Az új lány

3. fejezet / 16 /: Eltelt egy hét

Egy hete, hogy nem mentem suliba. Anyámnak azt hazudtam minden reggel, hogy oda megyek. Az osztályfőnököm meg úgy tudja, hogy lázasan fekszem otthon. De akkor hol voltam? Ez egy igen jó kérdés. Azt hiszem, a mennyországban. Vagyis valami ahhoz hasonló helyen.

Rena és Cameron azóta hivatalosan is felvállalták a kapcsolatukat a közösségi médiákon is. El lettek árasztva undorítóan nyálas képekkel és sok-sok gratulációval. A két érzéketlen meg is érdemlik egymást. Az egyetlen akiről azóta nem hallottam az Sherry volt. Nem válaszolt eleinte az üzeneteimre, végül felhagytam velük. Még csak meg sem nézte, amiket írtam. Az utolsó kapott üzenet a telefonomban Camerontól jött még a bál utáni reggelen, hogy ő mennyire sajnálja és mivel belém szeretett ezidő alatt miattam dobná Renát és megpróbálhatnánk ténylegesen. Valószínűleg Sherry ezt láthatta meg és szaladt el, mert megijedt, hogy nem őt választom. Azóta Rena azt is bevallotta, hogy megtalálta a faházamat és minden beszélgetésemet kihallgatott Sherryvel. Mikor először vittem oda őt Rena már akkor is követett minket, ezért volt olyan nyugodt.

- Csak nem megint azon a lányon gondolkodtál el szivi? - kérdezte mellém lépve Dana.

- Egy hete ismersz csak, de ennyire látszik?

- Mióta ide bekerültél hozzánk csak rajta jár a fejed. Nagyon szeretheted.

- Sosem éreztem még így senki iránt.

- Még mindig nem nézte meg?

- Nem. És kezdem feladni a reményt, hogy valaha is visszakaphatom.

- A holnapi még áll, nem?

- Persze. Ki nem hagynám.

Új barátaim lettek. A fiú, aki a cuccot adta, amitől beálltam, másnap visszajöttem hozzá és nem volt egyedül. Elkezdtek kérdezősködni miért akarom és azóta velük lógok. Az érzés, mikor minden elcsendesül és egy másodpercre megnyugszom még mindig ugyanolyan. Nem vagyok függő, de senkit nem érdekelne az sem ha az lennék. Elveszve éreztem magam és ők befogadtak.

Holnap viszont vissza kell mennem a suliba. Igaz nem azért, hogy tanuljak, csak az igazgatóval szeretnék beszélni. Kell nekem a bál napjáról készült biztonsági felvétel. Dana és a többiek elkísérnek. Úgy döntöttem kell bizonyíték Cameron bűncselekményére és fel fogom jelenteni.

Ezalatt az egy hét alatt kicsit kezdek rájönni ki vagyok. Dana nagyon sokat segít ebben nekem. Nagyon jó barátok lettünk. Azt is tudom már mit szeretnék csinálni. Ezt is neki köszönhetem. Elolvasta pár jegyzetemet és szerinte nagyon jól megy az írás és a fogalmazás. Rájöttem én így tudom magam kifejezni a legjobban. Szeretnék ezzel foglalkozni és ehhez kapcsolódóan valami szakmát nézni.

Szeretem Sherryt. Szerelmes lettem belé. Azt hittem nekem azt kell tennem, amit mások mondanak és eszerint élnem. Cameron csak egy cél volt az életemben, amit el akartam mindig érni és a boldogság, amit vele éreztem, csak az elégedettségből fakadt és nem abból, hogy velem volt. Alig ismertem, alig tudtam róla valamit, de én azt hittem ez így jó. Jó ha nem beszélünk az érzéseinkről, ha magunkba temetjük bármi is ér, hiszen a világ nem láthatja meg, hogyha esetleg szomorú vagy. Nem lehetsz az, mert úgyis el fog múlni. De nem így van. Már tudom, hogy jobb nem tagadásban élni, elfogadni önmagam és, hogy a lányokhoz is vonzódom, főleg Sherryhez. És nem baj ha éppen nem stimmel minden és szomorú vagyok. Nem baj ha ki akarom adni mindazt, ami magamban van mégha nem is érti ezt meg mindenki.

Annyira elterelődtek a gondolataim, hogy arra lettem figyelmes, egyszerre hárman is a nevemet kiabálták a távolból. Feleszméltem és felálltam, hogy odamegyek hozzájuk, mikor megszólalt a telefonom. Csak egy értesítés. Nem gondoltam, hogy fontos, egy hete max csak anyától kaptam üzenetet.

- Ki írt? - kérdezte egy fiú a társaságból.

- Biztos csak anyám. Majd később megnézem. Folytathatjuk?

- Igen.

Míg én külön vonultam a telefonommal és üzenetet akartam írni Sherrynek, addig a többiek iszogattak és történeteket meséltek. Megírtam a kissé hosszúra sikeredett üzenetemet, de végül úgy döntöttem nem küldöm el. Nem keresett, pedig eltűntem, úgyhogy túl kell lépnem rajta.

" Szia Sherry. Tudom, hogy ez vagy a századik üzenetem és mostanra már biztos eleged van belőlem, de el kell mondanom, ami bennem van. Amiket mondtam mind igaz volt, akkor is ha nem voltam józan. Tényleg beléd szerettem, valami hihetetlenül, mert melletted önmagam lehettem és nem korlátoltál. Annyira egy vicces, okos, nagylelkű és aranyos lány vagy. Én magam sem hittem, hogy egyszer ezt fogom érezni főleg nem egy lány iránt. Nagyon sajnálok mindent, ami történt köztünk és ha megbántottalak valamivel. Holnap bemegyek a suliba és az igazgató segítségével feljelentést fogok tenni Cameron ellen. Szeretném, annyira szeretném ha te is velem lennél. Olyan sok mindent el szeretnék neked mesélni, de te meg sem nézed az üzeneteimet. Mindegy, talán így lesz a legjobb."

- Szóval Lauren, mesélsz nekünk a coming out-odról?

- Szívesen... de ti vagytok Sherry kívül az egyedüliek, akik tudják.

- Akkor még a szüleidnek sem mondtad?

- Nem. Nem tudnának elfogadni engem.

- Pedig hidd el, jobb nyitottan és szabadan élni, mint hazudni és titkolózni. Lehet nem lesz könnyű és veszekedni fogtok, de az életed később az lesz. Csak túl kell esni ezen az időszakon.

- El fogom mondani nekik, nyugi.

- Rendben.

- Lauren, elkérhetem a telefonodat? Én lemerültem és fel kellene hívnom anyámat. - kérte Dana.

- Persze, itt van. - mondtam és odaadtam neki.

Pár perc után visszajött és visszaadta a mobilom. A téma elterelődött rólam. Nekem viszont lassan indulnom kellett. Elkezdtem összeszedni a cuccomat és elköszöntem tőlük, majd haza bicikliztem. Anya a szokásos kérdésekkel várt otthon, hogy milyen volt az iskola, jobban vagyok-e már, mint egy hete és kijövök-e mindenkivel. Ja és Cameronnal biztos, hogy nem próbáljuk meg újra, mert szerinte édes pár voltunk.
Miután bekamuztam pár dolgot és felmentem a szobámba, kipakoltam a táskámból a ruháimat. Amint kilépek a házból keresek egy helyet, ahol átöltözhetek valami sötétbe, szakadtba, kivágottba, feketébe. Nem mondom, hogy ez teljesen én vagyok, még próbálgatom magam. De ahogy visszatérek muszáj fenntartanom a látszatot, hogy szerinte normális ruhába léptem ki a házból.

Felvillant a telefonom és egy másodpercre nem akartam hinni a szememnek. Sherry írt most is és délután is, nem anya volt. Pár másodpercig lefagyva álltam és bámultam az üzenetet. Elgondolkoztam, hogy az agyam szórakozik velem és ennyire akarom, hogy írjon, vagy ez a valóság. De nem, ez tényleg megtörtént. Kétszer is írt. Először azt, hogy elvették a szülei a telefonját és most kapta vissza, másodszor pedig találkozni akar, hogy megbeszéljünk mindent és aggódott értem. Hirtelen azt sem tudtam abban a pillanatban mit írjak neki vissza.

♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡
Köszönöm, hogy elolvastad a folytatást, közel két év szünet után. Újra próbálom magam rávenni az írásra, mert szeretem és a legfontosabb személy támogat benne. Remélem tetszik eddig és további jó olvasást!❤