Itt kezdődött, itt is ér véget

15. Váratlan vendég

Egy szép őszi nap van. Anyu és apu elvitt minket Lilivel iskolába. Lili már nagyon várta, hogy elkezdődjön. Az igazság, hogy én is.

- Sziasztok. - köszönök el anyutól és aputól. - Szia húgi. - behajolok, hogy megöleljem.

- Délután találkozunk, Leah. - mondja sóhajtva. Reggel mindig ilyen durcás.

- És nem ölelhetem meg a kis húgom? - kérdezem és megcsikizem.

- Jól van. Szeretlek Leah.

- Én is szeretlek, Morci. - köszönök el és bezárom a kocsi ajtaját. Bent a suliba James meg is talál.

- Szia kicsim. - köszön a hátam mögött.

- Szia. - megakarom ölelni, de nem engedi. Félre hajtom a fejemet és értetlenül nézek.

- Beszélnünk kell.

- Akkor beszélj. - mondom még mindig mosolyogva.

- Szakítanunk kell.

- Tessék? - kérdezek vissza.

- Már nem érzem azt, amit az elején.

- Ezt komolyan mondod James? - kérdezem. Lehajtja a fejét is bólint.

- Sajnálom. - csak ennyit mond.

- Igen én is. - és elindulok a mosdó felé. Gyorsan letörölgetem a könnyeimet, mert én vagyok az, aki sose sír. Főleg nem emberek előtt. Kimegyek a mosdóból és egyenesen az osztályterem felé veszem az irányt. De olyat láttam, amit nem akartam. Tracy James szájába matat. Nem, nem kézzel. Tracy a legjobb barátnőm. Legalábbis eddig. - Ez most komoly? - trappolok oda a két kétszínű ember mellé, akikben eddig megbíztam.

- Leah, megmagyarázom. - kezdi Tracy.

- Ne, nem vagyok rá kíváncsi. - mondom és elmegyek mellettük. Tracy helyet cserélt egy Joe nevű fiúval, aki eddig James mellett ült. A szívem darabokban, a jó kedvem elmúlt. A nap végén apuék már a suli előtt várnak. - Siessünk Liliért. - mondom nekik. Nélküle nem lesz jó a kedvem. És már csak egy nagy ütközésre leszek figyelmes. Ne. Nem történhet meg megint. Minden jó volt. Miért nem figyelmeztettem aput, hogy menjünk más merre? Miért nem tudtam előre mi fog történni.

- Nem. - kiáltom ezt már hangosan. - Kérem, ne.

- Leah! Leah, kelj fel! - mondja egy mély hang.

- Nem történhet meg újra. - mondom, de még mindig csak forgolódok.

- Leah, kelj fel. - mondja és a vállamon érzem a kezét. - Leah, ébredj. - mondja újból. A szememet kinyitom. Kell pár perc mire rájövök, hogy ez csak egy álom volt. Egy nagyon rossz álom. - Nincs semmi baj. - mondja Dean és magához ölel.

- Légyszi, ne menj el. - mondom neki és bemászik mellém az ágyba.

Másnap reggel a megszokotthoz képest elég későn keltem. 10 óra van. Gyorsan a fürdőhöz veszem az irányt, mert mindenre emlékszem mi történt. A szemem piros. Megmosom hátha jobb lesz a látvány, de nem lett jobb. Kimegyek a konyhába és eddig észre se vettem, hogy Dean a pultnál ül.

- Jó reggelt. - köszönök oda, de a torkom, mintha kiszáradt volna.

- Jól vagy? Szeretnél beszélni róla? - kérdezi nyugodt hanggal.

- Nem. - csak ennyit mondok.

- Kérsz kávét? - bólintok.

- Köszönöm, hogy maradtál tegnap este. - mondom neki halkan, mert tényleg nincs hangom.