ᴏ̈ʀᴏ̈ᴋᴏ̈s - ᴀ ʜᴇʀᴄᴇɢɴᴏ̋ ᴍᴇsᴇ́ᴊᴇ

|12|

- Ismerted az édesanyámat? - kérdeztem halkan, miközben az kertet és a benne lévő színes virágokat figyeltem.
Soha senki nem beszélt róla, kivéve apámat, de ő is csak egyszer. Az első látomásomkor. Azóta még csak szóba sem hozta, még apám se. Pedig rengeteg kérdésem lett volna. Ki volt ő? Mi történt vele pontosan? Szeretett? Meg ehhez hasonló kérdések, amit egy lány kérdezett volna az anyjától, akit sosem ismert.
- Igen, barátok voltunk és többek annál. - felelte a kérdésemre Hunter egy pillanatnyi csend után. A hangja lágyabb lett. Mintha kellemes emlékről gondolkozna, de ezek szerint az is volt. Kellemes emlék hiszen barátok voltak... és többek annál.
- Hogy érted ezt? - kérdeztem kissé bátortalanul, pedig tudtam, hogy nem kell félnem. A múlt elmúlt. Ez kattogott az agyamban, de azért érdekel mi is történt.
- Sok-sok évvel ezelőtt én is a kastélyban laktam édesapáddal és a klánjainkkal. - figyelmesen hallgattam Huntert. - A Moore klán vezetője voltam már akkor is, ugyanis az apám meghalt a Sötétséggel vívott harcban. - ezt viszont nem értettem. Mi az, hogy Sötétség?
- Sötétség? - kérdeztem rá az engem foglalkoztató kérdésre.
- Ahogy a démonok kiegészítik az angyalokat, úgy a Sötétség a Fényt. Ennek ellenére a démonok a Fény oldalán állnak. A Sötétségben rejlik az igazi gonosz. A Sötétség lényei eszközök csupán. Elfajzott, ostoba szörnyek, akik csupán csak parancsot teljesítenek, a Sötétség medáljának hordozójáét. Ők nem gondolkoznak ki éljen, vagy ki haljon meg, csakis halált és pusztulást hoznak. - próbáltam feldolgozni, a hallottakat. Pusztulást hozó agyatlan szörnyek. Mindenre számítottam, csak nem erre.
- Mi történt? Miért jöttél el? - kérdeztem feleszmélve a zavaros gondolataimból, amik hosszú percekig csendre késztettek.
- Háború közeledett. Alice édesapja a Fehér Nyíl rendjének tagja volt. Az angyalok uralkodója akkoriban elhanyagolta a Rendet, nem hallgatott a tanácsaikra és nem kért a védelmükből sem. - Dehát a Rend feladata a Birodalom és a királyi család védelme. Minden harcos, a rend minden tagja felesküdött a békére. - Nagyapád félt a háborútól, pontosabban attól a király nem tudja visszaverni a Sötétséget és a Birodalom elpusztul. Féltette a családját, ezért felkereste az akkori démon királyt, a másik nagyapádat és azt kérte, hogy a lánya kezéért cserébe védelmezzen a családját a Sötétségtől. - Tehát eladta a lányát? Melyik épeszű apa tesz ilyet?... Hát az enyém és ezek szerint nagyapa. - Így édesanyád az udvarba került, mint apád jegyese. Akkor ismertem meg. - Hunter szeme csillogott, ugyanúgy, ahogy Kaié szokott. Lehetséges? - Apád, édesanyád és én barátok voltunk, de rövidesen többet kezdtem érezni Alice iránt és ő is irántam. Nem tehettünk semmit, nem szerethettük egymást. Titokban is alig találkozhattunk, mikor édesapád rájött száműzni akart a birodalomból, de édesanyád nem engedte. Édesapád és édesanyád összeházasodott, majd nem sokkal később én is összeházasodtam egy gyönyörű, Liana nevű nővel, de nem szerettem, legalábbis szerelemmel nem. Édesanyád pedig kényszerházasságban élt. Egyikőnk sem volt boldog. - anyám nem szerette apát? Miért kényszerítette erre apa? Hogy tehette ezt? - Nem sokkal ezután, Alice terhes lett, veled. Amikor megtudtam eljöttem, Lianaval, nem haragudtam rá, de nem bírtam ott maradni, látni, hogy mással él egy olyan életet, amit én akartam vele. Teltek a hónapok Lia terhes lett, majd szült nekem egy fiút. - Kai. - Nem sokkal ezek után édesanyád küldött nekem egy levelet. Lia megtalálta, majd elhagyott, de valahol tudtam, hogy így jobb lesz mindkettőnknek. Akkor is ha a fiam anya nélkül nő fel.
Hunter elhúzott a zsebéből egy régi levelet.
- Szeretném ha elolvasnád. - adta a kezembe.

"Drága Hunter,
Habár elmenté és jól tudom miért, nem hibáztatlak, inkább magamat, hogy gyenge voltam, hogy harcoljak érted és a szerelmünkért. Te és Liam barátok voltatok, sajnálom, hogy a megjelenésem mindent tönkre tett. Sajnálom, hogy nem lehetünk együtt, de azt szeretném, hogy mégis találj rá a boldogságra valahogy. Liam helytelenül döntött, azzal, hogy elvett. Tudja, hogy nem vagyok boldog, de mint egy tanácsos lány és most már királynő, olyan döntést kellett hoznom, ami jó a népemnek. Habár már sosem leszek, olyan boldog, mint melletted voltam, legalább azzal a tudattal élek tovább, hogy neked esélyed van egy boldogabb életre.
Tudom, hogy született egy fiad és hogy van egy feleséged. Megpróbáltál tovább lépni és ennél jobb dolgot nem is tehettél volna. A szívem boldog, hogy új útra léptél. Boldog vagyok, hogy megpróbálsz új életet kezdeni. Szeresd a felséged, szeresd a fiad. Egy gyermeknél nagyobb kincs nincs is az életben. Habár a lányom, Noelle nem a te gyermeked, mégis téged látlak benne. Azt a reményt, hogy egynap újra együtt leszünk, ha nem is az életben, akkor az után. Ha eszedbe jutok néha, kérlek gondolj arra, hogy nem szabad a múlton rágódnod. Élj a jelenben. Szeress nélkülem! Élj nélkülem!
Mint jó királynő, a népem érdekeit kell néznem. Nem számít én mire is vágyom. A lényeg, hogy te boldog légy, mert ha az vagy, én is az vagyok.
Tudom, hogy sosem nyugszol bele a történtekbe, tudom, hogy mindig szeretni fogsz és azt is tudom, hogy tudod, hogy én is szeretlek. A drága emlékeket, a csókjaidat, az érintéseidet, mindig a szívemben őrzöm majd.
De egy dolgot ne felejts el!
Mindkettőtöket szeretem és szerettem mindig is, de csak téged szeretlek őszinte és önzetlen szerelemmel. Sose feledd el ezt.
Ezzel búcsúzom. Úgy szeretlek, mint senki mást ezen a világon.
- a te angyalod, Alice."