23.fejezet

337 24 2
                                    

Nem tudok aludni, így mi hasznosabbal tudnám tölteni az éjszakát mint egy újabb résszel? Remélem tetszeni fog.
Kitartást mindenkinek és próbáljatok meg azért  kapcsolatokat tartani ismerősökkel/családdal/barátokkal. Ne hagyjátok hogy ez a helyzet felemésszen titeket.❤️


Kakashi szemszög
-Még ezek is itt vannak.-adott oda még egy halom papírt Shizune.

-Rendben. Naruto hogy halad a tanulással? – kérdeztem a teremben lévő Shikamaru-t.

-Jobban teljesít mint az akadémián és már nem rongálja meg a kőarcokat sem.. -nevetett fel ahogy visszaemlékezett -.. de van amikor kiakar bújni az órák alól. A legtöbbször azért hogy meglátogassa a húgát.-Arca komor lett az utolsó mondatnál.

-Biztos sikerülni fog neki. Tudom hogy ő lesz a következő. Mindenki őt akarja hokage-nak.

-Igen. Amennyire elítélték és megvetették, most annyira bíznak benne.

-Ez is igaz. A fejlesztés hogy halad?

-Jól, nemsokára lesz az ebédszünetük az ácsoknak.

-Rendben, később ki megyek ellenőrizni. – bólintott. A falunkat elkezdtük fejleszteni. Új vízvezeték rendszert alakítottunk ki. A házakat is új és erősebb anyagokból építjük. – Mind a ketten elmentek. Egyedül csak Ton-Ton van itt.

Magamra maradtam. Akárhányszor egyedül vagyok, mindig csak rá tudok gondolni. A mosolyára, a szuszogó, alvó arcára. A hangjára ahogy azt mondta „Szeretlek”. Miért nem én haltam meg? Na, ez volt már majdnem 2 éve. Sehogy nem tudom kiverni a fejemből. Minden nap kimegyek az emlékére állított sírhoz. Mivel az életeröjét adta át, így a teste is elporladt.

-Csak nem még egy adag papír Shizune?-kérdeztem az ajtókopogásra, de a kígyó és Kabuto lépett be rajta. – Mit kerestek itt? – álltam fel miközben a két kezem az asztalon volt.

-Kakashi, történt egy kis hogy is mondjam... baleset. – mondta nyájasan a szemüveges férfi.

-Mégis mi féle baleset?

-Minori. – elhűlt a vérem a név hallatán. Mégis milyen baleset lenne egy halott miatt vagy vele vagy tudjam is én mit akarnak. De nem is érdekel, legalább most halála után békén hagyhatnák őt.

-Szóval érted már?

-Mit?-válaszóltam egyből.

-Szóval nem figyeltél-sóhajtott a kígyó.

-Nem, de nem is érdekel. Ő már meghalt, legalább nyugodni hagynátok békén ha már egész életében kínoztátok.

-Hátrább az agarakkal.-állított le szintén a szemüveges.

-Menjetek el. Azonnal.

-De Minori..

-HALOTT! ÉRTITEK! MEGHALLT! HAGYJÁTOK MÁR BÉKÉN! – kiabáltam, ami rám nem volt jellemző. Mindig higgadt voltam, de ez már felháborító. Nem elég hogy minden nap gondolok rá, még van képük idejönni és róla beszélni akit kínoztak egész életében.

-Ahogy akarod. Kabuto, elmegyünk.

-Igen Orochimaru mester. Mi idejövünk, mert sikerült elérnünk valamit ami az egész életedet megváltoztatná, de hagyjuk. Viszlát!-kisétáltak az ajtón én meg fellélegezhettem végre. Helyet foglaltam ismét és neki álltam a sok papírnak.

Gaara szemszög

-Végeztél mára öcskös?

-Igen. Kankuro!

-Igen?

-Menjünk nézzünk körül.

-Rendben.

Heti 3 – szor megyünk ki körbejárni a falut és a falusiakkal beszélni. Amikor a kapuhoz értünk nagy ember tömegre lettem figyelmes és hangzavarra.

-Adjatok helyet a kazekage-nak. – szólt a tömegnek  bátyám.

-Rég láttalak Gaara. Kankuro. – köszönt ránk egy szőke, vékony nő, akin egy kalap volt  Konohagakure  jelével, ruhája alatt ki látszódott a hasa, derekán konoha-i fejpánt lógott, hátán egy fekete köpeny-kabát amin tűz minta volt. Ha tudnám hogy nem halt meg azt mondanám:

 Ha tudnám hogy nem halt meg azt mondanám:

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

-Minori – sama! – kiabált 3 gyerek.
-Hori, Kei, Gin. Örülök hogy újra találkozunk. Mindannyian chunin-ok lettetek? – beszélt a fiatalokhoz.

-Nem, ő nem a sensei-etek! Megemlékeztünk róla, ő meghallt.

-Gaara, ez hosszú történet. Elmondok mindent, de hidd el én vagyok az. – közelebb jött, a szemembe nézett, - sokkal kipihentebb az arcod. – oda tette jobb tenyerét az említett testrészemre, a keze olyan puha volt és meleg.

-Minori... – megöleltem.  Tojtam rá a rangomra. Ott voltam a megemlékezésén, két éve hogy halottnak gondoltuk, két éve hogy nem láttam és két éve hogy napi rendszerességgel megölt a hiánya már legbelül. Az illata.. – Tényleg te vagy az. Menjünk, mondj el mindent. Hogy-hogy itt vagy? Akkor hol voltál?

-Mielőtt elvesztettem a fonalat, éppen Kakashi-t akartam vissza hozni. Aztán minden sötét. De amikor kinyitottam a szemem már a jól ismert pincében voltam, mellettem a jól ismert elmebeteg személy. Mikor beszélni akartam egy hangot sem tudtam kimondani pedig akartam. Megmozdulni sem tudtam. Kabuto elmondott mindent. Amikor mindenki harcolt így elvolt foglalva, senki nem látta amikor elhozott. Több mint egy év után ébredtem fel. 3 hónapomba telt mire újra beszélni tudtam, járni vagy a kezeimet használni. Utána még 4 hónap kellett hogy az összes jutsum-at úgy tudjam használni mint azelőtt. De most itt vagyok. Kabuto és Orchi nem tudja hogy eljöttem, mert nem engedtek el. De mire nekem egy kis fogság? Akkor is kitörök. – nevetett, újra hallhatom a nevetését. Be kell ismernem hogy megváltozott, sokkal.. KHM... nőiesebb lett.

-Igen, ez igaz. – így történt az hogy vissza jött a halálból az ember akit szeretek. Viszont azt is tudom hogy kihez húzza a szíve, és azzal is tisztában vagyok hogy ő is szereti. Szóval ezt meg kell írnom Kakashi-san-nak. És hiába jött vissza, hiába láthattam vagy érezhettem illatát, ő sosem lesz itt velem.

Hatake Kakashi X Minori(befejezett) Where stories live. Discover now