált visszaemlékezni, de semmi nem jutott az eszébe.

-Csak nem beverted a fejed?-lépett közelebb és kék szemeivel külsérelmi nyomokat keresett.

-Nem!-hárította el barátnőjét kissé erélyesen.-Semmi bajom.-folytatta kicsit visszafogottabban.

-Nem tetszel nekem.-szólalt meg Ino pár pillanat múlva, miközben állát vakargatva méregette.

-Semmi bajom!-kapta el a fejét kissé mérgesen.

Zaklatott volt, nem tudta, mi történt vele és azt sem tudta, mire nem emlékszik. Bizonytalan volt és félt.

A szőke kissé szomorkásan kémlelte barátnője sápadt arcát, de nem szólt.

-Sakura..-kezdett bele kissé nyugodtabb hangon.

-Most mennem kell!-iramodott meg a Haruno és magára hagyta az értetlen nőt, aki sűrűn pislogva nézett utána.

Sétált, kocogott végül rohant. Azt érezte, hogy futnia kell. Bármerre rohant azonban, mindenhol falakba ütközött.

-Sakura-chan!-hallotta mai nap már másodszor a nevét és unottan fordult a hang felé.-Sakura-chan.-állt meg előtte.-Hol voltál?-érdeklődött.

-Naruto...-mondta elhaló hangján. Szemei fáradtan villantak magas, szőke barátjára.

-Sakura-chan...-látta barátnője gondterhelt arcát.-Én..-lépett egyet felé. A rózsaszín rákapta szemeit. Hosszasan nézte a smaragdokat.-Mi történt veled?-kérdezte.

-Nem tudom!-mondta ingerülten.-Nem emlékszem.-suttogta.-Mintha valami hiányozna innen.-tette kezét a mellkasára.

-Sakura-chan..-tette a vállára a kezét.