Az új lány

/ 18 / 1 /: Gondolatok

Reggel az ébresztőmre keltem. Rég aludtam ilyen mélyen és nyugodtan gyógyszer nélkül. Pedig este terveztem, hogy azzal alszom el, mert a gondolataim nem hagytak. Végül nagyon hamar álomba merültem, nem is emlékszem mikor. Felöltöztem és elkezdtem készülni a suliba, mikor megzörrent a telefonom. Rezgőre van állítva, mert majdnem minden zajra felkeltem az elmúlt másfél hétben. Fogmosás közben megnéztem és hirtelen majdnem elejtettem. Sherrytől kaptam sorban vagy ötven üzenetet egész délután és este. Sherry valószínüleg semmit sem aludt, csak hogy elérjen mindhiába. Visszaírtam neki miután elolvastam az összes üzenetét.

"Kedves Lora! Elolvastam az előző üzeneted és sajnálom, hogy csak úgy ott hagytalak. Megijedtem. Megijedtem, hogy talán te sem komolyan gondolod és csak nagyon jó barát akarsz lenni. És mindegy is. Tudunk valamikor találkozni? A szüleim elvették egy időre a telefonom a jegyeim miatt. Szeretnék veled mindent átbeszélni négy szem közt. Holnap délután a helyünkön megfelelne? - Sherry"

Majd kiugrott a szívem a helyéről. Úgy tűnik rosszul gondoltam. Mégis csak érdekeltem őt. Vagyis azt hiszem. Találkozom vele ma a földünkön. Vissza is írtam neki, hogy tényleg ideje lenne átbeszélni mindent.

Feleszméltem, hogy annyira belemerültem a soraiba és, hogy mennyit aggódtam és szomorkodtam miatta a semmiért, mikor ő csak sehogy nem tudott elérni engem, hogy azt vettem észre el fogok késni. Gyorsan összepakoltam a táskámat és azon gondolkoztam mit tegyek még bele. Végül beraktam pár szem nyugtatót csak, hogy biztonságosabban érezzem magam.

Sétálva mentem, kezdtem úgy érezni magam, mint a sok rossz előtt, de utána mindig bevillant, hogy semmi sem lesz már a régi. Betettem a fülhallgatómat és a kedvenc számaimat pörgettem végig. Már újítanom kéne rajtuk.

Mielőtt beléptem az iskola ajtaján megálltam egy pillanatra. Most jön az új kezdet. Minden új lesz. Előröl kell kezdenem mindent. Belépve viszont más érzés fogott el. Az emberek ugyanúgy nevettek, beszélgettek vagy éppen tanultak az órákra, mint előtte. Semmi sem változott. Csak bennem tört össze egy kis világ. Csak bennem változott meg minden. Új erővel léptem be, de most úgy érzem el kell tűnnöm. Menekülési kényszerem előjött és addig nem nyugszik, míg meg nem mozdulok. Felraktam magamra a pulcsim kapucniját és senki szemébe nem nézve beszaladtam a mosdóba. Megmostam az arcomat és kissé megnyugodtam.

- Na hát, visszatértél. Ilyen nagy a pofád, miután miattad küldtek javítóintézetbe és pszichiáterhez egy osztálytársadat? - jelent meg kissé karikás szemekkel Rena.

- Megérdemelte azok után, amit velem tett. - mondtam kezet törölve, szemébe sem nézve.

- Tudod, azt mondják, azt nem lehet megerőszakolni, aki nem akarja.

- Én nem akartam - feleltem könnyekkel küszködve.

- Pedig én úgy tudom, egy házibuliban te másztál rá, te kínáltad fel magad neki utána meg panaszkodsz, ha tesz is valamit?

- Nem tudsz te semmit! - mondtam kicsit erőteljesebben.

- Pedig még videóm is van róla, szeretnéd látni? Tessék. - nyomta a kezembe a mobilját.

A videón tényleg mi voltunk és az történt, amit mondott. Én viszont semmire sem emlékszem, csak amit Sherry elmesélt. Cameron akkor is azt akarta velem tenni, csak tudatlan állapotban.

- Nem, ez nem bizonyít semmit!

- Valld be, hogy akartad!

Ekkor valami bekattant nálam. Ideges lettem és neki mentem Renának. Nem tudtam visszafogni magam. Sosem verekedtem előtte, sosem voltam kicsapongó személyiség. Mérges voltam arra, amit mondott. De pontosan tudtam, hogy ezt szeretné elérni, hogy felhergeljen utána szaladjon a tanárhoz, hogy én ok nélkül megvertem.

Rena meglepett arccal kirohant, mikor abbahagytam. Én újra megmostam az arcom és átmentem a terembe. Leültem a helyemre és meglepetésemre Sherry nem volt sehol. A fülembe még mindig szólt a zene. Csak akkor kapcsoltam ki, mikor a tanár belépett a terembe. Az óra elkezdődött, Sherry késve érkezett be. A tanár számon kérte őt merre járt. Előttem jött el, hogy a mellettem lévő padsorba leüljön, pont úgy, mint az első napon, mikor megérkezett a suliba. Úgy éreztem, hogy minden előröl kezdődik. Ránéztem. Ő is rám nézett, ahogy elsétált mellettem. Barna szeme és sötétvörös haja, ami már rövidebb, de még mindig hosszúnak mondható. Kissé bohókás stílusa megmaradt úgy, mint a művészisége. A stílusa még mindig fiús. Szemei csillogtak, mikor meglátott.

Egésznap nem tudtam beszélni vele, mert alig volt szünetünk. Ha volt is vagy ettünk vagy mosdóba járkáltunk. De szerintem ez így volt rendjén.

Ha könyvet írnék arról, hogy mi van a fejemben, nem létezne annyi lap, sem betű, sem idő, hogy ki tudjam fejezni, ami bennem van. Káosz. Egy szóval így tudnám leírni. Hatalmas nagy káosz, hangok, amik azt mondják, mindenért én vagyok a hibás. Mindenki életét én borítottam fel csak azért, mert élni akartam. Élni és meghallatni a hangomat, ami belülről úgy tört ki, mint másnaposnak a meg nem evett reggelije. Kérdem én, ez egy rossz dolog? Rosszul teszem, ha nem hallgatok el mindent, ha elfojtom a bennem lévő kiabálást, mely segítségért kiált és mutatom azt, hogy minden rendben van, miközben belül lassan szétesek és eltűnök?

Egy rossz nap, egy rossz döntés, egy rossz hír és az ember úgy érzi, egyedül van a világban. Épp ez az, amit nem szabad hagyni. Senki sincs egyedül. De akkor mégis, miért érezzük ezt? Talán a folytonos megfelelési kényszer az, ami befolyásol bennünket belülről, ami azt súgja sosem leszel elég jó és hiába próbálkozol. Sosem leszel elég ahhoz, hogy megállítsd azt, aki menni akar, hogy magad mellett tartsd és soha el nem engedd. És az embernek nem csak úgy lesz megfelelési kényszere, hanem mások miatt. Hiába mondod, hogy "szép", ha utána odarakod, hogy "de". A társadalom elnyomása, ha más vagy te nem tartozol közéjük és ha nem tartozol közéjük, akkor nem vagy ember. Legalább is nem vagy normális.

"Miért nem tudsz normális lenni?"

"Miért nem vagy olyan, mint a többi?"

"Miért akarod magadra felhívni a figyelmet? Csak figyelemhiányos vagy."

Talán ez a fajta gyűlölködés és utálkozás az, ami miatt megéri másnak lenni. Megéri jobb embernek lenni, mert ha nem utálod a másikat már más vagy. Ez a világ tele van gyűlölettel és hazugságokkal. Kétszínű emberekkel és egyformákkal. Mikor ha egyedi vagy, ha utánozhatatlan, sokkal többet érsz. Többre viszed, mint gondolnád. Mindenki, aki kicsit más, megtalálja az életútját, a boldogságot az életben, még ha nem is tetszik ez mindenkinek. Másnak lenni jó. Különlegessé tesz, akkor is ha te nem úgy látod. Van, aki így lát téged. Különlegesnek, egyedinek, szépnek, helyesnek, csinosnak és mindemellett nagyon szeret téged annak, aki vagy.

♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡♡
Köszönöm, hogy elolvastad új részem. Remélem tetszett, hamarosan jövök a következővel.