6 •Ígéret:Megölöm!/II

1.8K 63 0
                                    

"Tudás és türelem: ezek a jó harcos ismérvei."

~Theo~

- 5 percet várok még és utána eltűnök.- mondtam Estebannak.
2 napot kellett várnom még őnagyságának jó lett. Így nem kicsit vagyok ideges. Bár addig is volt időm kutakodni utana. Hát nem nagyon jártam sikerrel.

Mióta Noraval volt az a kis összetűzésem nem láttam, pedig olyan sokszór megálltam az ajtaja előtt, de nem mentem be.
Teddy és Daiana a hugom minden nap vittek be neki étélt és innivalót.
Általában a sorsa az volt, hogy landolt a kukába, mert nem evett.
Daiana mondta, hogy nem azért nem eszik, mert ezzel tüntet. Nora azzal magyarázta, hogy nem éhes.
De ahogy hallottam aludni sem alszik.
Ha haza érek beszélnem kell vele.

-Rendben.-bólintott, de ebben a pillanatban nyílt az étterem ajtaja és Mauríció lépett be rajta.
Elengás volt a megjelenése, pont mint az enyém. Arcán nem látszodott semmi érzelem, úgy mint nálam.
Azonban szemében gyilkos fényt véltem felfedezni, ami semmi jót nem sejtet.

-Kedves Theo Ortega! Minek köszönhetem ezt a szívéjes meghívást?

- Herrera!- bólintottam. Az asztal felé intettem, hogy foglaljon helyet, amit meg is tett.- Úgy vélem volna mit megbeszélnünk.

-Nekünk eddig nem volt egymással dolgunk! Most miért lenne?-hátradölt a székben és maga elött összefonta a karjait.

-Azért, mert eddig tiszteletben tartottuk egymás területét és embereit, barátait!
Vagyis ugye eddig! Tudom, hogy új vagy a pályán barátom, így szemet hunynék a botlás felett.- néztem mélyes a szémébe.

-Mégis milyen botlásra gondolsz? Nem rémlik, hogy lenne bármilyen botlásom.- mosolyog rám gúnyosan.

- Tudod! Jai területe semleges terület volt! Előtted senki nem vetemedett arra, hogy ott randalírozzon!- az előttem lévő Whyskey-be beleittam és utána folytattam.- Sőt előtted senki nem ölt ott.

-Akkor új hanyományt teremtettem.- arcán továbbra is ott ült az a gúnyos mosoly.

-Igen, az biztos.- mosolyodtam el, de azonnal átváltottam a gyilkos maffiózóba.- Viszont megölted egy jó barátom és fenyegeted annak pártfogoltját.

-Nem tudom miről beszélsz barátom!- nyájasodott el.

-Valahogy nehezen hiszem el! Santiago nem ezt mondta...- gondolkodtam el hangosan.
Arcára fagyott a mosolya.

- Mi?

- Most jól figyelj! Ha a lánynak valami baja esik, vagy esetleg egy haja szála is meggörbül akkor te halott ember vagy.- vágtam hozzá hidegen.- Santiagot pedig tekintsd tanulópénznek, vagy bosszúnak Jai miatt!

-Ezt meg, hogy képzeled?-pattant fel az asztaltól idegesen.- Te csak ne szórakozz velem!

- "Barátom" itt én vagyok a nagyobb kutya! Enyém New York és Olaszország.- álltam fel én is.- Azt ajánlom, húzd meg magad és felejtsd el, hogy valaha is létezett Nora Ferell! Ő a védelmem alatt áll!

-Majd meglátjuk!- mondta és kiviharzott az étteremből.
A rossz előérzetem nem múlt el, sőt biztos vagyok benne, hogy ennek itt még nincs vége.

Szerelmem maga a maffiaTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang